Instant Download Yanqi Lake Lectures On Algebra Wen-Wei Li PDF All Chapters

Download the full version of the textbook now at textbookfull.
com
Yanqi Lake Lectures on Algebra Wen-Wei Li
https://textbookfull.com/product/yanqi-lake-
lectures-on-algebra-wen-wei-li/
Explore and download more textbook at https://textbookfull.com

Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.
Proceedings of the 6th Conference on Sound and Music

Technology CSMT Revised Selected Papers Wei Li
https://textbookfull.com/product/proceedings-of-the-6th-conference-on-
sound-and-music-technology-csmt-revised-selected-papers-wei-li/
textbookfull.com
Thermal Energy Storage Analyses and Designs Pei-Wen Li And

Cho Lik Chan (Auth.)
https://textbookfull.com/product/thermal-energy-storage-analyses-and-
designs-pei-wen-li-and-cho-lik-chan-auth/
textbookfull.com
Lectures on geometry Woodhouse
https://textbookfull.com/product/lectures-on-geometry-woodhouse/
textbookfull.com
Lean and agile project management how to make any project

better faster and more cost effective second edition Terra
Vanzant Stern
https://textbookfull.com/product/lean-and-agile-project-management-
how-to-make-any-project-better-faster-and-more-cost-effective-second-
edition-terra-vanzant-stern/
textbookfull.com
Semigroups of Bounded Operators and Second-Order Elliptic
and Parabolic Partial Differential Equations 1st Edition
Luca Lorenzi
https://textbookfull.com/product/semigroups-of-bounded-operators-and-
second-order-elliptic-and-parabolic-partial-differential-
equations-1st-edition-luca-lorenzi/
textbookfull.com
21 Kesaris The Untold Story of the Battle of Saragarhi 1st

Edition Kiran Nirvan
https://textbookfull.com/product/21-kesaris-the-untold-story-of-the-
battle-of-saragarhi-1st-edition-kiran-nirvan/
textbookfull.com
Nuclear Reactor Technology Development and Utilization

(Woodhead Publishing Series in Energy) 1st Edition Salah
Ud-Din Khan (Editor)
https://textbookfull.com/product/nuclear-reactor-technology-
development-and-utilization-woodhead-publishing-series-in-energy-1st-
edition-salah-ud-din-khan-editor/
textbookfull.com
Health protection principles and practice 1st Edition

Samuel Ghebrehewet
https://textbookfull.com/product/health-protection-principles-and-
practice-1st-edition-samuel-ghebrehewet/
textbookfull.com
Shine your Icy Crown (You Are Your Own Fairy Tale #2) 1st
Edition Amanda Lovelace
https://textbookfull.com/product/shine-your-icy-crown-you-are-your-
own-fairy-tale-2-1st-edition-amanda-lovelace/
textbookfull.com
Counselling and Medical Decision Making in the Era of
Personalised Medicine A Practice Oriented Guide 1st
Edition Giovanni Boniolo
https://textbookfull.com/product/counselling-and-medical-decision-
making-in-the-era-of-personalised-medicine-a-practice-oriented-
guide-1st-edition-giovanni-boniolo/
textbookfull.com
YANQI LAKE
LECTURES ON
ALGEBRA
/ Wen-Wei Li
Part 1 Galois theory

Modules
Noncommutative rings
Representation of finite groups
Errata
Version: 2016-12-26
The author is grateful to Professor Yongquan Hu for indicating many mistakes.
• Exercise 1.4.2 Need an extra condition 𝑝 > 2, otherwise there are obvious coun-
terexamples.
• Theorem 3.5.6 There are gaps in this proof. Please refer to J. Neukirch, Algebraic
Number Theory, Chapter IV. §3 (especially (3.3) Theorem) for a complete proof
which involves the use of Pontryagin duality, etc.
• Section 8.2 The exposition here is in chaos. Please see the Part 3, §3.2 of these
lecture notes for an improved version.
• Lemma 12.2.3 The definition of ind𝐺 𝐻 (𝑊) → 𝑃(𝑊) should map 𝑓 to ∑𝑔∈𝐻\𝐺
̄ 𝑔−1 ⊗
𝑓 (𝑔), where 𝑔 is any representative of the coset 𝑔.̄
The inverse map 𝑃(𝑊) → ind𝐺
𝐻 (𝑊) is obtained as follows: write 𝐹𝐺 ⊗𝐹𝐻 𝑊 =
⨁ 𝑔−1 𝐹𝐻 ⊗𝐹𝐻 𝑊. Given 𝑔 ∈ 𝐺, let 𝑔̄ ∈ 𝐻\𝐺 be the coset it belongs to. Then
𝑔∈𝐻\𝐺
̄
𝑔 furnishes an isomorphism from the summand 𝑔−1 𝐹𝐻 ⊗𝐹𝐻 𝑊 = 𝑔−1 ⊗ 𝑊 to
𝑊, namely by discarding the first tensor slot 𝑔−1 . This allows us to associate to
any element of 𝐹𝐺 ⊗𝐹𝐻 𝑊 a function 𝑓 ∶ 𝐺 → 𝑊, which is readily seen to be in
ind𝐺
𝐻 (𝑊).
1
Yanqi Lake Lectures on Algebra
Part 1
Wen-Wei Li
Chinese Academy of Sciences
Email: wwli@math.ac.cn
Version: 2015-01-14
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial

4.0 International License. To view a copy of this license, visit http://
creativecommons.org/licenses/by-nc/4.0.
ii
CONTENTS
Foreword vii
Backgrounds 1
1 Field extensions 3
1.1 Fields . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3
1.2 Algebraicity . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4
1.3 The algebraic closure . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
1.4 Splitting fields and normality . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9
2 Separability and finite Galois extensions 11

2.1 Separability . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11
2.2 Purely inseparable extensions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
2.3 The primitive element theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
2.4 Galois extensions and Galois groups . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
3 Supplements on Galois theory 23

3.1 Infinite Galois extensions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
3.2 Linear independence of characters . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
3.3 Norm and trace . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26
3.4 Finite fields . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
3.5 Abstract Kummer theory . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30
3.6 Cyclotomic polynomials . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34
4 Modules 37
4.1 Review: rings and ideals . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37
4.2 Modules: basic definitions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38
4.3 Direct sums and free modules . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40
4.4 Exact sequences . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42
4.5 Chain conditions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
4.6 Hilbert basis theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46
iii
iv
5 Tensor products and algebras 47

5.1 Categories at a glance . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
5.2 Functors and natural transformations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48
5.3 Bimodules . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
5.4 Balanced products and tensor products . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
5.5 Functorial properties of tensor products . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
5.6 Algebras . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54
6 Simple, semisimple and indecomposable modules 59

6.1 Simple and semisimple modules . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
6.2 Schreier’s refinement theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
6.3 Jordan-Hölder theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65
6.4 Direct sum decompositions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
6.5 Krull-Remak-Schmidt theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68
7 Semisimple rings 71
7.1 Wedderburn-Artin theory for semisimple rings . . . . . . . . . . . . . . . 71
7.2 Double centralizer property . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76
7.3 Another approach to the Wedderburn-Artin Theorem . . . . . . . . . . . 77
7.4 Jacobson radicals . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78
8 Semiprimitive rings 81
8.1 Semiprimitivity versus semisimplicity . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81
8.2 Intermezzo: der Nullstellensatz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83
8.3 Primitive rings and primitive ideals . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84
8.4 Density theorems . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85
8.5 Structure theory for primitive rings . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
8.6 The primitive spectrum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88
8.7 Finite-dimensional algebras: Burnside’s Theorem . . . . . . . . . . . . . . 88
9 Central simple algebras 91

9.1 Basic properties of central simple algebras . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91
9.2 Splitting fields . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96
9.3 Brauer groups . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 98
9.4 Rational structure on vector spaces . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100
9.5 Reduced norms and reduced traces . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101
9.6 Example: quaternion algebras . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103
10 Morita theory 107

10.1 Review of categorical nonsense . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107
10.2 Morita contexts . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110
10.3 Progenerators . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112
10.4 Main theorems . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115
10.5 Applications . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118
v
11 Representations of finite groups 121

11.1 Representation of algebras . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121
11.2 Characters . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124
11.3 The group algebra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125
11.4 Representations and characters of finite groups . . . . . . . . . . . . . . . 129
12 Induction of representations 135

12.1 Change of rings . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 135
12.2 Induced representations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137
12.3 Mackey’s criterion . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139
12.4 Induced characters . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141
12.5 An application: supersolvable groups . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142
13 Representations of symmetric groups 145

13.1 Review: the symmetric groups . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
13.2 Young diagrams, tableaux and tabloids . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 146
13.3 Specht modules . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 148
13.4 Representations of Sn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150
13.5 Odds and ends . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152
14 Brauer induction theorem 155

