Vlagyimir Iljics Lenin

Vlagyimir Iljics Lenin
Portréja
A Népi Komisszárok Tanácsának 1.. titkára
Hivatali idő 1917. november 8. – 1924. január 21.
A Bolsevik párt 1. vezetője
Hivatali idő 1903. november 17. – 1924. január 21.
Előd	-
Utód	Sztálin
Katonai pályafutása
Csatái	1917-es oroszországi forradalmak 1917-es októberi orosz forradalom oroszországi polgárháború
Született	1870. április 22. Uljanovszk
Elhunyt	1924. január 21. (53 évesen) Bolshiye Gorki
Sírhely	Lenin-mauzóleum
Párt	Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (–1917) Russian Social Democratic Labour Party (bolshevik) (1917–1918) Szovjetunió Kommunista Pártja (1918–1924)
Szülei	Marija Alekszandrovna Blank Ilja Nyikolajevics Uljanov
Házastársa	Nagyezsda Krupszkaja
Foglalkozás	politikus forradalmár
Iskolái	Szentpétervári Állami Egyetem Jogi Kara (1890–, law degree, jogtudomány) Kazan Imperial University (–1888, jogtudomány) Simbirsk Classical Gymnasium
Halál oka	agyvérzés
Vallás	ateizmus keleti ortodox kereszténység
Díjak	Work order of Corasmia (1922) honorary citizen of Kazan
Vlagyimir Iljics Lenin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Vlagyimir Iljics Lenin témájú médiaállományokat.

Vlagyimir Iljics Lenin (oroszul: Владимир Ильич Ленин  meghallgat (sz. Vlagyimir Iljics Uljanov (Ульянов), (Oroszország, Szimbirszk, 1870. április 22. (április 10. a régi orosz naptár szerint) – 1924. január 21., Gorkij) orosz nemzetiségű szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus névadója.

Lenin nevével kapcsolatban megjegyzendő, hogy azon kevés orosz név egyike, melyet magyarul hagyományosan nem az elfogadott orosz–magyar átírással szokás átírni. A név magyar átírása ugyanis a hagyományos orosz–magyar átírási szabvány szerint Lenyin lenne. (Két további példa, amelyek kivételt képeznek a szabvány alól: Anyegin és Sztálin.)

A „Lenin” név az egyik forradalmi álneve volt. Ennek eredetéről több elmélet is létezik; ő maga soha nem tisztázta, hogy miért választotta ezt a nevet. Valószínűleg a Léna folyóhoz van köze, ahogyan egy másik orosz marxista, Gregorij Plehanov álneve „Volgin” volt a Volga folyó alapján. Az elmélet alapján Lenin azért választotta a Léna folyót, mert hosszabb, és a Volgával ellenkező irányba folyik, ugyanakkor Lenin abban az időben nem volt Plehanovval ellentétben. Azt is gondolták, hogy a Léna folyó melletti száműzetéséhez van köze, de azt is megelőzi a névválasztás. A nyugati antikommunista irodalom gyakran „Nyikolaj Lenin” néven emlegeti, ami az eredeti álneve volt, azonban nem ezen a néven vált ismertté. A „Nyikolaj” álnevet azért választhatta, mert nagyon gyakran használt orosz keresztnév.

Egy kutató Lenin apját is kétségbe vonja (aki szerint valójában Ivan Szidorovics Pokrovszkij, a család orvosa nemzette a későbbi politikust), ennek alapján apai neve is Ivanovics lenne, ahogyan egyébként a diplomájában is szerepel.

Gyerekkor

Fájl:Lenin-hause-makett.JPG

Az Uljanov család szimbirszki házának makettje a Lenin Múzeumban, Tamperében

Vlagyimir Uljanov 1887 körül

1870-ben született az oroszországi Szimbirszk városában egy kormányhű tisztviselő, Ilja Nyikolajevics Uljanov (1831–1886) és felesége, Marija Alekszandrovna Blank (1835–1916) második gyermekeként. Apja egy orosz civilszervezet tisztviselőjeként a demokrácia növeléséért és a szabad és általános oktatásért küzdött, anyja szintén liberális felfogásúnak mondható. Mint sok más orosznak, Leninnek is kevert etnikai és vallási öröksége volt. Kalmük és orosz felmenői voltak apja révén, anyai ágon ugyanakkor evangélikus vallási örökséget kapott. (Lenin anyai nagyapja az evangélikus vallásra áttért zsidó volt, anyai nagyanyja pedig félig volgai német, félig svéd.) Lenint magát az Orosz Ortodox Egyház szerint keresztelték.

