Szono Sion

japán filmrendező és költő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. május 6.

Szono Sion (庵野秀明, 1961. december 20. –) japán filmrendező és költő.

Szono Sion
Született1961. december 20. (62 éves)
Tojokava, Aicsi, Japán
Állampolgárságajapán
HázastársaKagurazaka Megumi
Foglalkozásaköltő, filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, színész, filmzeneszerző
IskoláiHosei University

A Wikimédia Commons tartalmaz Szono Sion témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Korai karrier

szerkesztés

Szono Sion 1978-ban kezdte karrierjét, 17 évesen. Költeményei népszerű japán kiadványokban jelentek meg. Később a Hoszei Egyetemre járt, de otthagyta, és elkezdett filmeket készíteni. 1985-ben debütált egy kísérleti 30 perces rövidfilmmel a PIA Film Fesztiválon (Ore wa Sion Szono da!!), melyben ő maga olvas fel költeményeiből a képernyőn. 1987-ben szerepelt a Otoko no Hanamicsi c. filmben, és megnyerte a fődíjat.

Filmrendező

szerkesztés

Miután megkapta a PIA Film Festival támogatását, Szono elkészítette első egész estés filmjét 1990-ben (Dzsitensa Toiki), ami egy korhű történet két alulteljesítő emberről a maximalista Japánban. Szono társ-író, rendező volt, és szerepelt is a filmben.

1992-ben Szono második egész estés filmje a Heja, amit szintén ő írt, egy bizarr történet volt egy sorozatgyilkosról, aki egy szobát keres Tokió egy sivár negyedében. A film szerepelt a tokiói Sundance Film Fesztiválon és megnyerte a Speciális zsűri díjat. A Hejat világszerte 49 fesztiválon mutatták be, köztük a Berlini Film Fesztiválon és a Rotterdami Film Fesztiválon.

Szono megjelent mint színész a Kirai... Dzsanaijo című filmben és 1994-ben felkeltette a figyelmét két francia filmrendezőnek, Jean-Jacques Beineix-nek és Jackie Bastide-nak, akik meginterjúvolták őt az Otaku c. filmjükhöz a japán otaku életstílusról és posztmodernizmusról. Sono folytatta a filmrendezést és írást, és 1997-ben elkészítette a Keiko Deszu Kedo c. filmet (film egy pincérnő magányos életéről szól), és a 26 perces Kaze c. rövidfilmet 1998-ban.

Tokió GAGAGA

szerkesztés

Visszatérve a költői gyökereihez, 1997-ben Szono rendezett egy ellentmondásos performansz költemény-olvasó projektet Tokyo GAGAGA néven, ami megemelte a népszerűségét a Japán költői közösségben. A projekt maga egy bővített előadás volt, amelyet Szono és egy általa alapított csapat tartott meg. Ez tiltakozás-szerű, tömeges olvasást, és festést foglalt magába Tokió különböző területein, ahol a kétezer GAGAGA tag fekete tintával festett nagy zászlókra. Annak ellenére, hogy a rendőrség gyakran megjelent a GAGAGA projekt közben, pár hétig még eltartott, és a végére könyv is készült róla, ami azonnali sikert aratott.

Ezután az időszak után, Szono folytatta filmkészítői karrierjét 1998-ban egy sorozatgyilkos filmmel (Dankon: The Man). 2000-ben mint szereplő, rendező és író részt vett az Ucusimi című ál-dokumentumfilmben, ami négy művészről szólt (önmagáról, Maro Akadzsi butoh mesterről, Araki Nobujsi fotográfusról, és Sinicsiro Arakava divattervezőről), és a versenyükről hogy együtt elkészítsenek egy filmet.

Részt vett egy kisebb színészi szerepben a Módzsú tai Isszubósi című regényadaptációban, és kiadott 2001-ben egy kísérleti filmet, mely egy színvak férfiről szól, és arról, hogy milyen súlyos és hirtelen változások történnek a világában az operációt követő gyógyulása után.

Jelenlegi munkái

szerkesztés

2001-ben Szono Sion írta, rendezte, és filmezte a Dzsiszacu Szákuru c. thrillert, amely Japán magas öngyilkossági arányáról szól. A filmben ismét szerepeltek Szono barátai, köztük Nagasze Mataszosi és Akadzsi Maro (az Ucusimiből), Isibasi Rjo és Teranisi Rolly. A Dzsiszacu Szákuru nagy sikert hozott Japánban és sok filmfesztiválon játszották. A Fantasia Festival|Fant-Asia Film Fesztiválon több díjat is nyert. Ez volt az első Szono Sion film ami hivatalos DVD kiadást kapott nyugaton.

A Dzsiszacu Szákuru után kiadott egy regényt Dzsiszacu Szákuru: Kanzenban címen, mely folytatásként és melléktörténetként szolgált a filmhez. Emellett dolgozott egy manga rajzolóval Furuja Uszamaruval, és kiadta a Dzsiszacu Szákuru mangát, ami Szono kérésére egy teljesen különálló történet volt. Számos filmje jelent meg, mint például a Csicsi no Nicsi és Hazard, ismét Hagivara Szaja szereplésével.

2005-ben megírta és rendezte az (Jume no Naka e) c. filmet, amit később regényként is kiadtak. A Jume no Naka e egy korhű történet volt az első filmjének, a (Dzsitensa Toiko) stílusában. A mű egy színházi csapat tagjáról szól, és a küldetéséről, ahogy keresi az önmagát. Néhány héttel később történt, hogy kiadta a Dzsiszacu Szákuru második részét, ami a Kanzenban regényen alapult. A szintén általa rendezett és írt Noriko no Sokutaku világszerte húsz filmfesztiválon szerepelt. Ennél a filmnél sok kezdő színésszel dolgozott, és áthelyezte a Dzsiszacu Szákuru történetét egy másik szintre. Ezért megkapta a Don Quijote Díjat és speciális említést kapott a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

2005 végén Szono Sion bemutatott egy személyes projektet, a Kimjó na Szákaszu című filmet, Isida Isszei és Mijazaki Maszumi színészekkel. Szono rendezte, írta, filmezte és szerezte a zenéjét. A film átvett elemeket a Grand Guignol színházból, és a történetet Maszumi és Szono közösen hozta létre. A filmet vérfertőzés, szexuális visszaélés, szörnyű családi gondok, sok vér, és elferdült valóságérzet jellemzi.

2008-ban megrendezte és megírta az Ai no Mukudasi c. filmet. Ez volt Szono Hate trilógiájának első filmje, ezt követte 2010-ben a Cumetai nettaigjo és a 2011-es Koi no Cumi.

2011-ben jelent meg Himizu című műve, mely Furuja Minoru azonos című mangáján alapul. A film a 2011-es cunami pusztítása után játszódik, és bemutat egy társadalmat, ami nem csak fizikailag lett meggyötörve, de szociálisan is darabokra hullik.

Külső hivatkozások

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sion Sono című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.