14.1 Group-theoretic backgrounds . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155
14.2 Representation-theoretic backgrounds . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156
14.3 Brauer’s theorem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157
14.4 Applications . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 160
Bibliography 163
Index 167
vi
FOREWORD
These lecture notes were prepared for the graduate course Algebra I (210002H) during
September 2014 – January 2015 at the University of Chinese Academy of Sciences, Yanqi
Lake campus. The last few chapters on non-commutative rings and representation the-
ory are based on earlier lectures during 2013-2014. Each lecture, or more appropriately
each chapter in these notes, took roughly one week.
This is not a standalone lecture series on algebra. We presume some knowledge
about:
(i) undergraduate abstract algebra, including the notions of groups and rings;
(ii) rudimentary set theory, namely some familiarity with cardinalities;
(iii) a certain “common sense” about categories and functors — the student is expected
to take some statements for granted.
For the relevant backgrounds we will often refer to [11, 12, 16]; however, there was
no prescribed textbook during our course. The author benefited a lot from [16, 12, 14,
15, 22], as well as other textbooks in Chinese which are not included in the bibliography
due to TEXnical difficulties.
Our course was taught in 90% Taiwanese-accented mandarin and the lecture notes
were delivered weekly. As a result these notes were written rather hastily with lots
of mistakes in both mathematics and English, and they reflect the author’s eccentric
mathematical taste as well. Due to the manner in which these notes were prepared,
there are minor inconsistencies in notations and there are no cross-references between
different chapters. Categories are mentioned but the discussion is far from adequate;
the expositions on representation theory are especially unsatisfactory. The author takes
full responsibility for all these defects.
As for the photos and pictures in these notes (usually irrelevant), their sources are
explicitly stated whenever possible.
These notes are certainly not intended for publication. Nonetheless some coura-
geous people might find them useful. The author would like to express his deep grati-
tude to all the students attending this course for their patience, tolerance and constant
support, as well as many corrections.
◆ The cover page uses the fonts Bebas Neue and League Gothique, both licensed
under the SIL Open Font License.
vii
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
viii
Wen-Wei Li
Zhongguancun, Beijing,
January 2015
BACKGROUNDS
Throughout this course, the reader is assumed to have acquaintance with undergrad-
uate algebra, namely the basic notions about sets, groups, rings and modules. Details
can be found in any decent textbook such as [11]. In order to recall the relevant notions
(in English!) and to fix the notations, we give a recapitulation below.
Sets We work in the framework of ZFC set theory. The usual operations on sets are:
∩, ∪, ×, ⊔ (= disjoint union); the Cartesian product (resp.Qintersection,Tunion,
disjoint union)
S F of a family of sets {E i : i ∈ I} is denoted by i∈I E i (resp. i∈I E i ,
E
i∈I i , i∈I ); the set of maps from X to Y are denoted by Y X . The cardinality
of a set E is denoted by |E| or #E. For the most part in this course, we neglect
set-theoretic issues such as proper classes, etc.
If f : X → Y is a map and E ⊂ Y, we write f −1 (E ) : {x ∈ X : f ( x ) ∈ E}; when
E { y} we use the shorthand f −1 ( y ) f −1 ( { y} ) , commonly called the fiber of f
over y.
The symbol A : B reads as “A is defined to be B”. The arrow ֒→ (resp. ։) means
an injection (resp. surjection), and x 7→ y means that the element x is mapped
to y. If ∼ is an equivalence relation on a set E, the corresponding quotient set is
denoted by E/ ∼.
We admit Zorn’s Lemma: let ( P, ≤ ) be a partially ordered set. If every chain (i.e.
totally ordered subset) of P has an upper bound in P, then there exists a maximal
element in P. Zorn’s Lemma is known to be equivalent to the Axiom of Choice.
Group A group is a set G endowed with a binary operation (“multiplication”) ( x, y ) 7→

x · y x y, such that
⋆ associativity holds: x ( yz ) ( x y ) z, so that one may safely write them as x yz;
⋆ the unit element 1 exists: x · 1 1 · x x for all x — we refrain from the
common but awkward symbol e for the unit;
⋆ every element x ∈ G is invertible: there exists x −1 ∈ G, necessarily unique,
such that xx −1 x −1 x 1.
If we remove the existence of inverses, the structure so-obtained is called a monoid.
When G is commutative/abelian, i.e. x y yx holds true for all x, y ∈ G, it is
1
2
customary to write the group operations in the additive manner: x + y, 0, −x

instead of x y, 1 and x −1 , respectively. In this case we say G is an additive group.
The notation H ⊳ G means that H is a normal subgroup of G. The symmetric
group on n letters, say {1, . . . , n}, will be denoted by Sn .
Rings Unless otherwise specified, the rings are assumed to have multiplicative unit
element 1. Therefore, a ring R is an additive group ( R, +, 0) together with a mul-
tiplication map ( x, y ) 7→ x · y x y that makes ( R, ·, 1) into a monoid. These
structures are related by distributivity:
x ( y + z ) x y + xz, z ( x + y ) zx + z y.
The standard example for a commutative ring is the ring of integers , the non-
commutative case is best illustrated by the ring of n × n-matrices. An element
x ∈ R is called invertible (or a unit of R) if ∃y ∈ R, x y yx 1; in this case y
is unique and we denote it as x −1 . The units form a group under multiplication,
denoted as R × .
Fields When R r {0} F × , we call R a division ring; a field is a commutative division

ring. We shall write
, ,
for the fields of rational, real and complex numbers. The finite field with q ele-
ments (q: a prime power) is denoted as q .
Let F[X] stand for the ring of polynomials in the indeterminate X with coefficients
in F. Its field of fractions is denoted by F ( X ) , called the ring of rational functions in
X. By construction, F ( X ) consists of quotients P/Q where P, Q ∈ F[X] and Q , 0.
Likewise, one can define their multivariate avatars F[X, Y, . . .] and F ( X, Y, . . . ) .
We will also encounter the broader case of the polynomial ring R[X, · · · ] over a
commutative ring R.
Homomorphisms are maps that respect algebraic structures, namely the conditions
such as ϕ ( x y ) ϕ ( x ) ϕ ( y ) and ϕ (1) 1 are imposed. For a homomorphism ϕ between
groups (resp. rings), we denote its kernel and image by ker ( ϕ ) : ϕ−1 (1) (resp. ker ( ϕ ) :
ϕ −1 (0) ) and im ( ϕ ) .
There is also a notion of “substructures”, namely the subgroups, subrings, etc. A
subgroup N ⊂ G is called normal if xN x −1 ⊂ N for all x ∈ G, in which case we write
N ⊳ G. To a normal subgroup one associates the quotient group G/N.
As for rings, it turns out that the two-sided ideals play a rôle similar to that of normal
subgroups. Let R be a ring. An additive subgroup I of R is called a (two-sided) ideal if
xI ⊂ I and Ix ⊂ I for all x ∈ R. For commutative rings one may simply speak of ideals,
without specifying the sides. The quotient ring R/I is the additive quotient group R/I
equipped with the multiplication ( x + I )( y + I ) x y + I.
The two-sided ideal generated by elements x1 , . . . , x n ∈ R will be written as
( x1 , . . . , x n ) .
Further discussions on rings and ideals will be deferred to another lecture.

LECTURE 1
FIELD EXTENSIONS
1.1 Fields
We begin by reviewing the rudiments of field theory. Any ring R admits exactly one
homomorphism from , namely
−→ R
a 7−→ a · 1.
Its image must be of the form /p for a uniquely determined integer p ≥ 0. Assume
that R has no zero-divisors, i.e. x y 0 ⇐⇒ x 0 ∨ y 0, then so is /p , and one
concludes immediately that p is either a prime number or zero.
Definition 1.1.1. Let F be a field. Its characteristic is the number p above. Denote it by
char ( F ) .
Definition 1.1.2. An intersection of subfields of F is still a subfield, thus it makes sense
to talk about the smallest subfield inside F. Call it the prime field of F.
Any subfield must contain 1, 0 and every expression that can be obtained from field-
theoretic operations. Thus
⋆ either char ( F ) 0, in which case ֒→ F and we obtain a copy of inside F by
inverting the nonzero integers;
⋆ or char ( F ) p > 0, in which case we obtain a copy of /p : p inside F.
Summing up, the prime field of F is or p , according to whether char ( F ) is zero or a
prime number p.
Next comes the notion of compositum.
Definition 1.1.3. Let F, F′ be two subfields of an ambient field L. Their compositum,
written as FF′, is the smallest subfield of L containing both F and F′. More concretely,
the elements of FF′ take the form
x1 x 1′ + · · · x n x ′n
′ ∈ L
y1 y1′ + · · · y m y m
3
4
with x i , y i ∈ F, x ′i , y i′ ∈ F′ such that the denominator is nonzero.

Likewise, the compositum of an arbitrary family of subfields inside L can be defined.
Note that a ring homomorphism between fields ϕ : F → E must have kernel equal
to {0}. Thus, instead of talking about homomorphisms, one may concentrate on embed-
dings of a field F into another field. If E ⊃ F, we say that E is a (field) extension of F; it
is customary to write such an extension as E/F — do not confuse with quotients! Field
extensions will be the main concern of this lecture.
Let E/F be an extension. Note that E forms an F-vector space: the addition in E and
the scalar multiplication of F on E come from their ring structures.
Definition 1.1.4. The degree of E/F is defined as dimF E, also written as [E : F]. Exten-
sions of finite degree are called finite extensions.
Here [E : F] is regarded as a cardinal number.
Lemma 1.1.5 (Tower property). If F ⊂ E ⊂ L are fields, then
[L : F] [L : E][E : F]
as cardinal numbers. In particular, L/F is finite if and only if L/E and E/F are both finite.
Proof. Choose a basis B (resp. C) of the F-vector space E (resp. of the E-vector space L).
Every element v ∈ L has a be uniquely expression
X
v γc c (finite sum), γc ∈ E.
c∈C
P
Expanding each γc as an F-linear combination γc b∈B γb,c b, we arrive at a unique
expression X
v γb,c bc, γb,c ∈ F.
b∈B
c∈C
This provides a basis for L which is in bijection with B × C, proving our assertions.
1.2 Algebraicity
The innocent-looking notion of finiteness is directly related to algebraicity, as reviewed
below. Consider an extension E/F. For any element u ∈ E, we write F ( u ) as the subfield
generated by u, that is: \
F (u ) E′ ⊂ E.
F⊂E′ ⊂E
u∈E′
Its elements can be expressed as P ( u ) /Q ( u ) , where P, Q ∈ F[X] are polynomials and