Vlagyimir a középiskolában jeles tanuló volt, különösen latinból és ógörögből volt kiemelkedő. Gyerekkorában két tragédia érte: 1886-ban meghalt édesapja agyvérzésben. A következő évben, 1887 májusában idősebb bátyját, Alekszandr Uljanovot felakasztották egy olyan merényletben való részvételért, amely III. Sándor orosz cár életét fenyegette. Ettől kezdve ő maga is megfigyelt személy volt. Az életrajzok többsége ezt a fordulópontot tartják Vlagyimir radikalizálódása okának. Még ugyanazon évben letartóztatták és kitagadták a Kazanyi Egyetemről egy diáktüntetésen való részvételért. Ezek után magánúton tanult, és 1891-ben engedélyt kapott arra, hogy ügyvédként praktizáljon.

Mozgalmi élet

Lenin letartóztatási képe 1895 decemberéből

A jogi karrier kezdése helyett forradalmi tevékenységekbe kezdett, és a marxizmus tanulmányozásába, leginkább Pétervárott. 1895. december 7-én letartóztatták, és egy évig tartották fogva, majd Susenszkoje faluba száműzték, Szibériába.

1898 júliusában feleségül vette Nagyezsda Krupszkaját, aki szocialista aktivista volt. 1899 áprilisában jelentette meg könyvét A kapitalizmus fejlődése Oroszországban címmel [1]. 1900-ban véget ért a száműzetése. Oroszországban és Európa más részein utazott, és az Iszkra (Szikra) című folyóiratot publikálta, valamint egyéb forradalmi mozgalmi könyveket. Ebben a korban kezdett el különböző álneveket használni, majd a Lenin névnél maradt.

Az Orosz Szociáldemokrata Párt tagja volt, és 1903-tól a bolsevik frakciót vezette, a mensevikekkel történő szakadás után. A szakítást részben a „Mi a teendő?” (oroszul Что делать?) [2] című pamfletje okozta. Ebben a műben Lenin leírta, hogy a munkásosztály nem eléggé öntudatos és nem ismeri saját igazi érdekeit, s könnyen össze is zavarodik, ezért a munkáshatalmat kívülről kell megteremteni, mégpedig ezt a feladatot nem a munkások, hanem a munkásság érdekében küzdő értelmiségiek, a hivatásos forradalmárok látják el, akik egy totálisan centralizált élcsapatot, a kommunista párt nevű szerveződést hozzák létre. Végül is főleg ez okozta a szakadást a munkásmozgalomban, s így tértek külön útra a Lenint elutasító szocialisták, szociáldemokraták, s a totális lenini eszmét elfogadó kommunisták.

Helsinkiben ebben a házban élt

1903 után a bolsevikokat a jakobinusok utódainak tekintette, amiért Trockij vagy Akszelrod többször támadta. A mensevikekkel szemben az orosz kapitalizmus sajátos jellegét emelte ki, a narodnyikokkal szemben pedig a kapitalizmus fejlődésének egyetemességét. Filozófiai jártassága miatt fogalmilag differenciáltan tudta kifejteni politikai álláspontját, noha nem volt filozófus. Az 1905-ös forradalom hírére Oroszországba utazott. A forradalom alapvető feltételeivel már akkor tisztába jött: a munkás- és parasztmozgalmak összekapcsolódása, a fegyveres felkelés, a szovjetek mint a munkásönigazgatás intézményei, nemzetközi jellegű forradalom. Azaz, a forradalom Oroszországban kezdődik, de a fejlettebb nyugati kapitalisztikus országok fejezik be.

