A Szent Liga háborúja

A Szent Liga háborúja
Török háborúk Magyarországon Orosz–török háborúk
Juliusz Kossak: Sobieski János a kahlenbergi csatatéren A nagy győzelem nyitánya volt a török elleni nagy háborúnak, amely a birodalom vereségét hozta és elindította a visszafordíthatatlan hanyatlás útján
Dátum	1683. június 7. – 1700. július 14.
Helyszín	A magyarországi török háború hadszinterei: Ausztria, Magyarország, Erdély, Bosznia, Szerbia és Havasalföld területén A lengyel-török háború hadszínterei: Délnyugat-Ukrajna és Moldva területén Az orosz-török háború hadszínterei: A krími kánság területén, Azov, Perekop és Taganrog mellett A velencei-török háború hadszínterei: Görögország, Albánia, Dalmácia és Morea területén, az Égei-, a Ión- és az Adriai-tengeren.
Casus belli	A Szent Liga egyetlen fő feladata, hogy az egész európai kontinensről kiszorítsa a török hatalmat
Eredmény	A Liga összes tagja háborúikban legyőzte a törököket
Terület- változások	A Habsburg Birodalom Magyar Királyság és Horvátország területének több mint kétharmad részéről kiszorítja a törököket, akik egyedül a Temesközt és Temesvárt tarthatják meg Lengyel–Litván Unió visszanyeri Kamienecet (ma Hmelnickij, Ukrajna), amit a törökökkel szemben még 1672-ben vesztett el Oroszország elnyeri Azov és Taganrog kikötőket a törököktől. Velence megszerzi Morea félszigetét.
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szent Liga  Habsburg Birodalom  Német-római Birodalom  pápai állam  Magyar Királyság  Horvátország  Erdélyi Fejedelemség  Lengyel–litván unió  Velencei Köztársaság  Oroszország  Bajorország  Szászország  Brandenburg  Máltai Lovagrend  Savoyai Hercegség  Szent István Lovagrend  Szerbek  Görögök  Európai önkéntesek  Oszmán Birodalom  Krími Tatár Kánság  Havasalföld  Moldva Felső-Magyarországi Fejedelemség  Kurucok  Francia Királyság  Algír  Egyiptom  Tunisz
Erdély 1687-ben állt a liga oldalára. A Felső-Magyarországi Fejedelemség 1685-ben szűnt meg, de Thököly végig kitartott a szultán oldalán. Franciaország 1688 folyamán megtámadta a koalíció néhány tagját, mint Ausztriát, felrúgva ezzel a pápa által korábban tető alá hozott békét.
A Wikimédia Commons tartalmaz A Szent Liga háborúja témájú médiaállományokat.

A Szent Liga háborúja 1684-től (a szövetség létrehozásától) egészen 1700-ig folytatta a harcot az oszmán-török hatalom kiűzésére az egész európai kontinensről. A végső stádiumban Konstantinápolyt kellett volna visszafoglalni, de mindössze Magyarország felszabadítását tudták elérni, néhány balkáni régióval. A koalíció tagja volt számos európai állam, így a Habsburg Birodalom, a pápai állam, a Velencei Köztársaság, Lengyel–Litván Unió, és az Orosz Birodalom is csatlakozott hozzá.

A koalíciós országok háborúi a törökök ellen

A török kiűzése Magyarországról

A rendkívül becsvágyó és nagyratörő Kara Musztafa pasa, nagyvezír az oroszok ellen vívott háború (1676–81) után tudatosan készült a Habsburg Birodalom elleni offenzívára, és Bécs meghódítását helyezte kilátásba. Ezért is támogatta Thököly Imrét és a kurucokat. 1683-ban új háború megindítására vette rá a szultánt, maga mögött érezve a franciák támogatását. (1683-ban XIV. Lajos sorra ragadta el Spanyolország németalföldi és a Német-római Birodalom rajnai birtokait, és Ausztria elleni háborúra bátorította a Portát is, hogy ellenfele erejét kelet felől lekösse). Kara Musztafa nagyvezír az európai erőviszonyok alaposabb felmérése nélkül kiegészítette a török sereget a tatár hordákkal, a két román fejedelem seregével, valamint Apafi és Thököly segédhadaival, és elindult Bécs ellen.