Q ( u ) , 0. On the other hand, we denote
F[u] : {P ( u ) : P ∈ F[X]}
5
Figure 1.1: Ernst Steinitz (1871-1928) initiated the axiomatic study of fields (in German:
der Körper) in [25]. He also introduced the fundamental concepts such as prime fields,
transcendence degree, etc. (DOI: 10.1515/crll.1910.137.167)
which is a subring of F ( u ) . Furthermore, we may allow more than one generators

u, . . . ,, and obtain F ( u, . . . ) and F[u, . . .] in the evident manner.
The element u is said to be algebraic over F, if there exists a nonzero polynomial
P ∈ F[X] such that P ( u ) 0. Non-algebraic elements are called transcendental. When
E ⊃ F, we recover the familiar notion of algebraic numbers.
Lemma 1.2.1. If u ∈ E is algebraic over F, there exists an irreducible polynomial P ∈ F[X],

unique up to multiplication by F × , such that
[Q ∈ F[X], Q ( u ) 0] ⇐⇒ P|Q.
We may normalize P so that P is “monic”: P ( X ) X n + a n−1 X n−1 +· · · a 0 . Call it the minimal

polynomial of u.
Proof. Let P be a polynomial satisfying P ( u ) 0 with lowest possible degree. It must

be irreducible. If Q ( u ) 0, Euclidean division furnishes R ∈ F[X] with deg R < deg P
and P|Q − R. The minimality of deg P thus implies R is the zero polynomial.
6
Conversely, finite extensions may be constructed by taking an irreducible P ∈ F[X]

and form the quotient ring F[X]/ ( P ) , which is a field and contains F F · (1 + ( P )) .
Indeed, the irreducibility of P implies that F[X]/ ( P ) is a field, by a standard result in
algebra.
Proposition 1.2.2. Let u ∈ E be as above. Then u is algebraic over F if and only if F ( u ) /F is
finite; in this case F ( u ) F[u] and there is a ring isomorphism
∼
F[X]/ ( P ) −→ F ( u )
(1.1)
Q 7−→ Q ( u ) ,
where P is the minimal polynomial of u. In particular, [F ( u ) : F] deg P.
Proof. Assume u algebraic and let P X n + a n−1 X n−1 + · · · + a0 be the monic minimal
polynomial of u. We claim that every element in F[u] r {0} is invertible, and therefore
F ( u ) F[u]. Indeed, if Q ( u ) , 0, then P ∤ Q and irreducibility of P together with the
Euclidean division entail that
1 PU + QV
for some U, V ∈ F[X]. Evaluation at u furnishes Q ( u ) V ( u ) 1, whence our claim. It
follows that the homomorphism (1.1) is surjective. The previous Lemma implies the
∼
injectivity of (1.1). Therefore F[X]/ ( P ) → F ( u ) .
Conversely, if F ( u ) /F is finite, then there must be an F-linear relation between 1, u, u 2 , . . .
which affords the required algebraic equation for u.
On the other hand, the structure of F ( u ) in the transcendental case is simpler — it
is just the field of rational functions.
Proposition 1.2.3. An element u ∈ E is transcendental over F if and only if
F ( X ) −→ F ( u )
Q/R 7−→ Q ( u ) /R ( u ) , Q, R ∈ F ( X ) , R , 0
defines a ring homomorphism, in which case it is actually an isomorphism.

Proof. Since F ( u ) consists of the “rational functions” in u, the map will be a surjective
ring homomorphism provided that it is well-defined, which is in turn equivalent to
that R 0 ⇐⇒ R ( u ) 0 for any R ∈ F[X]. The last condition is clearly equivalent to
the transcendence of u over F; it also implies that F ( X ) → F ( u ) is injective, thus is an
isomorphism.
Proposition 1.2.4. Let E/F be an extension. If α, β ∈ E are algebraic over F, then
⋆ α + β,
⋆ αβ,
⋆ α−1 (when α , 0)
are all algebraic over F. Consequently, a compositum of algebraic extensions is still algebraic.
Proof. Consider the extensions F ⊂ F ( α ) ⊂ F ( α, β ) . The elements listed above all be-
long to F ( α, β ) . Note that β is algebraic over F ( α ) (of course, enlarging the base field
preserves algebraicity). By Proposition 1.2.2, both [F ( α ) : F] and [F ( α, β ) : F ( α ) ] are
finite. The assertion follows from Lemma 1.1.5.
7
Note that this is just an abstract result: it is not so easy to determine the minimal
polynomial of α+β, etc. in practice. Another consequence is that the algebraic elements
in E forms a subextension Ealg /F.
√ √
Exercise 1.2.5. Determine the minimal polynomial of the algebraic number 2 + 3
over .
An extension E/F is called algebraic if every element u ∈ E is algebraic over F.
Proposition 1.2.2 implies that E/F is algebraic if and only if it is a union of finite exten-
sions of F.
Exercise 1.2.6. If L/E and E/F are both algebraic, then L/F is algebraic as well.
At the other extreme, given a field F and a possibly infinite set Γ, we may form
the field F (Γ) of rational functions with indeterminates in Γ; when Γ {X1 , . . . , X n }
we recover the familiar F ( X1 , . . . , X n ) . Unlike the algebraic setting, Γ is algebraically
independent: there are no non-trivial polynomial relations among elements in Γ. It can
be shown that every field extension E/F has a decomposition
E ⊃ F (Γ) ⊃ F
algebraic
for some algebraically independent subset Γ ⊂ E; moreover the cardinality of Γ is

uniquely determined by E/F, called the transcendence degree of E/F. This should be
compared with the the notio of bases and dimensions in linear algebra.
1.3 The algebraic closure

Definition 1.3.1. A field F is called algebraically closed if every polynomial P ∈ F[X] has
a root in F. This is equivalent to that every P ∈ F[X] splits into linear factors (i.e. of
degree one).
Equivalently, being algebraically closed means that every P ∈ F[X] factors into lin-
Qdeg P
ear factors: P ( X ) i1 ( X − a i ) where a i ∈ F. The best known example is .
Henceforth we fix our “ground field” F and study various extensions thereof. Let
E/F, E′/F be two extensions, an F-embedding is an embedding E → E′ of fields which
induces id on F. Likewise we have the notion of F-isomorphisms, etc.
Lemma 1.3.2. Consider an extension F ( u ) /F where u is algebraic with minimal polynomial
P. If E/F is an extension and v ∈ E satisfies P ( v ) 0, then there exists a unique F-embedding
ι : F ( u ) → E such that ι ( u ) v.
Proof. The uniqueness is clear. In view of Proposition 1.2.2, we may construct ι by the
diagram
ι
∼ ∼
F (u ) F[X]/ ( P ) F (v ) E
u X v
in which every arrow is an F-embedding.
8
Definition 1.3.3. An algebraic extension F̄/F is called an algebraic closure of F if F̄ is

algebraically closed.
The basic example is the field of algebraic numbers in that forms an algebraic
closure of .
Theorem 1.3.4 (E. Steinitz). For every field F, there exists an algebraic closure F̄ of F. More-
over, F̄ is unique up to F-isomorphisms.
Proof. Establish the uniqueness first. Let F̄, F̄′ be two algebraic closures. Introduce the
relation ≤ on the nonempty set P of F-embeddings E → F̄′, where E/F is a subextension
of F̄/F, by stipulating that
( ι : E → F̄′ ) ≤ ( ι1 : E1 → F̄′ ) ⇐⇒ [E ⊂ E1 , ι1 |E ι] .
It is easy to see that ( P, ≤ ) is a partially ordered set. We want to apply Zorn’s Lemma to
get a maximal ι : E → F̄′; indeed, every chain in ( P, ≤ ) has an upper bound — simply
take union! By Lemma 1.3.2, maximality implies E F̄.
It remains to show that ι ( F̄ ) F̄′. To see this, note that the algebraically-closeness
of F̄ transports to ι ( F̄ ) . This implies ι ( F̄ ) F̄′, since for every u ∈ F̄′, the roots of the
minimal polynomial of u over F already lie in ι ( F̄ ) .
As for the existence of F̄, one seeks some sort of “maximal algebraic extension” of
F and the construction is again based on Zorn’s Lemma. However, manipulating the
collection (hum?) of all algebraic extensions of F is somehow hazardous. So we appeal
to the following device: there exists a set Ω such that for every algebraic extension E/F,
the set E is in bijection with a subset of Ω. The basic idea is sketched as follows. write
[
E En , E n : {u ∈ E : [F ( u ) : F] n}.
n≥1
For every n, the map that associates u ∈ E n with its minimal polynomial S over F is
at most n-to-1, so everything boils down to bound the cardinaltiy of F[X] n≥1 {P :
deg P n}.
Now we consider the nonempty partially ordered set formed by algebraic exten-
sions E/F, where E ⊂ Ω set-theoretically, and ≤ is defined by field extension. Again,
Zorn’s Lemma implies the existence of some maximal E/F. If E is not algebraically
closed, we may construct an extension E′/E with ∞ > [E′ : E] > 1 by Lemma 1.2.2. The
set E′ being algebraic over E, thus over F by Exercise 1.2.6, it can be re-embedded into
Ω; this would violate the maximality of E.
See [16, p.231] for another famous proof due to E. Artin. It also relies on Zorn’s
Lemma, however.
Lemma 1.3.5. Let K/F be an algebraic extension, then every F-embedding ι : K → K is an
F-automorphism.
Proof. Let v ∈ K and denote its minimal polynomial over F by P. Enumerate the roots
of P inside K as v v1 , . . . , v n and set K0 : F ( v 1 , . . . , v m ) , which is finite over F. It
follows that ι induces an F-embedding K 0 → K 0 , which must be an F-automorphism
for dimensional reasons. As v is arbitrary, the surjectivity follows at once.
9
1.4 Splitting fields and normality

Definition 1.4.1. An algebraic extension E/F is called normal if every irreducible poly-
nomial in F[X] splits into linear factors whenever it has a root in E.
Exercise 1.4.2. Let p be a prime number and a ∈ ≥1 which is not a p-th power. Show
1
that ( a p ) is not a normal extension of .
Definition 1.4.3. Let P ∈ F[X]. An extension E/F is called a splitting field for P if there
exists n deg P roots u 1 , . . . , u n ∈ E of P, and that E F ( u1 , . . . , u n ) .
More generally, let {Pi : i ∈ I} be a family of polynomials in F[X]. An extension
E/F is called a splitting field thereof if each Pi splits into linear factors over E and E is
generated by the roots of all the Pi (i ∈ I) over F.
For the study of splitting fields and normality, it is often convenient to choose an
algebraic closure F̄/F. Note that the splitting field inside F̄ of a family of polynomials
in F[X] is truly canonical: simply add to F the roots of these polynomials in F̄. It is
actually the compositum inside F̄ of the splitting fields of each Pi .
Lemma 1.4.4. Splitting fields for a family ( Pi )i∈I exist and is unique up to F-isomorphisms.
Proof. To prove the existence, we fix F̄/F and take the subextension of F̄/F generated
by the roots of every Pi , as mentioned above.
To show the uniqueness, let E/F and E′/F be two splitting fields for ( Pi )i∈I . Take
algebraic closures Ē/F and Ē′/F; note that they are also algebraic closures of F. Hence
∼
there exists an F-isomorphism σ : Ē → Ē′ by Theorem 1.3.4. The image σ (E ) is still
a splitting field of ( Pi )i∈I sitting inside F̄′ — such argument is known as transport of
structure. Therefore we have σ (E ) E′ by the previous discussion about splitting fields
∼
inside an algebraic closure, and σ : E → E′ is the required F-isomorphism.

