Ugrás a tartalomhoz

Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap szócikkből átirányítva)
A Török Csillagok a 2010-es repülőnapon

A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, 2003 előtt Nemzetközi Repülő- és Haditechnikai Bemutató az 1990-es évek elejétől rendszeresen megrendezett kétnapos légibemutató a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisán. Az angol RIAT eső miatti elmaradásával 2008-ban Kecskeméten rendezték Európa legnagyobb repülőnapját.[1] 2010-ben augusztus 7-8-án rendezték.

Története

[szerkesztés]
Frecce Tricolori

Az első repülőnapnak Kecskemét adott otthont 1990. augusztus 1819-én. Legemlékezetesebb eseménye, hogy 19-én vasárnap egyszerre érkezett Kecskemétre a Szovjet Légierő 14. Gárda-vadászezredének két MiG–29-ese[2] Kiskunlacházáról, és a németországi Spangdahlem honi bázisú két USAFE-s F–16C.[3] Ez volt az első alkalom, hogy az Amerikai Légierő gépei nyílt napon találkoztak az akkor még aktív Varsói Szerződés gépeivel.

A következő repülőnapra új helyszínen, Taszáron került sor 1991. szeptember 2021-én. Ekkor már több külföldi résztvevője is volt az eseménynek. A nagy sikernek köszönhetően 1992-ben újra megrendezték a repülőnapot, majd egy hosszabb, ötéves szünet következett.

1997. május 2425. között került sor a következő repülőnapra és ekkor véglegesen a kecskeméti katonai repülőtérre költözött az esemény. Ekkor a vadászgépbeszerzési tenderen induló gyártók tartottak előadást és bemutatták az általuk nevezett, tenderező gépeket. Így kiállították az F/A–18 Hornet, F–16, JAS 39 Gripen és Mirage 2000 típusú vadászrepülőgépeket.[4]

1998. augusztus 2223. között Jubileumi Repülőnapot tartottak, ugyanis abban az évben ünnepelte a Magyar Honvédség a 150., a magyar katonai repülés pedig a 60. évfordulóját. Az első nap programjait az eső ellenére megtartották. A magyar résztvevők mellett többek között a Harrier, Tornado, F–16, F–18, JAS 39 Gripen, Mirage 2000, valamint a Török Csillagok nevű kötelék repült.

2000. május 2021-én került sor a Kecskeméti Millenniumi Repülőnapra. Két bemutató kötelék, a szlovák Fehér Albatroszok és az olasz Frecce Tricolori vett részt az eseményen. Látható volt továbbá a Harrier, a Mirage 2000 és az F–16 típus is.

Patrouille de France

2003. augusztus 16–17-én került sor az addigi legnagyobb szabású repülőnapra Kecskeméten. Ekkor három bemutató kötelék is ellátogatott Kecskemétre: az olasz Frecce Tricolori, a francia Patrouille de France, valamint a Török Csillagok.

Ország Típus
 Magyarország MiG–29, L–39, An–26, Jak–52, Mi–8, Mi–17, Mi–24
 Ausztria Saab 105, Pilatus PC–6, SC–7
 Belgium F–16 Fighting Falcon
 Csehország L–39, L–159, L–410
 Egyesült Államok F–15 Eagle, C–130
 Egyesült Királyság Harrier, Hawk, Tornado, Jaguar, Canberra
 Franciaország Patrouille de France, Mirage 2000, C–130
 Görögország C–47
 Hollandia F–16 Fighting Falcon, PC–7, Fokker 60
 Lengyelország PZL W–3 Sokół
 Németország Tornado, F-4, UH–1D, Bo 105
 Olaszország Frecce Tricolori
 Svédország JAS 39 Gripen, C–130
 Szerbia és Montenegró G–2 Galeb, G–4 Super Galeb, NJ–22
 Szlovákia Mi–17
 Szlovénia PC–9, Bell–142
 Törökország Török Csillagok, C–130

Magyarországon először ezen a repülőnapon angolszász mintára vándordíjakat adtak ki:

  • Legjobb légcsavaros bemutatóért: Besenyei Péter
  • Legjobb magyar kötelék bemutatóért: L–39 Albatros kötelék
  • Legjobb helikopter bemutatóért: Jörg Meyer hadnagy, Bo 105 (Németország)
  • Legjobb kötelék bemutatóért: Frecce Tricolori (Olaszország)
  • Legjobb 1 és 2 üléses vadászgép (JET) bemutatóért: Molnár "Bagira" Gábor százados, MiG–29
  • Leges-legjobb bemutatóért: Lendy Renegar százados, F–15C (Egyesült Államok)
  • Gold Timer Alapítvány különdíja: C–47 személyzete
  1. Az előzetes terveknek megfelelően két év szünet után 2005. augusztus 6–7-én került sor a következő repülőnapra. Ez a repülőnap egyértelműen a magyar blokkról marad emlékezetes, a házigazdák az eddigi leglátványosabb, legprogramdúsabb bemutatót tartották. Emellett jó néhány külföldi részvevő is emelte a színvonalat, azonban a legtöbben az utóbbi idők nemzetközi tendeneciáinak megfelelően csak statikusan mutatkoztak be.
Ország Típus
 Magyarország MiG–29, L–39, An–26, Jak–52, Mi–8, Mi-17, Mi–24
 Ausztria PC–6
 Belgium F–16 Fighting Falcon
 Csehország L–159, JAS 39 Gripen
 Egyesült Államok F–16 Fighting Falcon
 Egyesült Királyság Harrier, Hawk, Tornado, Jaguar
 Franciaország Mirage 2000
 Görögország CL–415 tűzoltó repülőgép
 Hollandia F–16 Fighting Falcon
 Lengyelország PZL W–3 Sokół, Szu–22
 Németország F–4
 Olaszország Frecce Tricolori, C-27J Spartan
 Románia MiG–21, IAR-99
 Svédország JAS 39 Gripen
 Szerbia és Montenegró G–2 Galeb, G–4 Super Galeb, Orao, MiG–21
 Szlovákia MiG–29
 Szlovénia PC–9, Bell–142
 Törökország Török Csillagok, C–130
Polgári gépek Li–2, Po–2, An–2, Extra-300
Red Bull géppark DC-6, B-25 Michel, F-4U Corsair

A szervezők eredeti elképzelése szerint egy nagy MiG-találkozó lett volna a 2005-ös repülőnap keretében. A típust üzemeltető összes század meghívást kapott, azonban csak nagyon kevés fogadta el azt, így a találkozóra nem került sor.

A Mi–24-es helikopter az alkalomra készült egyedi festéssel repült
A szerb J–22 Orao leszállás közben

A repülőnapot 2007. augusztus 11–12-én rendezték meg.

Résztvevők:

Ország Típus
 Magyarország MiG–29, JAS 39C Gripen, L–39, An–26, Jak–52, Mi–8, Mi–17, Mi–24
 Ausztria Pilatus PC–6
 Belgium F–16 Fighting Falcon, Agusta A109 Hirundo
 Csehország L–29, L–159, L–410, Mi–24, Jak–11
 Franciaország Patrouille de France/ Alpha Jet
 Görögország A–7E Corsair II
 Hollandia F–16 Fighting Falcon, CH–47 Chinook
 Horvátország PC–9 kötelék
 Lengyelország Szu–22
 Egyesült Királyság Harrier
 Németország Tornado, F–4, Bo 105
 Románia MiG–21, IAR–330 Socat
 Spanyolország F-18, CASA C–295
 Svédország JAS 39 Gripen, SAAB S100B Argus
 Szerbia G–2A Galeb ( Aeroclub Galeb), G–4 Super Galeb, J-20 Kraguj, J–22 Orao, Flying Stars (Galeb)
 Szlovákia Mi–24, L–39, Mi–17
 Szlovénia PC–9, Bell–412
 Törökország Turkish Stars kötelék / F–5A
NATO E–3A Sentry AWACS
Red Bull Alphajet, Bell AH–1 Cobra, DC–6, EC135, F4U Corsair, T–28 Trojan,

The Flying Bulls / Zlín Z–50, Besenyei Péter

Polgári gépek Veres Zoltán / Extra 300, Li–2, Po–2, An–2, Gazella

A 2008-as repülőnapot augusztus 16-án és 17-én rendezték meg hagyományosan a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison.