A lassan összegyűlő lengyel és német hadakból álló felmentő sereg szeptemberben megközelítette az ostromló török hadat, akik elég közel álltak a császárváros elfoglalásához. A kahlenbergi csatában a lengyelek frontális, elsöprő lovasrohama megfutamította a nagyvezírt, és a lengyelek Esztergomot is elfoglalták. A győzelem hatására jött létre a Szent Liga, amelyhez rövidesen számos európai ország csatlakozott. A magyarországi hadszíntérre a kontinens szinte minden sarkából csapatostul áramlottak az önkéntesek. A spanyol–francia háborút 1684 augusztusában gyors fegyverszünettel lezárták. XI. Ince pápa ösztönzésére XIV. Lajos király – hódításainak elismerése fejében – 20 évnyi fegyvernyugvásra kötelezte magát, a Habsburgok háta nyugat felől biztosítva volt.

1686-ban a több nemzetiségű hadak hosszú ostrom után bevették Buda várát és városát, a következő évben pedig újabb nyílt ütközetben diadalmaskodtak a törökökön Nagyharsány mellett. Rövidesen Erdély is átállt a keresztény erők oldalára, akárcsak a kurucok többsége, míg Thököly végleg a szultán oldalára szorult.

A Habsburgok váratlanul erős térnyerését látva 1688-ban XIV. Lajos új hódító offenzívát indított a Rajnánál, hogy tehermentesítse oszmán szövetségesét. Kitört a pfalzi örökösödési háború (1688–1697). A franciák támadását kihasználva 1690-ben a törökök visszavették elvesztett balkáni területeiket, ám a szalánkeméni csatában ismét súlyos vereséget szenvedtek, és a korábban elszigetelt magyarországi török várak közül is több elesett.

1697-ben a szultán még egy nagy hadjáratot vezetett Magyarországra. Végül a zentai csatában megsemmisítő vereséget szenvedett, és ezzel végleg eldőlt a háború sorsa. A két évvel később megkötött karlócai béke lezárta a magyarországi török háborúkat, és a Temesköz kivételével a hódoltság valamennyi területe visszakerült az országhoz.

Lengyel-török háború

A lengyelek az osztrákokkal korábban kötöttek egy olyan szövetségi megállapodást, amennyiben bármelyikük fővárosát török támadás érné, egymás segítségére sietnek. A lengyelek a török elleni háborút így Bécs felmentésével nyitották meg, majd Párkánynál szétverték a budai pasa seregét. Ezzel csaknem egy időben egy lengyel sereg Moldva északi részébe is benyomult. Sobieski János feltett szándéka volt az, hogy visszafoglalja a törököktől Kamienecet, amit az ország még 1672-ben vesztett el, továbbá Moldvát, Besszarábiát és Havaselvét is szerette volna Lengyelország-Litvániához kötni.

1687-ben sikerült Kamienecet visszafoglalni, de több győztes csata után 1690-ben, a magyarországi török előretöréssel párhuzamosan a lengyeleknek is ki kellett vonulniuk Moldvából. Hasonló kudarcok érték az orosz szövetségeseket is a Krímben.

A békére tett kísérletek ellenére 1691-ben Sobieski folytatta a háborút, és 1694-ben Uścieczkónál fényes diadalt aratott a török–tatár sereg felett. 1696-ban azonban meghalt a király. A lengyel rendek új uralkodónak II. Ágost szász választófejedelmet választották, és a közös lengyel–litván–szász sereg a podhajcei csatában vereséget mért a törökökre. A karlócai békében a lengyeleknek le kellett ugyan tenniük a román területek meghódításáról, de visszanyerték Kamienecet és a még török kézen levő délnyugat-ukrajnai (halicsi) területeket.