Proposition 1.4.5. Let E/F be an algebraic extension, and choose an algebraic closure F̄ of E.
The following are equivalent.
(i) E/F is normal.
(ii) Every F-embedding ι of E into F̄ satisfies ι (E ) E, thus induces an F-automorphism of

E.
(iii) E is the splitting field inside F̄ of a family of polynomials in F[X].

Proof. (i) ⇐⇒ (ii): Assume (i). Given an F-embedding ι : E → F̄, for any u ∈ E
with minimal polynomial P ∈ F[X], we see that ι ( u ) is still a root of P since P has
coefficients in F. By assumption, P splits into linear factors over E, hence ι ( u ) ∈ E
and we conclude by Lemma 1.3.5 since u is arbitrary. Conversely, assume (ii) and let
P ∈ F[X] be irreducible with a root u ∈ E. For any root v ∈ F̄ of P, Lemma 1.3.2
furnishes an F-embedding E → F̄ mapping u to v, therefore v ∈ E as well. It follows
that P splits into linear factors over E. The case of reducible P follows at once.
(ii) ⇒ (iii): We contend that E is the splitting field (in F̄) of the family {Pu : u ∈
E}, where Pu ∈ F[X] is the minimal polynomial of u. The inclusion E ⊂ K is clear.
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
10
Conversely, the splitting field of Pu lies in E for every u ∈ E since we have seen that (ii)
implies (i).
(iii) ⇒ (ii): Suppose that E is the splitting field of {Pi :∈ I} inside F̄. Let ι : E → F̄ be
an F-embedding, it suffices to show that ι induces an F-automorphism of the splitting
field of each Pi . This is clear since ι permutes the roots of Pi .
LECTURE 2
SEPARABILITY AND FINITE GALOIS
EXTENSIONS
2.1 Separability
We always fix a ground field F. If E, E′ are two extensions of F, we denote by HomF (E, E′ )
the set of F-embeddings E → E′. Similarly, we define the group of F-automorphisms
AutF (E ) , etc.
Consider a finite extension F ( u ) /F generated by a single element u, and let L/F be
an algebraic extension in which P, the minimal polynomial of u over F, splits into linear
factors. Recall that we have established the bijection
∼
HomF ( F ( u ) , L ) −→ {v ∈ L : P ( v ) 0}
ϕ 7−→ ϕ ( u ) .
In particular, |HomF ( F ( u ) , L ) | ≤ deg P. Strict inequality can hold when the character-
istic p : char ( F ) is positive. This leads to the notion of separability.
Pn
Definition 2.1.1. Let P ∈ F[X], P ( X ) k0 a k X k . Define its derivative formally as
n
X
′
P ( X ) : ka k X k−1 ∈ F[X].
k1
The rules ( P + Q )′ P ′ + Q ′, ( PQ )′ PQ ′ + P ′Q and ( cP )′ cP ′, c ′ 0 (for c ∈ F) still

hold.
For P, Q ∈ F[X], we have the notion of their greatest common divisor ( P, Q ) ; it is
unique only up to F[X]× F × . To obtain uniqueness, one may normalize ( P, Q ) to be a
monic polynomial whenever ( P, Q ) , 0. Also note that ( P, 0) P.
Lemma 2.1.2. Let L/F be an extension in which P ∈ F[X] splits into linear factors. Then P
has multiple roots in L if and only if ( P, P ′ ) , 1. When P is irreducible, the latter condition
holds if and only if P ′ 0.
11
12
Notice that the criterion ( P, P ′ ) , 1 can be checked inside the ground field F, say by
the Euclidean division procedure.
Q
Proof. Write P ∈ L[X] as nk1 ( X − a k ) with a1 , . . . , a n ∈ L being the roots. A straight-
forward manipulation gives the first assertion. When P is irreducible, ( P, P ′ ) , 1 ⇒
P|P ′ ⇒ P ′ 0 since deg P ′ < deg P.
Definition 2.1.3. A polynomial P ∈ F[X] is called separable if it has no multiple roots,
i.e. ( P, P ′ ) 1.
P
We turn to the study of irreducible polynomials P ( X ) k a k X k with P ′ 0. This
is equivalent to ka k 0 for all k ≥ 1. When char ( F ) 0, the only candidates are the
constant polynomials. Assume hereafter that
p : char ( F ) is a prime number.
Then the polynomials P with P ′ 0 take the form

X
P (X ) ak X k .
k≥0
p|k
P
Write P P1 ( X p ) by taking P1 ( X ) p|k a k X k/p . If P1′ 0, the procedure can be
iterated so that eventually
m
(2.1) P (X ) P ♭ (X p ) , P ♭ ∈ F[X], ( P ♭ )′ , 0.
for some m ∈ ≥0 . Note that P ♭ is irreducible since P is. Fix an algebraic closure F̄/F.
It turns out that
−m
(2.2) {α ∈ F̄ : P ( α ) 0} {β p : P ♭ ( β ) 0},
−m
where β p is the p m -th root of β in F̄. In fact, we have
m
−m
pm
X p − β X − βp
x x!
over F̄; this is because p · 1 0 in F̄ and the binomial coefficient y ( x−y ) !y! satisfies
!
p
p| , 0 < a < p,
a
hence
(2.3) (u + v )p u p + v p holds true in any extension of F.

−m
If the roots in (2.2) are to be counted with multiplicities, each β p should appear p m
times. Summing up, the study of an inseparable irreducible P breaks into two stages:
(i) the study of P ♭ , which is irreducible separable, and (ii) the study of “purely insepa-
m
rable” polynomials of the form X p − b.
13
Exercise 2.1.4. The study of purely inseparable polynomials can be further reduced to
m
the case b < F p . Under this assumption, show that the polynomial X p −b is irreducible.
Use this to produce examples of inseparable field extensions.
Now we revert to the case of general characteristic and resume the study of embed-
dings.
Definition 2.1.5. Let E/F be an algebraic extension, define its separable degree as [E :
F]s : |HomF (E, F̄ ) |. This is independent of the choice of the algebraic closure F̄/F.
Lemma 2.1.6 (Tower property). For a tower L/E/F of algebraic extensions, we have [L : F]s
[L : E]s [E : F]s as cardinal numbers.
Proof. Extending the inclusion F ֒→ F̄ to τ : L → F̄ is equivalent to (i) extending it
σ
to various σ : E → F̄, and then (ii) extending each E − → σ (E ) ֒→ F̄ to τ : L → F̄.
There are [E : F]s choices for the first step. As regards the second step, since [L : E]s is
independent of the choice of the embedding of E into F̄ Ē, there are [L : E]s choices
for each σ.
Definition-Proposition 2.1.7. Let E/F be a finite extension, then [E : F]s [E : F]. Call
E/F a separable extension if [E : F]s [E : F].
Proof. Choose u 1 , . . . , u n so that E F ( u 1 , . . . , u n ) . Using the tower
(2.4) E F ( u 1 , . . . , u n ) ⊃ F ( u1 , . . . , u n−1 ) ⊃ · · · ⊃ F ( u 1 ) ⊃ F
and the tower properties of [E : F]s and [E : F], we reduce immediately to the case E
m
F ( u ) . Let P ∈ F[X] be the minimal polynomial of u, and express it as P ( X ) P ♭ ( X p ) as
in the earlier discussions, where P ♭ is separable. It follows that deg P [F ( u ) : F] equals
[E : F]s deg P ♭ (which is the number of distinct roots of P) times [E : F]i : p m .
We have just used the observation that F ( u ) /F is separable if and only if u has sep-
arable minimal polynomial. In this case we say u is a separable element. If u ∈ E is
separable over F, then u is separable over any intermediate field between E and F —
indeed, if a polynomial has no multiple roots, then the same holds for its factors.
Lemma 2.1.8. A finite extension E/F is separable if and only if every u ∈ E is separable.
Proof. Consider the tower (2.4). If every u i has separable minimal polynomial over F
(hence over any intermediate field), the tower properties will give [E : F]s [E : F].
Conversely, we may realize any given u ∈ E as the u 1 in (2.4). The tower property, the
hypothesis [E : F]s [E : F] together with the bounds [· · · ]s ≤ [· · · ] imply [F ( u1 ) :
F]s [F ( u1 ) : F], whence the separability of u u 1 .
Hence we may extend the notion of separability to arbitrary algebraic extensions as
follows.
Definition 2.1.9. An algebraic extension E/F is called separable if every element in E
is separable over F.
Exercise 2.1.10. If L/E and E/F are separable, then so is L/F.
14
Exercise 2.1.11. Suppose E is generated by a family {u i : i ∈ I} over F, show that E/F is

separable if each u i is. Hence a compositum of separable extensions is still separable.
We say a field L is separably closed if any separable irreducible polynomial has a root
in L. As in the case of algebraic extensions, there is a notion of separable closure F sep /F,
which is a separable extension with F sep separably closed. Again, we have:
⋆ Existence of F sep /F: simply take the subextension of F̄/F generated by all sepa-
rable elements, or the compositum of all separable subextensions of F̄/F. In fact,
this is the only choice of a separable closure sitting inside F̄!
sep sep
⋆ Uniqueness up to F-isomorphisms: let F1 and F2 be two separable closures.
sep
Embed them into algebraic closures, say Fi ⊂ F̄i for i 1, 2. Since there exists an
∼ sep sep
F-isomorphism τ : F̄1 → F̄2 , we reduce immediately to the case that F1 , F2 ⊂ F̄,
sep sep
and it has been observed that F1 F2 in this case.
Proposition 2.1.12. The separable closure F sep /F is a normal extension.
Proof. We may assume F sep ⊂ F̄. Then it is the splitting field of the family of separable
irreducible polynomials over F.
2.2 Purely inseparable extensions