Résztvevők:

Ország Típus
 Magyarország MiG–29B, JAS 39C/D Gripen EBS-HU, L–39, An–26, Jak–52, Mi–8, Mi–17, Mi–24
 Ausztria Pilatus PC–6
 Belgium F–16AM, AgustaWestland AW109 Trekker
 Csehország L–29, L–159 ALCA, L–410, Mi–24
 Franciaország Mirage 2000
 Görögország A–7E Corsair II
 Hollandia F–16MLU
 Horvátország PC–9 (Krila Oluje műrepülő kötelék), Mi–171
 Lengyelország Szu–22M–4 Fitter
 Egyesült Királyság Harrier GR.9, Panavia Tornado GR.4
 Németország Panavia Tornado IDS, Eurofighter Typhoon, Bo 105
 Olaszország Frecce Tricolori
 Románia MiG–21 LanceR
 Spanyolország Eurofighter Typhoon, C–295
 Svédország JAS 39 Gripen
 Szerbia G–2A Galeb (Aeroclub Galeb), G–4 Super Galeb, J–20 Kraguj, J–22 Orao, Flying Stars (Galeb)
 Szlovákia Mi–17
 Szlovénia PC–9, Bell–412
 Törökország NF–5A Freedom Fighter (Turkish Stars műrepülő kötelék), F–16C/D Fighting Falcon
 Egyesült Államok C–17 Globemaster III, A–10 Thunderbolt II
Red Bull Bell AH–1 Cobra, DC–6, EC135, F4U Corsair, T–28 Trojan, Zlin–50 (The Flying Bulls műrepülő kötelék), Besenyei Péter
Magyarország (polg.) Veres Zoltán / Extra 300, Li–2, Po–2, An–2, Gazella
Holland F-16 vadászgép gurul a közönség előtt, a bemutatója után

2010-ben augusztus 7–8. között rendezték meg a kecskeméti repülőnapot. Ez volt az utolsó alkalom hogy a magyar közönség előtt nyilvánosan mutatkozott magyar színekben a MiG-29-es típus, a leszerelése előtt. A gép szimulált légiharcot mutatott be az új magyar felségjelzésű JAS 39 Gripen gépek ellen. A típust véglegesen 2010. december 7-én vonták ki a hadrendből.[5]

A résztvevők listája
Ország Típus
Osztrák Légierő Osztrák Légierő Pilatus PC–7, Eurofighter Typhoon
Belga Légierő Belga Légierő F–16AM (dinamikus), AgustaWestland AW109 (dinamikus), C-130 (statikus)
Bolgár Légierő Bolgár Légierő Pilatus PC–9M
Cseh Légierő Cseh Légierő L-159 B ALCA, L-159 A ALCA, Mi-24V Hind (Mi-35), Mi-171, JAS 39 Gripen, L-29 Delfin, Bücker Bü 131 "Jungmann", M-1C Sokol, Morava, Cessna 337
Francia Légierő Francia Légierő Breitling Jet Team kötelék, Rafale
Holland Királyi Légierő Holland Királyi Légierő F-16MLU Fighting Falcon (Demo Team + Statikus)
Horvát Légierő Horvát Légierő Wings Of Storm kötelék, PC-9M (dinamikus), Mi-171
Izraeli Légierő Izraeli Légierő F-16I Sufa, C-130
Lengyel Légierő Lengyel Légierő Team Iskry: Red & White Iskras PZL TS-11
Luxemburgi Légierő Luxemburgi Légierő E-3 Sentry AWACS (dinamikus)
Német Légierő Német Légierő BO-105, Tornado, Eurocopter EC135 T2, Eurofighter Typhoon (statikus), Panavia Tornado IDS
Olasz Légierő Olasz Légierő Frecce Tricolori (kötelék), C-27J Spartan, AMX
Román Légierő Román Légierő MiG-21 (dinamikus)
Svájci Légierő Svájci Légierő Patrouille Suisse(6x F-5E Tiger II), F/A-18 Hornet
Spanyol Légierő Spanyol Légierő F/A-18M Hornet (dinamikus), Mirage F1 (dinamikus), CASA C-295
Szerb Légierő Szerb Légierő G4 Super Galeb, Galeb G-2A
Szlovák Légierő Szlovák Légierő MiG-29AS Fulcrum (dinamikus), Mi-17 Hip
Szlovén Légierő Szlovén Légierő Pilatus PC–9, Bell-412
Svéd Királyi Légierő Svéd Királyi Légierő JAS 39 Gripen
Török Légierő Török Légierő Török Csillagok - Turkish Stars (kötelék), C-130 Hercules
Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje F-15E Strike Eagle, C-130J Super Hercules
Ukrán Légierő Ukrán Légierő Szu-27 Flanker, An-26
Magyar Légierő Magyar Légierő JAS-39C/D Gripen, MiG-29B/UB Fulcrum, Mi-24 "Hind", Mi-17"Hip", An-26"Curl", Jak–52, C-17
osztrák Red Bull Alpha Jet
szerb Aeroclub Galeb Soko Galeb G2, Soko Kraguj J20, Utva-66 V53
magyar Magyar polgári repülés MD-500 (Police), Po-2, Li-2, Mi-2, An-2, Alouette 2, Nádas Tamás (Extra 300LP), Vári Gyula (Jak-52), Veres Zoltán, Tóth "Pamacs" Ferenc (Apollo JetStar), Hajdú Trió (Apollo Fox)