1906-ban az elnökségbe választották. 1907-ben Finnország tartományba menekült biztonsági okokból. Ezek után folytatta európai utazásait, és sok szocialista összejövetelen és akción vett részt, többek között a prágai partkonferencián 1912-ben, és a Zimmerwald konferencián 1915-ben. Amikor Inessa Armand elhagyta Oroszországot és Párizsban telepedett le, találkozott Leninnel és más bolsevikokkal, akik száműzetésben éltek. Inessa Armand Lenin szeretője lett.

Lenin több ponton továbbfejlesztette, pontosította, ill. a gyakorlathoz alkalmazta a marxi elméletet, a marxizmust, Lenin fontosabb új eszméi e tekintetben:

• A kommunista párt döntő szerepe a kommunizmushoz vezető út során. Az eredeti marxi állásponthoz képest, mely szerint a kapitalizmus megdöntése után a folyamatok maguktól mennek tovább a kommunista társadalom felé, Lenin úgy vélte, a szubjektív emberi tényező igen fontos. Egy ideológiailag felvértezett kisebbség (a párt) képes arra, hogy elősegítse a kommunizmushoz vezető úthoz szükséges társadalmi változásokat.
• A kapitalizmus világméretű megdöntése, a világforradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb kapitalista államokban kell, hogy megtörténjék hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett kapitalista államokban.
• A munkásosztály mellett a szegényparasztság is forradalmi osztály. Az iparilag fejletlenebb országokban a kislétszámú munkásosztályt a szegényparasztság egészíti ki, így elegendő mértékű munkásosztály nélkül is lehetséges a proletárdiktatúra.
• A XX. század eleji imperializmusnak, mint a kapitalizmus utolsó lépcsőfokaként való felfogása.

A forradalom

Fájl:Lenin-office-1918.jpg

Lenin Kreml-beli hivatalában, 1918

Az első világháború idején jórészt Svájcban tartózkodott. A háborút imperialista küzdelemnek bélyegezte, álláspontja szerint, amit a bolsevikok többsége osztott, valamennyi hadviselő ország munkásainak a saját kormányuk ellen kellene fordítania a fegyverét. Ettől eltekintve az OSZDMP az annexió nélküli azonnali békekötés programját hirdette.

A februári forradalmat követően 1917 áprilisában hazatért. Németország, hogy gyengítse a továbbra is háborúban álló Oroszországot, engedélyezte számára Svédország felé az átutazást, de hogy utazás közben ne fejthessen ki háborúellenes propagandát, lepecsételt vagonban. A megállapodás miatt Lenint később sokszor hazaárulással vádolták, ami azonban a bolsevik célkitűzések meg nem értéséről tanúskodik. Lenin és társai nem a németek győzelmét kívánták elősegíteni, hanem valamennyi hadviselő fél vereségét – a forradalommal szemben. Hazatérte után meghirdette a forradalom folytatását (permanens forradalom), és Lvov herceg majd Kerenszkij kormányának megbuktatását, hogy a hatalmat az (akkor egyébként még mensevik többségű) munkás- és katonatanácsok (szovjetek) vegyék át (áprilisi tézisek). Programját kezdetben a többi bolsevik vezető sem osztotta, úgy ítélték meg, hogy hosszú külföldi tartózkodása alatt elszakadt az orosz valóságtól. Heves viták során meggyőzte őket, és júniusra elfogadták álláspontját.