In this section we assume p : char ( F ) > 0, otherwise everything would be separable.
Definition 2.2.1. Call an algebraic extension E/F purely inseparable if every element u ∈
m
E satisfies u p ∈ F for some m.
∞
We use the shorthand E ⊂ F 1/p for the last condition defining pure inseparability.
∞
It makes
S perfect sense if E is embedded into an algebraic closure F̄ and F 1/p is taken
m
to be m {u ∈ F̄ : u p ∈ F}, which forms a subfield by (2.3).
Note that [E : F]s 1 if E is purely inseparable, since we have observed that a poly-
m
nomial of the form X p − b has only one root in F̄. The assertions below are immediate.
Exercise 2.2.2. If L/E and E/F are purely inseparable, then so is L/F. A compositum of
purely inseparable extensions of F is still purely inseparable.
For a finite extension E/F, we set the inseparable degree to be
[E : F]i : [E : F]/[E : F]s .
It is an integer by Definition-Proposition 2.1.7. Since the degree and separable degree

both satisfy tower property (Lemma 2.1.6), so do the inseparable degree for finite ex-
tensions: we have [L : F]i [L : E]i [E : F]i ].
Proposition 2.2.3. Suppose E/F is an algebraic extension with p : char ( F ) > 0. Let E s be
the maximal separable subextension, which makes sense by the preceding exercises. Then E/E s
is purely inseparable. When E/F is finite, we have [E : F]s [E s : F] and [E : F]i [E : E s ].
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
olvasták kegyelem utján: 5 év. (Minthogy a két évi vizsgálati fogság
nem volt betudva, összesen 7 évi fogság lebegett fejem fölött –
ebből 5 évet szerencsésen ki is töltöttem), mikor vége volt,
visszamentem társaim közé; nyakamba borultak, kezem
szorongatták, s az az osztrák tábornok hozzám lépve kezet adott, s
igy szólt: „Derék fiatal ember ön, kitartást kivánok nehéz sorsában!“
Vége lévén a szomoru czeremóniának mégis némi könnyebbülést
éreztünk a bizonyosság által; s részint az emberi természet folytán,
részint a magyar optimismus közreműködése következtében
egyetlen egy se volt, ki azt hitte volna, hogy azt az időt a fogságban
kitöltjük. Forradalom, háboru, vagy tartós békéből egyiránt
szabadulásunkat combináltuk.
Annyi bizonyos, hogy vigan ebédeltünk, és csak estefelé romlott
el kedvünk, mikor lehozták a sok vasat. Egy karikát az egyik lábra
tettek, a mást a keresztbe álló kézre kellett volna tenni, de elnézés
folytán többnyire balláb és balkézre tették, s a két karikát láncz köté
össze 3, 4, 5 fontos volt az egész szerkezet. Ez eleinte borzasztónak
tetszett, mert szabályszerüleg csak két óráig vehettük le reggel egy
és este egy óráig; azaz: öltözés és vetkezés idejére – és vele kellett
volna hálni is – de már Fehérvárt privát kulcsokat szereztünk a
lakathoz, s a következő három év alatt összevéve nem aludtam
vasban többször, mint 20–30 éjjel. Aztán később kivált Józsefstadban
nappal se igen viseltük. Erről később.
Az itélet kimondását követő hat hét volt fogságunk
legérzékenyebb ideje. Megengedték, hogy rokokinkat értesitsük
itéleteinkről s megengedték, hogy ők hozzánk jöhessenek bucsuzni.
Én szüleimhez a következő levelet intéztem:
Fehérvár, 1854. márcz. 17-ik. Kedves szüleim!
Megragadom az igen tisztelt előljáróság által engedett alkalmat s
irok önöknek. És már most bizonyosan meg is irom, mi sors vár
reám. Az igen tisztelt törvényszék a katonai törvények nyomán, 12
évi várfogsággal büntetni elhatározta, de legmagasabb kegyelme Ő
Felségének, azt 5 évi várfogságra szállitotta. Ez elég szomoru ugyan
mind magokra, mind különösen rám nézve – de én oly erőt kivánok
magoknak, a milyen nekem van. Vigasztalnom fiui kötelességem, de
el nem titkolhatom a fájdalmat, mit érzek ha magokra, testvéreimre,
gyermek örömeim lefolyt óráira s ifjuságom könyelmüen eljátszott
szép napjaira gondolok!… Nem bucsuzom, az elválást jelentő szavak
fájdalmat okoznak. Legyenek nyugodtak, tegyék meg a mit lehet,
vessék reményöket istenbe s ő cs. k. apostoli felsége
kegyelmességébe, s ha ezek nem segitenek, csak erőt kivánok a
várakozásra, mig én megjövök, hogy mindezt elfeledtessem… Nem
sokára elszállitanak rendeltetésünk helyére, hogy hová még most
nem tudom, de ha szabad lesz, megirom; a német és franczia
könyveket várom.
Édesapámnak s édesanyámnak kezeit s testvéreimet ezerszer
csókolva maradok.
Édes szüleimnek
engedelmes fiok.
A többiek is hasonló leveleket irva, Erdély minden részéből
megindultak a szomoru rokonok; a szülők, a nők, testvérek és
gyermekek – Kolozsvárról, Vásárhelyről, a megyékből s különösen a
székely székekből, mind elvándoroltak, hogy a szomoru látogatást
megtegyék. Engedték, hogy három, négy napot a városban
töltsenek, s a délelőttet és délutánt együtt beszélgessék át a profósz
lakásán.
Voltak, kik szivszakgató zokogás nélkül a viszontlátást se tudták
elhordozni, annyival kevésbé az elbucsuzást oly hosszu,
reménytelen, nehéz időre.
Engemet néhai édesatyám, édesanyám és Eszter hugom
látogatott meg; ruhát, fehérnemüt és pénzt hoztak. Mikor
találkoztunk csak édesanyám sirdogált s ugy találták, hogy elég jól
néztem ki, (jó hogy Szebenben nem láttak, de a fehérvári fogságban
a nap nagyobb részét szabadlevegőn töltöttük, kedélyünk derültebb
s kosztunk egészen jó volt). Szüleim három napig voltak ott, s
találkozásainkon nyugodtan beszélgettünk, jó édesatyám
szivarozgatott – s mint általában kevésbeszédü ember csak ennyit
mondott az első nap: „Sok szomoruságot okoztál nekünk édes fiam,
különösen szegény édesanyádnak, de jól esik nekünk, hogy férfiasan
viselted magadat és tudsz türni; elfogatásod után nehány nappal két
ur jött hozzám, kik azt mondák, hogy mondjam meg neked, hogy
mit és miként vallj, és hogy róluk hallgass. Én erre nem válalkoztam,
mert ügyedet nem ismertem, és biztam benned – a mint nekik is
megmondottam – hogy habár nagyon ifju vagy még, de a mihez az
én tanácsom nélkül kezdettél, azt nálam nélkül el is tudod végezni, –
most örömmel látom, hogy nem vagy elcsüggedve s remélem, hogy
ha a poharat fenékig kell is üritened, nem fogok csalódni benned. Az
isten jó, édesfiam s a becsületes embereket soha se hagyja el.“
Ez volt minden, mit édesatyám ez ügyről valaha beszélt; ugy
látszott, hogy ha az ilyes dologban lehetne tanácsot kérni, ő nem
tanácsolta volna a részvétet – de aztán meg volt elégedve
magamviseletével.
Harmadik nap délben bucsuztunk el, édesanyám erősen sirt és
zokogott, kis hugom is folytonosan könnyezett – atyám hallgatva
szivarozgatott. A szomszéd szobákban ifju házaspárok bucsuzódtak
sok esztendőre egymástól; meg egy fogoly apa, és hazatérő fiu –
mondhatom rettenetes perczek voltak – de én bár komoly voltam
egyetlen köny nem jött szememre – csak folytonos beszéllésem
jelezheté, hogy némileg én is meg valék indulva – végre válni kellett,
anyám karjaiból alig tudtam menekülni, kis hugom is nyakamon
csüggött, s midőn édesapám megcsókolt, és kezemet megrázta,
éreztem, hogy egész testében remeg; az én ártatlan lelkü s nemes
szivü jó atyám!…
Talán sokáig én se tudtam volna kitartani – de midőn körültem az
én legkedvesebb szüléim, hugom, s annyi barátom, ismerősöm oly
igaz, oly legyőzhetetlen fájdalommal telve sirtak, zokogtak, – haj!
eszembe jutott a nagy gyász, mely akkor egész hazánkat elboritá –
lelkemben egybe forrt ez egyes emberek busulása a haza nagy
siralmával, s ugyan ki vehetné rosz néven, ha egy pillanatig hazám
szent ügyének diadalán rajongva a hitvallók rémes gyönyörét
éreztem, s bár iszonyu fájdalom dulta keblemet, sirni nem tudtam s
emelt fővel távoztam a bucsuról?!
A bucsulátogatások végre gyérülni kezdtek, mindenikünk
rendezte ügyeit, a hogy tudta, legkeservesebb volt az ifju házasok
állapota, kiknek egy két évi együttlét után 10–12 évre kelle válniok,
épp az élet legszebb korában – a mi az erdélyi nőket illeti,
nagylelküen viselték magukat, és csupán két asszonyról tudom, hogy
más viszonyt kezdett, s máshoz is ment nőül, mig férje a rabságban
szenvedett.
De e két gyenge nőt bőven ellensulyozzák oly valóban meglepő
jellemek, mint Filep Samu, Tompa Lajos és Fornszek Sándor
jegyesei, kik habár hajadonok, hiven megvárták kedveseiket.
1854. áprilhó utolsó napjaiban értésünkre adták, hogy fogságunk
helyeül Józsefstadt tüzetett ki. Hová nem sokára el is inditottak
mindnyájunkat.
VI.
Fehérvártól Józsefstadtig.
Tehát ismét utaztattak, s ezuttal mint foglyokat utoljára, még