2013-ban augusztus 3–4-én rendezik meg a nemzetközi repülőnapot Kecskeméten.[6]

A résztvevők listája:
Ország Típus
Osztrák Légierő Osztrák Légierő Saab 105 (dinamikus, statikus), PC–7 (statikus)
Belga Légierő Belga Légierő F–16 (dinamikus), A-109 (dinamikus), C–130 (statikus)
Bolgár Légierő Bolgár Légierő Szu–25 (statikus), C–27 Spartan (statikus)
Cseh Légierő Cseh Légierő L–159 ALCA (dinamikus, statikus), JAS 39 Gripen (dinamikus, statikus), Mi–35 (dinamikus), CASA C–295 (statikus)
Holland Királyi Légierő Holland Királyi Légierő F–16 (dinamikus)
Horvát Légierő Horvát Légierő Krila Oluje kötelék (6×PC–9)
Lengyel Légierő Lengyel Légierő Szu–22 (dinamikus, statikus), CASA C–295 (statikus)
Luxemburgi Légierő Luxemburgi Légierő E–3 Sentry (statikus)
Német Légierő Német Légierő Sea King, (statikus), Do 228 (statikus)
Olasz Légierő Olasz Légierő Frecce Tricolori kötelék (10MB–339), C–27 Spartan (dinamikus), HH–139 (statikus)
Román Légierő Román Légierő MiG–21L (dinamikus), IAR–330 Puma (statikus), C–27 Spartan (statikus)
Spanyol Légierő Spanyol Légierő Patrulla Águila kötelék (7×CASA C–101) CASA C–295 (statikus)
Szerb Légierő Szerb Légierő An–26 (statikus)
Szlovák Légierő Szlovák Légierő L–39 Albatros (statikus), Mi–17 (statikus)
Szlovén Légierő Szlovén Légierő PC–9 (dinamikus, statikus), Bell–412 (statikus)
Török Légierő Török Légierő Turkish Stars kötelék (6 db F–5)
Ukrán Légierő Ukrán Légierő Szu–27UB (statikus), An–26 (statikus)
Orosz Légierő Orosz Légierő Russzkije Vityazi kötelék (4 db Szu–27P, 2 db Szu–27UB), Il–76 (statikus)
Brit Királyi Légierő Brit Királyi Légierő Panavia Tornado (statikus), BAE Hawk (statikus)
Magyar Légierő Magyar Légierő Jas-39 Gripen (dinamikus, statikus), An–26 (dinamikus, statikus), C–17 (dinamikus)
külföldi polgári repülés G–2 Galeb, J–20 Kraguj, MiG–15, Baltic Bees kötelék (6 db L–39 Albatros), An–2 (Az összes dinamikus.)
Magyar Rendőrség MD–500
OMSZ Eurocopter EC135
magyar Magyar polgári repülés Po–2, Li–2, Mi–2, An–2, L–29 Delfín, Bücker, Bell 407, R–18 Kánya, Apollo Fox, Corvus, Cirrus, Zlín Z–43, Nádas Tamás (Edge 540), Vári Gyula (Jak–52), Besenyei Péter (Corvus Racer), Veres Zoltán (MSX)

