Ugrás a tartalomhoz

Közönséges mókusmajom

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Közönséges mókusmajom
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Főemlősök (Primates)
Alrend: Orrtükör nélküliek (Strepsirrhini)
Alrendág: Szélesorrú majmok (Platyrrhini)
Család: Csuklyásmajomfélék (Cebidae)
Alcsalád: Mókusmajomformák (Saimirinae)
Miller, 1812 (1900)
Nem: Saimiri
Voigt, 1831
Faj: S. sciureus
Tudományos név
Saimiri sciureus
(Linnaeus, 1766)
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Közönséges mókusmajom témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges mókusmajom témájú médiaállományokat és Közönséges mókusmajom témájú kategóriát.

Kitömött példány

A közönséges mókusmajom vagy röviden csak mókusmajom (Saimiri sciureus) a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába tartozó faj.

Korábban magyarul halálfejes majomnak vagy halálfejes majmocskának nevezték, ami a faj német nevének fordításából származik. Ma kissé pejoratív értelme miatt ez a név nem nagyon használatos.

A Saimiri nem típusfaja.

Közeli rokona a bolíviai mókusmajom (Saimiri boliviensis).

Rendszertana

[szerkesztés]

A közönséges mókusmajom a mókusmajmok nemének tagja. Ide öt faj tartozik, amelyeket egészen az 1990-es évekig egy fajba soroltak.

Alfajai:

  • Saimiri sciureus sciureus, az Amazonas keleti medencéje
  • Saimiri sciureus albigena, Dél-Kolumbia
  • Saimiri sciureus cassiquiarensis – Humboldt-mókusmajom, az Amazonas középső medencéje
  • Saimiri sciureus macrodon – Ecuadori mókusmajom, az Amazonas nyugati medencéje

Elterjedése

[szerkesztés]

Dél-Amerika északi területein él, élőhelye Dél-Kolumbiától, Dél-Ecuadortól és Észak-Perutól Guyanán át Közép-Brazíliáig terjed. Nyugat-Brazíliában az Amazonas jelenti a déli határt; csak Rio Xingutól keletebbre hatol délebbre. Betelepítették Dél-Floridába és a Karib-szigetekre. 2009-ben Rio de Janeiro Tijuca erdejében lefényképeztek egy csapatot; lehetnek illegálisan szabadon engedett példányok, vagy szökevények.[1] 2010-től invazív fajnak tekintik a Atlanti-parti Esőerdő Rezervátumban, és a madártojásokat és fiókákat féltik tőle.[2]

Leginkább másodlagos erdőkben, és az év egy időszakában elárasztott erdőkben él. Főként a sűrű erdőségeket kedveli, testalkata is ehhez idomult. Elterjedési területén az egyes populációkat a folyókon kívül a nagy távolság is elválasztja egymástól, így nem meglepő, hogy a fajon belül 14 alfajt különítenek el a természettudósok. Mára azonban csak négy alfaját ismeri el a tudomány. Ezeket meglehetősen nehéz megkülönböztetni egymástól, néha csak a szemöldökív alakja, máskor pedig csak az állatok viselkedése alapján mondható meg, hogy melyik állat melyik alfajba tartozik.

Megjelenése

[szerkesztés]

Nem túl nagy termetű állat, a nőstény tömege 365-750 gramm, a hím 550-1135 gramm, testhossza 22–48 cm, a farok hossza 36–47 cm. Testének alapszíne sárga, szürkészöld árnyalattal, amely a hasoldalon sárgásfehérbe megy át. Arcán és fülein a szőrzet sok helyen fehér, farka vége pedig fekete. Szájának környéke fekete. Alkarja, karja, keze és lába narancssárga, kivéve az S. s. albigena alfajt, amelynél ezek a testrészek barnák.

Életmódja

[szerkesztés]
Közönséges mókusmajom

Nappali állat. Idejének nagy részét a fák ágai között tölti; leginkább a korona alsó részén tartózkodik, csak ritkán megy le a földre. Négy lábon mászik, nagyon gyors és ügyes. Bár hosszú farka van, azt sohasem használja kapaszkodásra, inkább csak egyensúlyozik vele, illetve bizonyos testhelyzetnél támaszkodik rajta. Nyugalmi helyzetben farkát a háta és a válla fölött előrehajlítva tartja. Nagy létszámú, sokszor több száz egyedből álló csoportokat alkot, de e nagy csoportokon belül mindig vannak kisebb, belső csoportok is, amelyeknek létszáma 15 - 30, és az a sajátosságuk, hogy vagy a hím-, vagy a nőivarú egyedek túlsúlyban vannak jelen. Ennek a jelenségnek a magyarázatát még nem fejtette meg a tudomány, hiszen ezek az állatok olyan vidékeken élnek, ahol meglehetősen nehéz a közelükbe férkőzni.