pedig meglehetős meszsze, körül-belől 120 mértföldnyi távolságra;
mint mindig, én az utazási hirt örömmel vettem; legalább uj világot,
uj embereket látok – gondolám, – és amig uton leszünk, addig
szórakozni fogunk. Tizenkettőnket tettek föl hat szekérre, s ugy
indultunk a hoszszu utnak, ápril 27-én éppen a császár házasulási
napjaiban. Én az én szeretett barátom Horváth Gáspárral ültem egy
szekéren, Nagy Dani Muzsnaival, Pap János Patrubán Mártonnal, s
igy tovább mindenik párral két-két katona ült szembe, az első
szekéren ült egy őrmester, az egész csapatot egy tiszt vezette, ki egy
altisztel a hetedik szekérben jött utánunk. Fehérvárt utravalókat
kaptunk otthonról, és készitettünk magunk is, kulacsainkat jó borral
megtöltöttük, s jó szivarokkal láttuk el magunkat; de az első állomást
kivéve, kevés szükségünk volt rá.
Az első délben egy csárdában állottunk meg, s itt a katonákkal
már annyira összebarátkoztunk, hogy podgyászunkat mint valami hű
inasokra egészen rájok bizhattuk. Az ezredet elfeledtem, de a fiuk
mármarosi rusznyákok, és galicziai gyerekek voltak, nekünk egy
idősebb katona, s egy egészen fiatal ujoncz jutott, egész uton
nagyon jártak utánunk, és mikor nehány nap mulva az aradi várban
elváltunk, ugy sirt mind a két katonánk, mint a zápor eső.
Az első nap estére Szászvárosra értünk, sok ember jött előnkbe,
éljeneztek, lármáztak, a város ki volt lobogózva, s mindenki azzal jött
velünk szembe, hogy megérkezett az „átalános amnestia“, sőt egy
szász polgár, egy a falakról leszakgatott plakátot dobott egyik
szekérbe. Több előkelő szász a hadnagyunkhoz ment, hogy azonnal
bocsásson szabadon, mert tévedésnek kell lenni a dologban;
lehetetlennek tartották, hogy midőn a közhir szárnyain és hivatalos
plakátokban általános megkegyelmezést hirdettek ugyanakkor 12
vasba vert foglyot szállásoljanak be, hogy másnap tovább hurczolják;
pedig ez a körülmény azon kornak csak kisebbszerü baklövései közé
tartozott, a hires Bachrendszer bár mily sima, és tetszetős volt az
elméletben, a gyakorlatlan folytonos absurdumok halmaza volt.
Maga hadnagyunk is zavarba jött, s elment a helybeli
hadparancsnoksághoz tanácsot kérni, aztán a polgármesteri
hivatalhoz folyamodtak, hogy a polgárokat szépszerével távolitsák el
körünkből – addig mi szekereinken ülve a piaczon helyt állottunk –
végre egy mellékutczában egy derék szász polgárhoz szállásoltak be,
egy nagyobb terjedelmü s egy kisebb szobába. A városi nép jó
ételeket, italokat erős borokat s ágynemüt küldött számunkra, a
háziak is igyekeztek mindenben szolgálatunkra lenni. Szóval az egész
város szerette volna enyhiteni sorsunkat, és szórakoztatni az
általános amnestia miatt támadható fájdalmas csalódásunkat; mi
azonban egy perczre sem voltunk illusióban, sokkal inkább ismertük
a körülményeket, és sokkal inkább gyülöltük a németet, hogy sem
még illusióknak is helyt adhattunk volna.
Annyi bizonyos, hogy egész éjjel ittunk, mulatoztunk és nagyon
keveset aludtunk.
A különben is rövid éj fölötte hamar eltünt s mikora reggel
utrakeltünk. Gazdánk semmifelé fizetést sem fogadott el, és mi mind
reá, mind az egész városra annyival inkább kegyeletesen emlékszünk
mind e mai napig, mert a lakosság legnagyobb része szász; délre
Dévára értünk az általános amnestiával ábrándozóknak itt is hideg
zuhany volt megjelenésünk. A nagyvendéglőben szálltunk, a város
nagy ebédet adatott, s mint Szászvároson itt is sokan látogattak
meg, még nők is. Mikor elmentünk virágbokrétákat s nemzeti
kokárdákat dobtak szekereinkbe, s valami szép ifju hölgyek ugy
emlékszem Szalánczi kisaszszonyok, a város végefelé laktak
hangosan kivántak áldást reánk, szemeik könnyeztek, kendőiket
lobogtaták, s virágokat hintettek ránk, a mint ablakaik előtt
elhajtattunk, a nép seregesen kisért a város végéig.
Estére Lesnyekre mentünk és Appel József lovaghoz szálltunk.
Társaságunk felét Szerdahelyi Ignácz ur kérette magához – de nem
volt kedvünk egymástól elválni. – A lovag ur csinos vacsorát adott, s
aztán az ebédlőbe szénát hoztak, és azon igen jó izüen aludtunk.
Másnap 29-én délre Dobrára mentünk, s estére Zámba, 30-án
délre Soborsinba, és estére ugy emlékszem Berzovára? Május 1-én
Mária-Radnára, s estére az aradi várba érkeztünk.
Utunk egyáltalában kevés költségbe került, a helységek hol
átmentünk, mindenütt megtették a mit sorsunk enyhitésére tehettek
– valamint egyesek is sok rokonszenvet mutattak. Radnán a
szerzetesek küldöttek valami kitünő borokat, máshelyt mint Dobrán a
román lelkész, Soborsinban a falu jegyzője, küldött ételt.
Köztünk aztán minden választás, vagy tényleges kijelölés nélkül
Pap János barátunk volt, kit közegyetértéssel vezérnek tekintettünk,
ő volt a szóvivő, megköszönő; ő szokta kipuhatolni hadnagyainkat
stb. Az aradi várban egy kaszamátába zártak, hol nagyon rosz volt a
levegő, s gyenge vacsorát hoztak, de el levén fáradva, alig vártuk,
hogy lefeküdjünk. Este egy Dániel nevü előkelő uri ember látogatott
meg, a szegényebb sorsu foglyok számára pénzajándékot adott, s
reggel finom szilvoriumot és aszszuszőllőboros-kulacsokat tétetett
szekereinkbe.
Május 2-án délre Pécskára értünk, itt egész ünnepélyességgel
fogadtak a helység előljárói, a r. kath. lelkész és sok magánzó, s el
lehet mondani fényes ebédet rendeztek. És mi igazán vigan töltöttük
e napokat, mintha valami önkéntes kiránduláson lettünk volna,
eszünkbe se jutott a 10–15 esztendő. Egy-egy ilyen szives város
lakóitól alig tudtunk megválni – s ők is egész rajongással viseltettek
irányunkban, s bár mily vigan koczintók is a borral telt poharakat,
mikor elbucsuztunk szemei a legtöbbnek könnyekkel valának telve.
Estére Nagy-Lakon a helység házához szállitottak, itt is többen
látogattak meg, nehány ur késő éjig nálunk maradott, és beszélgetve
üztük az időt.
Május 3-án délelőtt 10 óra tájban érkeztünk Makóra, itt aztán
csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra szóllott – „hogy ne
mulatnánk, mondá egy derék tanácsbeli, hiszen általános amnestia
van az országban?! Éljen a magyar!“ Éppen hetivásár volt, s a nép
nagy tömegekben gyülekezett szekereink körül – süteményeket,
pogácsát, pénzt szórtak szekereinkbe s kináltak különféle italokkal,
az aszszonyok különösen kimutatták rokonszenvüket, egy része
könnyezett, a más rész szidta a németeket; végre nagyon lassu
menettel s gyakori megállások után beértünk a városházához. Itt volt
az egész tisztség, és sok nép. Hadnagyunk egy kissé megszeppent s
kiadta a rendeletet, hogy azonnal ott legyen a 7 előfogat és valami
enni való.
Elfeledtem volt megemliteni, hogy Aradon katonáinkat
kicserélték, s azok Fehérvárra visszamentek, minket pedig az ujak
kisértek egy szürke 50 év körü járó s a jó bort, pálinkát, a finom
szivarokat és jó kompániát imádó főhadnagygyal. Még meg se
érkeztünk Aradról, az első állomásra már mind megbarátkoztunk
vele; s kissé meg voltunk lepetve, midőn Makón ily peremtórikus
módon lépett föl; azonban egy ur a hivatalnokok közül külön fogta s
igy szólt: „Uram, innen akkor fog elindulni, mikor én akarom!“ „De
Uram az én utasitásom – –“. „Ördög vigye az ön utasitását – meddig
kell ma mennie?“ – „Szegedig!“
– No jól van, én ime becsületszavammal kötelezem magam, hogy
ön éjfél előtt mind a 12 fogolylyal Szegeden lesz, értette? minden
esetre, tehát akkor indul, mikor én akarom – délután 4 óráig pedig
még csak ne is emlegesse – hanem jőjjön, tessék megkisérteni, ha
jók e a mi liqueureinek?
Aztán elkezdtek inni, s a mi öreg főhadnagyunk 11 óra tájt már
ugy be volt rugva, hogy alig tudott valamit ebédelni. Nekünk pedig
egy 25–30 teritékes asztalt teritettek, s a város legelőbbkelő polgárai
közinkbe ülvén, vigan ebédeltünk, leginkább tetszett közülünk az
öreg Pálffy Mózes r. kath. lelkész, kit asztalfőre ültettek, tekintélyes
uriember volt, többnyire komoly, de néha, mint jól emlékszem Makón
is csak ugy szikrázott a jókedvtől – s humora mindenkit mulattatott.
Sokan hallgatták Bányai Antalt s Nagy Danit és Muzsnait, kik
érdekesen tudták előadni a fogoly-élet szenvedéseit és élményeit.
Megvallva az igazat ily nagy társaságokban én inkább hallgató és
szemlélő szoktam lenni; de egy ifju ur hozzám szegődött, és sokat
beszélgettünk, aztán egy pár uj könyvvel ajándékozott meg, egyik
tudom a „kemenesi czimbalom“ volt – még máig is meg van, és
Józsefstadtban sokszor átolvastuk ez egyszerü verseket, s a „Jertek
pajtás“ kezdetüt sokszor szavaltam fogoly társaimnak. Ugyan ez az
ur – valóban végtelenül sajnálom, hogy nevét elfeledtem – papirt,
plajbászt hozott délután – sőt pénz segélyt is ajánlt, én megindulva
köszöntem meg szivességét s mondám, hogy jó szüleim
gondoskodása folytán van annyi pénzem, amennyi kell – de mind ő,
mind Makó városa szives vendégszeretete, s önzéstelen jó indulata,
és forró részvéte, valamint fogságunk szomoru napjaiban, ugy
azután is egész életünkben kegyeletes emlékezetünk tárgya marad!
Valóban lefelé hajlott a nap, midőn elindultunk, az egész nap a
városháza körül tolongó tömeg sokáig kisért, s jó kivánságok közt
bocsátott utnak. Csak az igazságnak teszek eleget, midőn azt
mondom, hogy jámbor öreg főhadnagyunk olyan állapotban volt,
hogy az indulásról semmit se tudott, s mi ugy szólva magunk
indultunk el; pompás előfogatokat rendeltek a derék makóiak, s ugy
mentünk, mint a szél. Pap János, ott Szőreg körül Uj-Szeged előtt
térité magához a vén hadnagyot annyira, hogy praesentálhassa
magát.
Szegeden, a várba szállitottak, nagyon rosz szállásunk volt, s
még roszszabb ételt hoztak késő este. Másnap kora reggel vasutra
vittek, gyalog hurczolván keresztül Szeged poros utczáin (május 4-
én).
És ott, hol egykor Szemere hires beszédét a városház nagy
teremében, s Kossuth lelkesitő szónoklatát a Guyon táborához oly
nagy bámulással, s oly büszke önérzettel hallgattam, – ime öt év
mulva lánczokba verve fölszegzett osztrák szuronyok közt alig