1917 júliusában a szovjetválasztásokkal egyidőben a bolsevikok puccskísérletet hajtottak végre, amit azonban a Kerenszkij-kormány sikerrel elnyomott, a bolsevik párt illegalitásba kényszerült. Lenin a Petrográdtól nem messze lévő Razlívban bujdosott. Itt írta Állam és Forradalom c.könyvét, amiben – részben Marxnak a francia kommünről írt írásaira támaszkodva, részben őt kiegészítve – kifejtette a forradalmi hatalomátvétel legfőbb elveit. Kapcsolata a párt többi vezetőjével mindvégig megmaradt. 1917 augusztusában Kornyilov tábornok levert monarchista puccskísérletét követően pártja működését ismét engedélyezték, de a vele szemben kiadott elfogatóparancs továbbra is érvényben maradt. Őszre érzékelve az erőviszonyok megváltoztatását, Kerenszkij kormányának végletes meggyengülését, több levélben szenvedélyes hangon követelte a hatalom fegyveres átvételét. A párt többi vezetője – elsősorban Zinovjev és Kamenyev – nem osztották álláspontját, így erre csak akkor került sor, amikor titokban visszatért Petrográdra. 1917. november 7-én (a Juliánus naptár szerint október 25-én, innen az elnevezés: októberi forradalom) és 8-án a Vörös Gárda elfoglalta Petrográd stratégiai pontjait, és bejelentették, hogy a hatalom az Összoroszországi Szovjetek Tanácsának kezébe ment át. Kerenszkij elmenekült.

Beszéd közben

1917. november 8-án Lenint az új kormány, a Népbiztosok Tanácsának elnökévé választották a szovjetek összoroszországi kongresszusán. Hihetetlen brutalitással kezdett neki a kommunista társadalom megalakításának, minden ellenállást le akart törni.

Első intézkedéseik a földosztásról és a békéről szóló dekrétum kiadása volt, amivel jelentős bázist teremtettek az új kormány számára.

A Breszt-Litovszkban megkezdett tárgyalásokon átadott német békefeltételek azonban a vártnál is keményebbek voltak, Lenin ennek ellenére amellett érvelt, hogy Oroszországnak bármi áron azonnal békét kell kötnie. Más bolsevik vezetők, mint Buharin, Kamenyev, Zinovjev stb. a háború folytatását támogatták, hogy Németországban forradalmat robbantsanak ki. Trockij, aki a béketárgyalásokat vezette, egy középutas megoldást támogatott, egyoldalúan bejelentette a háború végét, és elutazott Breszt-Litovszkból. A tárgyalások kudarca után Németország inváziót kezdett, amely Oroszország nyugati részén tetemes területek elvesztésével járt. Oroszország végül aláírta a Breszt-Litovszki Békét, a korábbinál is előnytelenebb feltételek mellett 1918 márciusában.

December 6-án Finnország kikiáltotta függetlenségét, amelyet az Oroszországi Szovjetek Tanácsa december 18-án írt alá. [3]

Az intervenció és polgárháború

Fájl:Trockij es Lenin Petrograd.jpg

Lenin Trockijjal és katonákkal 1921-ben, Szentpétervárott. A képet később többször is manipulálták, ahogy Sztálin egyre több és több régi vezetővel került összetűzésbe. Mikor Trockij kegyvesztett lett, az összes olyan képről (köztük erről is) kiretusálták, ahol Leninnel, vagy más szovjet vezérrel közösen szerepelt.

Eközben polgárháború zajlott Oroszországban. Politikai szervezetek, mozgalmak és támogatóik sokasága fegyvert fogott, hogy a szovjet kormányt támogassa, vagy megdöntse. Bár sok különböző frakció vett részt ebben a két fő erő a kommunista Vörös Hadsereg és a monarchista Fehérek. Külső országok, mint például Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Japán szintén beavatkoztak a fehérek oldalán. Végül a Vörös Hadsereg megnyerte a háborút, a fehéreket és szövetségeseit lényegében megverve 1920 környékén. Ezek után is folytatták kisebb erők a küzdelmet.

1919 utolsó hónapjaiban a fehérek elleni sikerek arról győzték meg Lenint, hogy a forradalmat nyugat felé terjeszteni kell, ha szükséges, erővel is. Amikor az újonnan megalakult Második Lengyel Köztársaság a keleti területeit elkezdte elfoglalni, amelyet Oroszország a 18. század végén Lengyelország felosztásánál szerzett, bolsevik erőkkel ütköztek össze a terület birtoklásáért. Ez vezetett az 1919-es lengyel-szovjet háború kitöréséhez. A Bajor Tanácsköztársaság megalakulásával és a kommunista Szpartakusz-szövetség (Spartakusbund) felemelkedésével, Lenin alkalmasnak látta az időt, hogy „Európát a vörös hadsereg bajonettjével próba alá tegye”, és a nyugati kommunista mozgalmakat fegyveresen is támogassa. Ez időben jutott hatalomra Magyarországon a Tanácsköztársaság is, amelynek vezetői szovjet segítséget vártak. Azonban a vörös hadsereg veresége a lengyel-szovjet háborúban lehetetlenné tette e terveket.