Ezeket a csapatokat néhány hím, néhány nőstény, és utódaik alkotják. A csoport magja az anyákból és kölykeikből áll.[3] A legtöbb interakció a különböző nemek és korosztályok között megy végbe,[4] ahol a kölyök és az anyák, a felnőtt hímek és a fiatalok alkotják a kategóriákat.[5] A csapaton belül heves küzdelmekkel alakítják ki a rangsort. A nőstények közelsége nemcsak a felnőtt hímeket, hanem a fiatalokat is vonzza, akik pedig sokat játszanak és ugrálnak.[4] A felnőtt nőstények a társaság középpontjában állnak. A hímek az évszaktól függően közelednek hozzájuk, vagy távolodnak tőlük.[4] A fajon belül a nemek elkülönülésének mértéke változó. Egyes alfajoknál a hímek és a nőstények külön csapatban élnek, és csak a párzási időben találkoznak. Ezekben az alfajokban a hímek és a nőstények közötti különbségek is nagyobbak.[6]

Rendkívül sokféle táplálékot fogyasztanak, főként gyümölcsöket és különféle rovarokat is. Az összetétel évszakfüggő. A rovarvadászat akár a nap felét is kitöltheti, de a gyümölcsök megkeresésére elég a nap 10%-át áldozni. Hogyha fogságban túl könnyű megszerezni az ennivalót, akkor elunják magukat.[7] A bogyószerű gyümölcsöket kedvelik a leginkább. Fogságban szeretik az almát, a banánt, a narancsot és a szőlőt. Elfogyasztják a fejes salátát, a zellert és a hagymát is.[7] A csapatban erős a táplálékkonkurrencia. Ezek mellett nektárt, virágokat, bimbókat, leveleket és kisebb gerinceseket is esznek. Vízszükségletük legnagyobb részét a táplálékukból fedezik, de a fák üregeiből és a pocsolyákból is isznak. Ha a gyümölcs savanyú, akkor nektárt isznak.

A társadalmi viselkedésük nagy része a táplálkozási mintázattal magyarázható, így a dominancia, a szövetségek, és az agresszió is ezzel magyarázható.[8] Mindez közvetlenül vonatkozik a nőstényekre, akiknek viselkedésére a hímek reagálnak.[9] A táplálékforrások ritkák, de gazdagok, ezért a verekedés győztese jogosult kisajátítani egy táplálékforrást.[8] Csapaton belül nagyon gyakoriak a konfliktusok, míg a csapatok között kevésbé gyakoriak. A szövetségek a nőstények között kevésbé stabilak a vártnál, mivel ha egy nőstény egymaga győz, akkor jobban jár, mintha osztoznia kellene a szövetségeseivel.[8]

A bristoli állatkertben

A hímek többnyire dominánsak a nőstényekkel szemben, de nincs nagy rangkülönbség a nemek között.[5] A nőstények szövetkezhetnek is a domináns hímmel szemben,[10] míg a hímek nem fognak össze még akkor sem, hogyha nem tartoznak a központi csoporthoz, vagy magányosan vándorolnak. Egyes elméletek szerint azért, mert elvándorlásuk miatt kevesebb az ismerősük az új csapatban. A szövetségek növelhetik a halálozást, mivel ilyenkor a hímek agresszívabbak.[11]

A hímek körében a fenékmutogatás a hierarchiához kapcsolódó jelzés. A szexuális viselkedésből származik, de célja már megváltozott.[12] A gesztus magában foglalja a combok széttárását és a pénisz felmeresztését.[12] A domináns hímek mutatják alárendeltjeiknek, hogy kifejezzék dominanciájukat.[3] A jel irányulhat az alárendelt arca felé, vagy a domináns hím áthajolhat fölötte.[12] Ezt a pózt gyakrabban veszik fel a párzási időszakban, amikor a hímek amúgy is agresszívabbak. Ilyenkor a hímek erejüket fitogtatják és dominanciájukat hangsúlyozzák a párzás jogának elnyeréséért.[4] A fenékmutogatás a szövetségeket is jelzi, mivel a hímek csatlakoznak szövetségesük fenékmutogatásához.[5]