tudtam vánszorogni a nagy porban.
A vasutra ülve utazásunk kedélyességének nagy része is eltünt, a
jó magyar városok rokonszenves fogadásának vége lőn; ha bár a
vasuti állomásokon is sok rokonszenvi nyilatkozatot találtunk, s az
„általános amnestia“ értékének ily kegyetlen deválválása mindenfelé
a legkellemetlenebb hatást gyakorolta. Késő este érkeztünk Pestre,
és a hirhedt „Neugebäude“-ba szállitottak – s másnap is ott
maradtunk az éjszaki pavillonban. Itt még akkor is volt elég fogoly –
különösen egy Csongrádi nevü fiatal ember, kiről a zárnokok azt
beszélték, hogy meg van tébolyodva.
Egyébiránt egy akkori kisebb mérvü mozgalomnak feje volt,
legalább ott a fogdában róla nevezték el az egész pert; s később is
több emberről hallottam, hogy az is a csongrádi perben volt befogva.
Itt a Neugebäude-ba ajtónk egész nap nyitva volt, s minthogy
még más szobák is voltak nyitva, egy-két ismeretséget is csináltunk
és többekkel együtt ebédeltünk.
Május 6-án indultunk tovább, s jókor érkeztünk Gänserndorfba,
itt valami 3 órát mulattunk – s egy igen kedves fiatal hadnagy lévén
vezetőnk, az indóháztól a faluba vitt, s ott egy csinos vendéglőbe
szállitott, mely magasan fekszik a falu fölött. A vendéglős nagyon
szivesen látott – és habár telivér osztráknak látszott – nem akarta
elfogadni a fizetést, mi azonban nem tágitottunk, sőt szolgáit és
szolgáló leányait is megajándékozva – késő este az indóházhoz
visszamentünk, s a Bécsből érkező vonattal Morvaország felé
indultunk. Éjfélután 1 órakor voltunk Brünnben, s a hajnal (május 7-
én) már Csehország havasai közt talált és mintegy 7 óratájt
Párdubiczba érkeztünk. Itt egy öreg aszszonyhoz szállitottak, kinél a
Schlick huszárezred tisztikara ebédelni szokott. Emlékezetre méltó,
hogy a város végén egy cseh ember magyarul kivánt jó reggelt,
beszédbe elegyedvén vele – elmondta, hogy 16 évig volt
Magyarországon mint katona, s habár 8 év óta itthon élek – mondá
– nem felejtém el a szép magyar nyelvet; van itt még egy pesti
születésü kereskedő, és egy kertész, s mikor hárman öszszejövünk,
mindig magyarul beszélünk. Talán mondanom se kell, a hogy ez
nekünk fölötte jól esett; annyival inkább, mert a mint közeledtünk
Józsefstadt felé kedélyünk mind borultabb lett, s szivünk egy kissé
érzékenyedni kezdett.
A tavasz már itt is egész pompájában jelentkezett, Csehország e
vidéke ugyan meglehetős hideg, de az 1854-dik évben, nagyon
hamar mult el a tél, s itt a fákat mindenfelé virág boritotta. Bámulva
néztük mindenfelé a földmivelési ipar roppant előhaladottságát, a mi
viszonyainkkal összehasonlitva. Nem lehetett egy talpalattnyi földet
látni, melyen ne lett volna észrevehető az iparos müvészi kezelése.
Pardubicztól kezdve Józsefstadtig az egész vidék, s különösen
Königgräcz környéke hasonlit egy ápolás alatt álló szép kerthez; s
haj e szép vidéktől is ép ugy mint szülőföldünktől meg kelle válni,
hogy óriási kőfalak között a fogság unalmaival, és gyötrelmeivel
vesződjünk.
Pardubiczból május 8-án elég jókor indultunk Königgräcz felé s
habár előfogataink nagyon roszszak voltak, elvénült, tunya cseh
lovak lévén a hámban, délre Königgräczbe érkeztünk. Itt valami régi
nagy épületbe szállitottak mindnyájunkat, egy vivó iskolának
használt nagy terembe. Ablakaink egy kis udvarra nyiltak, s ez
udvart is magas épület környezte, ez volt a königgräczi államfogda;
többen voltak itt, kik közül Nyári Pált mutatta meg nekünk egy
barátságos altiszt, s alig 20 lépés távolságról láttam a mint
elgondolkozva állott és pipázgatott, a földszinti folyosó egyik
oszlopához támaszkodva egyes egyedül; sem az udvaron, sem az
épületben nem láttam senkit, sem őrt, sem más foglyot; s ő sem
látszott semmi tudomással birni arról, hogy mi ott vagyunk, s
kiváncsian nézzük őt.
Későcskén ebédeltünk hadnagyunkkal, s még egy pár tiszttel, kik
velünk ebédeltek, és poharaztak – ez volt az utolsó ebéd, mit a
szabadban költöttünk el.
Egy reánk nem vonatkozó, de minket meglepő kis episodot
említek föl. A Pardubicz és Königgräcz közti utvonalon történt, hogy
egy cseh faluban a népet nagy izgalomban találtuk; a sok férfi az
országuton volt, mely a falun ment keresztül, és heves lármájuk
meszsze hallatszott, balra volt egy dombon a csinos templom, a
domb alatt egy szép tiszta folyócska csörgedezett – az emberek
dühösen fenyegetőztek a templom felé; mikor azonban mi oda
érkeztünk, bámulva félre álltak s elhallgattak; kocsisunk által
kérdeztük, hogy mi bajok? „Hát itt vannak a jezsuiták, felelt az egyik
és most predikácziót tartanak az asszonyoknak“.
Férfinak és gyermeknek nem szabad a templom felé se menni, s
már három órája, hogy tart ez a dolog, s most már végét akarjuk
vetni!“
Nem tudjuk végrehajták-e a jó csehek forradalmi szándékukat –
annyi bizonyos, hogy mi olyat soha se hallottunk – hanem az idő telt,
s minket a perczek czélunk felé kergettek.
Königgräcz bübájos környékéből kibontakozva nem sokára
megpillantók a nagy kőhalmaz rovátkos tetőit, s aztán magokat a
komor falakat. Ekkor hadnagyunk megállitotta a szekereket s kért,
hogy mind szálljunk le; e derék ifju ki Pesttől fogva hozott minket,
annyira megnyerte mindnyájunk becsülését és szeretetét, hogy
valóban barátunknak tekintettük őt, – mindnyájunkat megölelt, s
könnyező szemekkel mondá: bucsuzzunk el uraim egymástól, s ha
irántam, és katonáim iránt a legkisebb rokonszenvvel viseltetnek arra
kérem, hogy a várba érkezve még pillantással se árulják el, hogy
összeismerkedtünk; én megtettem kötelességem, s azontul
igyekeztem, hogy szomoru sorsukat egy rosz pillanattal se
nehezitsem. Nekünk az egyes emberek rokonszenve mindig jól esett
annyival inkább, ha annak bár kissé hamis, de általában romántikus
szinezete volt. A mellénk adott tiszteknek kemény utasitásaik voltak,
– a katonák fegyverei mindig golyókkal voltak töltve – s mi
egyenként ugy leirva, mint a leggonoszabb gazemberek – nekünk
azonban semmibe se került, hogy ezeknek az egyszerü katonáknak,
és tiszteknek pár óra alatt bebizonyitsuk, hogy becsületes és
náloknál müveltebb emberek vagyunk. Ily körülmények közt önként
támadt irántunk a tisztelet és szánalom vegyes indulata, mely hamar
ment át a mélyebb természetü rokonszenv és barátság nemes
érzelmeibe. Ők katonák – mi foglyok voltunk – fölötte kevés
különbség! Ők is kényszeritve hagyták el szülőföldjeiket mi is; ők is
ifjak voltak, mi is; szabadulás, és valljuk meg szabadság után
vágytak ők is – mi is! s ennyi közös érzelem, s a folytonos együttlét,
s nálunk azon inger, hogy az öntudatot jókedvvel elaltassuk, az
unalmat üzzük, s nálok az, hogy rosznak ne láttassanak, s feledve
legyen zsandári szerepök, ugy összehoztak, hogy valóban lélektanár
kevés különbséget találhatott kedély állapotunk között; meg vagyok
győződve, hogy többször voltunk oly helyzetben, hogy teljesen
rajtunk állott elszökni, elmenekülni; s nálunk a remény, hogy ugy is
hamar szabadulunk, s az eszély, hogy ezt a szegény katonákat bajba
ne hozzuk sokkal erősebb elem volt, mint náluk az ugynevezett
kötelességérzet; nem is számitva, hogy volt annyi pénzünk,
amennyivel a közkatonaságot el is csábithattuk volna. E
körülményekhez emlékezetbe hozom t. olvasóimnak, hogy
elfogatásom alkalmával, a vásárhelyi várban létemkor aztán a
Szebenbe szállitáskor, mikor a zsandárok föld részegek voltak, s e
most leirt 12 napi utazás alatt akárhányszor egyszerüen sétálva
elszökhettem s külföldre mehettem volna; sőt később Józsefstadtban
is egyenes felhivásban részesültem, hogy elszöktetnek – de a
szülőföld szerelme mindig határozottan visszatartott.
E Fehérvártól Józsefstadtig terjedő utunk alatt még egy kis
kalandom is volt, melyet ugy hiszem minden affectatió nélkül
elmondhatok: az egyik állomáson egy szép ifju hajadonnal
ismerkedtem meg, nevét már elfeledtem, de sötétlő kék szemei,
aranyszőke fürtei még most, 15 év mulva is előttem lebegnek.
Ábrándos lelkére nagy hatással volt szomoru sorsunk; s lelkesült
vágy támadott benne, hogy megmásitsa végzetem. Szökést ajánlott,
s oly biztos tervet készitett, hogy valóban nehéz volt nem követni:
„Lovaink nagyon jók, atyám beleegyezik, kocsisunk ismeri a havasi
utakat, s mig elhatározzák, hogy mely irányban nyomozzanak, mi
már a havasok közt leszünk, s holnap már külföldön!…“ Az éjt
nagyobbára körültem töltötte, oly jól esett kis kezét kezemben
tartani, s nézni szép arczát! Hogy végre válnunk kellett melléről egy
szalag csokrot, s egyik ujjáról egy kis gyürűt vett le, s mindkettőt
nekem adva igy szólt: „Én megakartam szabaditani, és… és… de…
de egy ily szegény leány nem tehet többet; emlékezzék néha rám!“ s
aztán az éj és hajnal közti homályban eltünt, hogy többé sohase
lássam!
Ez irántunk s főként helyzetünk által előidézett rokonszenv
nyilatkozatát, főként azért is emlitém föl, mert az ifju hölgy, nem volt
magyar ajku, de hogy magyar leány volt a legjavából, azt senki
kétségbe nem hozhatja.
De hagyjuk ez idylli képet hisz előttünk a zord kőhalom!
Ifju hadnagyunk, tehát könnyekre induló barátsággal viseltetett
hozzánk, de nem birt annyi heroismussal, hogy mint képzelé, midőn
Józsefstadt mogorva parancsnokai átvesznek a főtábornokok, és
ezredesek előtt kezetszoritva igy szóljon: „Isten veletek urak,
idehoztalak benneteket, de utközben amennyire megismertelek
becsülni tanultalak!“
Ezt azonban ugyan ki vehetné rosz néven; elég, hogy
érzékenyszivü humanus gyerek volt, ha nem volt is hős; és akkor mi
is igy gondolkoztunk, s ünnepélyes bucsuját a vár láttávolában,
lelkünk mélyéből szivesen fogadtuk, és eljárását, s ebből látható
tartózkodását az akkori osztrák katonai rendszer otrombaságának
tulajdonitottuk.
A rendszer azonban bár mily zord legyen az egyes ember
egyéniségén ellágyul, sőt gyakran meg is törik.
Igy történt az most is, a mint következendőkből olvasóim látni
fogják.
VII.
Megérkezés Josefstadtba az első