Az államépítés

1918 januárjában egy napi ülésezés után Lenin utasítására feloszlatták és megszüntették az alkotmányozó nemzetgyűlést. 1918. február és június között államosították a bankokat és a nagyipart. Lenin több írásában "idiotizmusnak" nevezte a parlamenti szisztémát. A demokratikus gyakorlat pártján álló Kadet (alkotmányos demokrata) pártot feloszlattatta. Innen kezdve csak a bolsevik és a bolsevikokat addig támogató Eszer Párt kisebbik szárnya, az un „Baloldali Eszerek”) (az Eszer a „szociálrevoluciánus” szó rövidítése) működhetett legálisan. 1918. július 6-án a baloldali eszerek körülzárták a Kremlt, és ultimátumot küldtek Leninnek, a bolsevik párton kívüli baloldali erők legalizálása, a szovjetek (tanácsok) demokratizálására. A Kreml telefonjait nem kapcsolták ki, Lenin néhány közeli munkatársa (Sztálin, Zinovjev) segítségével a bolsevik kisebbség így sikeresen mozgósította a Moszkva környékén állomásozó lett hadosztályt, amely szétverte a blokádot. Lenin másnap betiltotta a baloldali eszer pártot.

• 1918. augusztus 30-án a baloldali eszerekkel kapcsolatban álló forradalmár, Fanny Kaplan több lövést adott le Leninre, aki súlyosan, életveszélyesen megsebesült. A merénylőt azonnal, tárgyalás nélkül kivégezték. Másnap elrendelték a „vörös terrort”.
• A háborúk hosszú évei megszedték áldozataikat Oroszországban, és az ország nagy része romokban hevert. A húszas évek legelején épült ki az első nagy orosz kényszermunka-tábor az Északi tenger Szolovki szigetek nevű pontján, ahol a cári rendszer visszaállításának hívei mellett mensevikek, alkotmányos demokraták és eszerek, valamint kuláknak bélyegzett módos gazdák raboskodtak. 1921 márciusában Lenin a hadikommunizmus tervét az Új Gazdasági Tervvel (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. De ugyanebben az évben verték le a Kronstadti tengerészek felkelését is (Kronstadti felkelés), melynek egyik fő célja és jelszava volt a „szovjeteket bolsevikok nélkül”.

Halála és az utódlási harc

Fájl:Lenin 0923-ban.gif

Lenin agyvérzése miatt mozgásképtelenül 1923-ban az ápolói között

Lenin egészségét alaposan megviselte a forradalom és a polgárháború. Az ellene korábban elkövetett merénylet szintén komolyan hozzájárult egészségügyi problémáihoz. A golyó még mindig a nyakában volt, túl közel a gerincéhez ahhoz, hogy a kor orvosi technikájával sikeresen eltávolítsák. 1922 májusában kapott először agyvérzést, részben megbénult a bal oldalán, és ez természetesen jelentősen korlátozta munkaképességét. Ugyanezen év decemberében következett be második agyvérzése, és ekkor búcsút kellett mondania az aktív politikai életnek, bár a Népbiztosok Tanácsának továbbra is elnöke maradt. 1923 márciusában érte a harmadik agyvérzés, ami után nem tudott többet beszélni.

Lenin 1924. január 21-én halt meg, a hivatalos jelentés egy negyedik agyvérzést jelölt meg a halál okaként. Ugyanakkor az őt kezelő 27 orvos közül csak nyolc írta alá a boncolási jegyzőkönyv eme megállapítását, emiatt sok elmélet született a haláláról.^[forrás?] Későbbi kutatások erősen valószínűsítik, hogy Lenin szifiliszben szenvedett, és hogy halálát is ez okozhatta.