Velencei-török háború

A Velencei Köztársaság 1669-ben a kandiai háborúban elszenvedett vereségével az Adriai- és a Földközi-tengeren elvesztette nagyhatalmi állását. Most abban a reményben csatlakozott a Szent Liga háborújához, hogy visszavághat a törököknek.

A velencei flottát és hadsereget a pápai állam, Savoya, és a Máltai Lovagrend katonai ereje is fegyveresen támogatta. A velenceiek a Jón-tengeren csaptak össze a törökökkel, és elfoglalták Preveza erődítményét (ezen a helyen szenvedtek nagy vereséget a velenceiek és a spanyolok a 16. században). 1685-ben a Navarrinó erődöt ostromolta Köngismarck svéd marsall. 1686-ban újabb nagy győzelmet arattak Ismail pasán, a török flotta parancsnokán, majd benyomultak Belső-Görögországba és Hercegovinába is. 1687-ben a törökök visszaszorították a velenceieket, majd 1689-ben ismét az olaszok kerekedtek felül. Sikereik hatására a görögök is csatlakoztak hozzájuk.

A karlócai békében Velence elnyerte Morea és Dalmácia fennhatóságát, de régi státusza ezzel sem állt vissza.

Orosz-török háború

V. Iván orosz cár 1686-ban az utolsók közt csatlakozott a Szent Ligához, s szövetségre lépett korábbi ellenségével Lengyelországgal. 1687-ben a Krím ellen vonuló orosz–ukrán–kozák had visszavonulásra kényszerült, miután a sztyeppet felperzselték a tatárok. 1688-ban a cári hadsereg újabb akciója fulladt hasonló kudarcba. 1689-ben az oroszok nagyszabású hadjárata Perekopnál megtört a tatárok és a törökök heves ellenállásán. A cár ezt követően egy időre távol tartotta magát a háborútól.

A következő uralkodó, akit „Nagy” jelzővel illett a történelem, Péter cár a Fekete-tenger, valamint a Földközi-tengerhez vezető két szoros a Boszporusz és a Dardanellák elfoglalását tűzte ki célul, ezért felújította a törökök elleni háborút 1695-ben. Ezzel elkezdődött az Orosz Birodalomnak egészen az I. világháború végéig tartó hosszú küzdelme a törökökkel, amely végül is nem érte el célját.

A cár nyugati mintára szervezett serege 1695-ben még sikertelenül ostromolta az Azovi erődöt. A következő évben a cár visszatért és sikerült elfoglalnia a várat, egyidőben egy másik Fekete-tenger parti török erőd is a kezébe került. Legvégül az oroszok zárták le a törökkel a háborút 1700-ban, a konstantinápolyi békében.

A háború következményei

A hatalmas Oszmán Birodalom háromszáz esztendő után végre legyőzőre talált Európában, ahol több fronton is súlyos vereségeket szenvedett. Lassú hanyatlása, mely már lényegében a 16. század óta tartott, most a megállíthatatlan bukás útjára lépett, s az idő múlásával annál jobban érződött, hogy „Európa beteg emberé”-nek halála már csak idő kérdése. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy fő ellenfelének már nem a Habsburg Birodalom, vagy Velence számít, hanem az egyre feltörekvő Orosz Birodalom, amellyel már több mint kétszáz évvel ezelőtt is összemérhette fegyvereit. A 16. század második felében az Oszmán Birodalom tett egy nagyobb kísérletet orosz területek leigázására, de a meglehetősen nagy távolságba vezetett akció kudarca már az oszmán hatalom gyengülését jelezte.

Bár a koalíció mindegyik tagja nyert valamit a háborúval, de a török kiűzésének igazi győztese a Habsburg Birodalom volt, amely ekkor szerzett igazi európai nagyhatalmi státuszt.

További információk

• Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország Képes Története, Magyar Könyvklub, Budapest 1998ISBN 963-548-961-7
• Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona, Atheneaum kiadó, Budapest, 2004 ISBN 978-963-9471-25-2

Kapcsolódó szócikkek

• A török kiűzése Magyarországról
• Pfalzi örökösödési háború