Mint a sűrű erdőkben élő állatok általában, a mókusmajmok is főként hangjelekkel tartják egymással a kapcsolatot. Hangjuk, amely sok szempontból a madárcsicsergésre emlékeztet, sokféleképpen variálható. Más-más hangot használnak, ha a talaj felől közeleg a veszély, s más hangot akkor, amikor a levegőből les rájuk a ragadozó. Minden vészjelzésük hangos. Területük határait huhogással jelölik ki és védik. Harc előtt és után üvöltenek. A dominanciaharcokat visítás kíséri. A legtöbb hang genetikailag meghatározott; az elkülönítve felnőtt közönséges mókusmajmok ugyanazokat a hangokat adják ki, mint a többi fajtársuk. A kiáltások hangmagassága csak keveset változik. A süketen született közönséges mókusmajmok ugyanúgy kommunikálnak hangokkal, mint halló fajtársaik, ezzel is a genetikai meghatározottságot bizonyítva.[13]

Szaporodása

[szerkesztés]

A csapat szerkezetét meghatározza, hogy a szaporodás időszakos.[5] A nemek közötti kapcsolatok aszerint változik, hogy a nőstények kölyköket nevelnek, vagy párzásra készek.[14] A párzási időszakokban a hímek vándorlással és táplálkozással töltik idejüket.[14]

Az augusztus és október közötti szaporodási időszakban a hímek hízásnak indulnak. Akár a súlyuk 20%-ával is gyarapodhatnak, és emellett agresszívvá is válnak. Rendszerint csak egy vagy két hím szaporodik a csapatban, mégpedig azok, akik a legtöbbet híztak.

A közönséges mókusmajom vemhességi ideje 152-172 nap, az utódok száma általában csak egy. Az újszülött tömege – fejlettségétől függően – 72-144 gramm. A csapatban a szülés ideje szinkronizált, a legtöbb kölyök egy héten belül megszületik. A kölyöknevelés a nőstények feladata, a hímek csak az őrködést vállalják. A kis mókusmajom 5-10 hónapos koráig él anyatejen, és öt-nyolc hónapos kora között már maga keresi táplálékát, és csak ritkán tér vissza anyjához.[14] A kölykök a csapat aktív tagjai, mászkálnak, futkosnak, fedezik fel a környéket, és gyakran lépnek kapcsolatba a felnőttekkel, akik többnyire szeretettel fogadják őket, és csak ritkán reagálnak másként.[14] A csapatban a kölykök rangja a legalacsonyabb.[8]

3-5 évesen érik el az ivarérett kort. A hímek ekkor mindig elhagyják szüleiket, és járhatnak magányosan, vagy csatlakozhatnak egy másik, esetleg több majomfajt is befogadó csapathoz. Az új csapatban a felnőtt hímek közül ők a legalacsonyabb rangúak, és csak távolról követhetik a csapat magját. Néhányuknál megfigyelték, hogy más majomfajokkal is kapcsolatba léptek. A nőstények erősebben kötődnek családjukhoz, és nem mindegyikük hagyja el. Ha mégis, akkor vagy közvetlenül a párzási időszak előtt, vagy utána keresnek új közösséget. Ekkor gyakran vemhesek vagy kölykük van.[11]

A közönséges mókusmajom élettartama akár 21 év is lehet. A legújabb kutatások szerint az anya és a kölyök között csak az első hét után alakul ki igazán szoros kapcsolat. Ha az anyaállat egészségét a szülés nagyon megterheli, és nem képes utódját gondozni, vagy pedig elpusztul, akkor egy másik nőstény, talán közeli rokon, vagy domináns nőstény veszi át a kölyök nevelését, de ha az eredeti anyaállat egy héten belül felépül, a kölyök visszakerül hozzá. Egy hét után azonban már az örökbefogadó szülőnél marad a kölyök. Arra is akad példa, hogy a domináns nőstény erővel veszi el a kölyköt az igazi anyától.

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés]

Kedvelt állatkerti-, hobbi- és laboratóriumi állat. Az illegális befogások populációikat néhány helyen igencsak meggyérítették. Sok helyen a természetes környezet rombolása miatt megritkult, de alkalmazkodóképessége és nagy elterjedési területe miatt azonban a faj még viszonylag gyakorinak számít más fajokhoz képest és nem veszélyeztetett.[15] Természete miatt kedvelik, ám terület- és táplálékigénye megnehezíti tartását.