A Szovjetek Össz-szövetségi Kongresszusa, mely január 26. és február 2. között tartotta ülését, Petrográdot Leningrádnak nevezte el.

Temetésén Lenint a Párizsi Kommün egy fennmaradt zászlajába göngyölték, utalásképpen az első proletárdiktatúrával való kapcsolatra. A mai napig a moszkvai Lenin-mauzóleumban őrzik Lenin bebalzsamozott testét.

A Lenin-mauzóleum Moszkvában, a Vörös téren

Első agyvérzése után Lenin még számos cikket jelentetett meg, melyekben felvázolta a kormány jövőbeli irányelveit. Ezek egyike Lenin úgynevezett Politikai végrendelete (Levél a kongresszushoz), amely többek között kritizálta Sztálint és Trockijt. Sztálinról – aki 1922 óta a Párt főtitkára volt, de ez akkor még elvileg nem volt első számú hatalmi pozíció – Lenin azt írta, hogy a kezébe „korlátlan hatalom került”, és azt javasolta, hogy „az elvtársaknak gondolkodniuk kell azon, hogy eltávolítsák Sztálint erről a posztról”. Lenin felesége május 18-án átadta e levelet a Központi Bizottságnak, a testület azonban május 24-én úgy döntött, hogy azt nem lehet felolvasni és sokszorosítani, csak a kongresszusra érkező küldöttekkel csoportonként ismertetni. Az ülésen e döntés érdekében Sztálin fogadkozott, hogy megváltozik.

Lenin utóélete

Poszter Lenin halálának 5. évfordulójára

Jelenleg a világ egyetlen állandóan nyitva tartó Lenin-múzeuma Tamperében található abban a székházban, ahol először rendeztek nemzetközi kommunistatalálkozót, és Lenin először találkozott az otthoni orosz kommunistákkal, többek között Sztálinnal. Oroszországban ezen kívül vannak időszakosan nyitva tartó múzeumok.

Magyarországon egy Lenin-múzeum Kál községben található, nem állandó nyitva tartással. A tárlatot már több múzeumban is kiállították.

Alakja játékfilmekben

• Eskü
• Lenin 1918
• Lenin Lengyelországban
• Lenin: A vonatút (1990)
• Taurus (2003)
• Reds (1981)

Raktárba száműzött emlékek

Főbb művei

Lenin Tamperében 1906-ban találkozik Joszif Visszarionovics Sztálinnal egy kommunista gyűlésen

• A kapitalizmus fejlődése Oroszországban (1895)
• Filozófiai füzetek (1896)
• Mi a teendő? (1902)
• A proletárforradalom és a renegát Kautsky
• Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1915)
• Egy lépés előre, két lépés hátra
• Állam és forradalom (1917)
• Baloldaliság – a kommunizmus gyermekbetegsége (1920)
• A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban
• Marx, Engels, marxizmus
• Kik azok a "népbarátok" és hogyan hadakoznak a proletárforradalom ellen?
• A szocialista gazdálkodásról
• A szovjet államapparátus munkájáról
• A munkásság és a parasztság szövetsége

Lásd még

• Kommunizmus
• Leninizmus
• Marxizmus–leninizmus

Szakirodalom

• Isaac Deutscher: Lenin (alapmű, több kiadás)
• Hélene Carrere-d'Encausse: Lenin (Párizs, 1995)
• Krausz Tamás: Lenin
• Pipes, Richard: Az ismeretlen Lenin. Kairosz Kiadó, 2002. ISBN 963 940 677 5
• Service, Robert: Lenin (Egy forradalmár életrajza). Park Könyvkiadó, 2007. ISBN 978-963-530-788-3
• Lerner, Finkelstein, Witztum: The enigma of Lenin's (1870-1924) malady. European Journal of Neurology 2004.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Vlagyimir Iljics Lenin témájú médiaállományokat.

• Színezett mozgóképek Leninről – YouTube-videó
• A Lenin-mauzóleum építése és története korabeli képekben

Elődje: Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij (miniszterelnök)

A Népbiztosok Tanácsának elnöke 1917 – 1924

Utódja: Alekszej Ivanovics Rikov