2021. augusztus 28-29-én rendezték meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten.

A résztvevők listája:
Légierő / csapat Típus Dinamikus / statikus
Magyar Légierő JAS39C EBS-HU Gripen D/S
JAS39D EBS-HU Gripen D/S
Airbus A319 D/S
Dassault Falcon 7X D/S
Airbus H145M D/S
Mil Mi-17 Hip D/S
Mil Mi-24 Hind D/S
Zlín Z–242L D/S
Zlín Z–143LSi D/S
Eurocopter AS 350B D/S
Embraer Embraer KC-390 Millennium D
Embraer EMB 314 Super Tucano S
Wings of Storm (Krila Oluje) Pilatus PC-9M (x4) D
Cseh Légierő Jas-39C Gripen D
Aero L-159A Alca (x2) D
Mil Mi-24V Hind D
Mil Mi-171 D
PZL W-3 Sokół D
CASA C-295 S
Aero L-39NG D
Olasz Légierő F-2000A Typhoon D
Leonardo T-346A D
Alenia C-27J Spartan D
AMX S
Panavia Tornado IDS S
Heavy Airlift Wing (HAW) Boeing C-17A Globemaster III D
Team Orlik PZL-130 Orlik (x5) D
Lengyel Légierő CASA C-295 S
Román Légierő MiG21 LanceR D
Alenia C-27J Spartan S
IAR-330 Puma S
Angol Királyi Légierő (RAF) Typhoon FGR4 D/S
Royal Saudi Hawks BAE Hawk Mk.65 (x7) D
Szaúdi Királyi Légierő C-130H Hercules SP (támogató gép)
Szerb Légierő Utva Lasta 95V-54 S
Szlovén Légierő Pilatus PC-9M Hudournik D/S
Svéd Királyi Légierő Saab 35 Draken D
Saab 37 Viggen D
Turkish Stars NF-5A/B Freedom Fighter (x6) D
Amerikai Légierő C-130H Hercules S
Boeing KC-135 Stratotanker S
Besenyei Péter Corvus Racer 540 D
Imreh Lajos - HeliForce Mil Mi-2 D
Magnus Aircraft Zrt. Magnus Fusion Premium D
Goldtimer Alapítvány Liszunov Li-2 D
Komo Sky Team Aero L-29 Delfin D

Források

[szerkesztés]
  1. „It was without doubt the biggest European airshow of 2008, after RIAT's cancellation, and certainly the best, thanks to a superb organizational effort, well-rounded programme, the number of display items, extensive supporting facilities, the welcoming atmosphere and the positive vibes at the show. It is unlikely a show like this will be seen again, also as some types like the Hungarian Mig-29 and Serbian Orao will soon leave service, but mainly because the programme was of such rare quality.” Wheels Up!. (Hozzáférés: 2008. szeptember 14.)
  2. A kék 01-es együléses MiG-29SZ és a kék 70-es kétüléses MiG-29UB.
  3. A gépek az 52. Harcászati Vadászezred harmadik századába, a 480. Harcászati Vadász-századba tartoztak (52nd TFW/480th TFS). USAFE = United States Air Forces in Europe.
  4. Történelmi áttekintés, A kecskeméti repülőtér Archiválva 2007. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben - hm.gov.hu
  5. http://www.jetfly.hu/rovatok/galeria/vege_ennyi_volt/
  6. 2013-ban ismét lesz repülőnap, in: Kecskemet.hu, 2012.12.20.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Commons:Category:Open Day (air show) in Kecskemét