Állatkertekben a csuklyásmajmok családjából az egyik leggyakoribb faj. Szinte minden állatkertben – ahol tartanak majmokat – megtalálható a faj. Magyarországon legnagyobb csapata a Budapesti Állatkertben él. Kisebb létszámú – olykor kizárólag csak hímekből álló – csapatai megtalálhatóak a Miskolci Állatkertben, a Pécsi Állatkertben, a győri Xántus János Állatkertben, a Kecskeméti Vadaskertben és a Jászberényi Állat- és Növénykertben is.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ O Globo, 4th May 2009, Ancelmo Gois column
  2. ↑ 'O Globo, May the 25th. 2010; available at. [2010. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 18.)
  3. ↑ a b Anschel S., Talmage-Riggs G. (1973). „Homosexual behavior and dominance hierarchy in a group of captive female squirrel monkeys (Saimiri sciureus)”. Folia Primatologica 19 (3), 61–72. o. DOI:10.1159/000155519. PMID 4198058. 
  4. ↑ a b c d Baldwin J.D. (1968). „The social behavior of adult male squirrel monkeys (Saimiri sciureus) in a semi-natural environment”. Folia Primatologica 9, 281–314. o. DOI:10.1159/000155184. PMID 4975594. 
  5. ↑ a b c d Mitchell C.L. (1994). „Migration alliances and coalitions among adult male South American squirrel monkeys (Saimiri sciureus)”. Behaviour 130 (3-4), 169–190. o. DOI:10.1163/156853994X00514. 
  6. ↑ Levine S., Lowe E.L., Mendoza S.P. (1978). „Social organization and social behavior in two subspecies of squirrel monkey (Saimiri sciureus)”. Folia Primatologica 30, 126–144. o. 
  7. ↑ a b Sarah T. Petrucci (1993). „Observations of the Foraging Behavior of Squirrel Monkeys (Saimiri sciureus boliviensis) at the Tulsa Zoological Park”. Bios 64 (3), 64–71. o. <http://www.jstor.org/stable/4608213>
  8. ↑ a b c d Boinski S., Cropp S., Henry M., Quatrone R., Selvaggi L., Sughrue K. (2002). „An expanded test of the ecological model of primate social evolution: Competitive regimes and female bonding in three species of squirrel monkeys (Saimiri oerstedii, S. boliviensis, and S. sciureus)”. Behaviour 139, 227–261. o. DOI:10.1163/156853902760102663. 
  9. ↑ Boinski S., Mitchel C.L., van Schaik C.P. (1991). „Competitive regimes and female bonding in two species of squirrel monkeys (Saimiri oerstedi and S. sciureus)”. Behavior Ecology and Sociobiology 28, 55–60. o. 
  10. ↑ Clark D.L, Stevens J.J, Wooley M.J. (1978). „Squirrel monkey dominance and social behavior as related to group size and group structure”. Primates 19 (1), 169–177. o. DOI:10.1007/BF02373233. 
  11. ↑ a b Sue Boinski, Erin Ehmke, Laurie Kauffman, Steven Schet, Arioene Vreedzam (2005). „Dispersal Patterns among Three Species of Squirrel Monkeys (Saimiri oerstedii, S. boliviensis and S. sciureus): II. Within-Species and Local Variation”. Behaviour 142 (5), 633–677. o. <http://www.jstor.org/stable/4536261>
  12. ↑ a b c Blitz J., Ploog D.W., Ploog F. (1963). „Studies on the social and sexual behavior of the squirrel monkey (Saimiri sciureus)”. Folia Primatologica 1, 29–66. o. DOI:10.1159/000164879. 
  13. ↑ Kurt Hammerschmidt, Tamara Freudenstein, Uwe Jurgens (2001). „Vocal Development in Squirrel Monkeys”. Behaviour 138, 1179–1204. o. <http://www.jstor.org/stable/4535882>
  14. ↑ a b c d Aruguete M.S., Mason W.A. (1996). „Effect of infants on adult social relations in the squirrel monkey (Saimiri sciureus)”. Psychological Reports 79 (2), 603–611. o. PMID 8909087. 
  15. ↑ Sablon:IUCN2011.2

Források

[szerkesztés]
  • Thomas Geissmann: Vergleichende Primatologie. Berlin u.a.: Springer-Verlag, 2003, ISBN 3-540-43645-6
  • Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. Baltimore u.a.: Johns Hopkins University Press, 1999, ISBN 0-8018-5789-9

További információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gewöhnlicher Totenkopfaffe című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Common squirrel monkey című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Közönséges_mókusmajom&oldid=25757372”