benyomások. Uj korszak
fogságomban.
A mint Pardubicznál ujra tengelyre ültünk Horváth Gáspárral

ültem ismét ugyanazon szekérre s folytonosan beszélgettünk,
gyönyörködtünk a szép vidéken s kocsisunkat, ki habár roszszul, de
valamit mégis beszélt németül folytonos kérdésekkel ostromoltuk
minden feltünő falunak nevét, s minden csinosabb mezei lakásnak
urát kérdeztük, a faluk s városok neveit csak megmondá – de már a
földes urakról nem sokat tudott – csak a gróf Kinsky és gr. Clam
Gallas neveket emlité – legnagyobb bajba látszott lenni midőn egy
pár festői romnak nevét kérdeztük. – Egy olyan falusi ember, mint én
nem tudhat mindent! volt válasza – aztán önként utánna mondta –
az az egyik az én gyermekkoromban még nagyobb volt, de a
várfalakat lehordták valami szeszgyár épitéshez; a szomszéd
vidékieknek kedves kiránduló helye – de éjjel boszorkányokkal van
tele.
Hogy azonban megpillantók Józsefstadtot, s hadnagyunk is oly
érzékeny bucsut vett – elhallgattunk, mindenikünk saját
gondolataiba mélyedt el; a várhoz közeledve a czélponti halmokat,
és az erőditési müvek kezdetét azonnal észre vettük, utunk a
legpompásabb országuton, s nagy részben hárs-, kőrös- és
nyárfasorok közt vitt kissé fölfelé. A vár falait nem igen vettük észre,
mert a sánczok külső részei pázsittal benőtt halmoknak látszottak.
Csak a belső épületek első körsorának tetőzete volt látható, s
különösen az egymástól egyenlő távolban álló kürtők sürü rendje,
melyet először a meszszi távolból a vár rovátkainak kondoltunk.
Az első sánczhoz érve előttünk állottak az óriás falak, melyeknek
megpillantása némi hatással volt ránk, s önkéntelenül kezet fogva,
szótlanul pillantánk viszsza az oly sok időre elhagyandó szép világra.
Kocsink dübörgött a hidakon, s a sötét kapuk alatt áthaladva
önként támadt lelkünkben a kérdés valljon fogunk-e valaha
viszszatérni e szomoru ösvényen?
Keresztül hatolva azonban a három nagy négy falsoron, belől egy
vidám tekintetü csinos városkába érkeztünk, egyik utczaszegletén
egy altiszt állott, s az a főprofósz lakására kalauzolta a menetet.
Hadnagyunk és katonáink martiális képeket vágva, szekereinkről
leszállottak s fegyveröket karra emelve körülöttünk álltak; mi még
mind elfogult állapotban voltunk, s a jövő perczek bizonytalansága
nyomasztólag hatva ránk, kedélyünk megvolt törve, megvallom,
hogy mind a tizenkettőnkről szólva ily ily levertek soha se valánk,
mint e megérkezés pillanataiban. Egyetlen szót se szólt senki, de
mind elvalánk halványodva. Pár percz mulva egy kövér öreges ember
lépett előnkbe, őszbe borult haja, és nagy bajusza, sőt egész alakja
bizonyos bonhomiára mutatott:
– Tessék leszálani uram, tessék leszálani, s ide az én szobámba
besétálni; azt hiszem nem lesz felesleges egy kis frisitő; hozattam
friss sört, és hurkát – falatozzanak egy kicsit, nem fog ártani!…
E szavakra mi kezdtünk a kocsikról leszálani, és bámulni. –
Hallják kendtek – fordult a katonákhoz – ne álljanak itt, mint ha
fából lennének, hanem hordják be az urak podgyászait tegyék le a
fegyvert oda a fal mellé, nem kell már senkit őrizni, ne féljenek ezek
az urak nem szöknek el. – Hadnagy ur önt is szivesen látom egy
pohár friss sörre.
Ez a fogadtatás jótékony hatásu volt, mondhatom talán a
Józsefstadban töltött egész időre; legalább reám nézve, mert még
most, midőn e sorokat irom, még most is élénken él emlékemben
azon humoristikus contrast, mely a mi desperatus kedély állapotunk
közt, s a vén profósz, nála már megszokott egyszerü és természetes
fogadása közt létezett.
És valjon e fogadtatás jó hatásából von-e le valamit az, hogy az
öreg különben elég jó sörét, zsemléit és szalámiát, sajtját, jól
megfizettette. Részemről ugy tartom, hogy nem. Hozzá hasonló
kövér felesége szolgált föl, később a katonákat is behivattuk, velünk
volt a hadnagy is még egyszer; együtt voltunk velek s ugy tekintve
őket, mint valami régi jóbarátokat még egyszer szivesen bucsuztunk
tőlük el.
Ez alatt az idő el is tölt, majd két óra hoszszat maradtunk a
profószszal, ki csak pénzeinket kérte el, s valami protokolumba
jegyezte.
Aztán már este lett, midőn jelenté, hogy ideje szállásunkra
menni. A városon keresztül gyalog mentünk elől ment az öreg
profósz, s utánunk egyetlen altiszt, egy szuronynyal, fegyver nélkül –
ez mind szokatlan volt előttünk, végre a várt körül futó egy emeletes
épület keleti osztályához közeledtünk, s szép férfi karének ismerős
hangja üté füleinket – s közeledve a legnagyobb csudánkra, és
örömünkre hallok a hazádnak rendületlenül légy hive ó Magyart.
Osztrowsky, Okruczky, Kőrösi, Mikolai s még többen énekelték egész
addig, mig szobánkba helyezkedtünk. Azután pedig népdalokat. Itt
már nem tettek, ugy mint Szebenben, hogy a legkisebb neszre Ruj!-t
kiáltottak itt énekelhetett a fogoly a mikor csak tetszett.
Minket öten Pap János, Molnár József, Nagy Dani, Horváth
Gáspárt, és engemet egy szobába helyeztek, s együtt is maradtunk
16 egész hónapig. Velünk szembe tették Bányai Antalt, Bedő Sándort
Sófalvi Józsefet, Makkai Andrást és Palkó Györgyőt.
Tizenkét napi utazás után ez volt az első éj, mikor is azon
resignatióval kelle lehajtani fejünket, hogy ez idő szerint e hely
leszen sokáig a mi pihenő tanyánk; én igen jól aludtam, s csak akkor
ébredtem, midőn a káplár fölkeltett, hogy ládámat behozatta. A
szoba elég tágas volt, de még sem eléggé öt ember számára, mi
azonban jól elfértünk. Az ablak elég nagy volt s egy kis udvarra;
azaz: a fogda, vagy a mint nevezték a Zwinger 400 lépés hoszszu, és
10 lépés széles udvarára nyilt; s a kőfalon át a szomszéd kert fáinak
tetejét is láttuk fogdának elég tisztességes kilátás volt.
Az ablaktól jobbra volt M. J. balra H. G., H. G. után baloldalon
voltam én, utánam P. J. a szoba fenekén. A jobb oldalon M. J. után
volt a szegény Nagy Dani ágya, aztán ugyanazon oldalon az ajtó, s a
kemencze. Mindenikünk ágya körül egy kis tanyát rendezett. Volt
mindeniknek egy kis asztala, széke, a falon egy, vagy két polcz,
ládája, s soknak olvasó támlája, mely mellett állva lehetett irni és
olvasni.
Mig mi öten együtt laktunk, szobánk az egész fogdában, mintája
volt a rendnek, és tisztaságnak. Felettünk lakott Tóth Mihály,
Schwendtner Mihály, Silye Gábor, Földi János, és az atyafi Hajdu
Lajos. Ezek mindjárt másnap meglátogattak, s a börtön élethez – s
különösen a helyi viszonyokhoz – nélkülözhetlen tanácsokkal, és
utasitásokkal szives készséggel szolgáltak, s ugy hiszem, hogy
megközelitem a valót, ha azt mondom, hogy az egész börtön életben
nem igen volt szobatársaság, mely állandóbb jó egyetértésben élt
volna, mint a miénk, és a felettünk lakóké. Ennek oka pedig az volt,
hogy a mi kölcsönös rokonszenvünknek, és barátságunknak alapja
tisztán szellemi volt; a menynyiben a kilencz, vagy tizet számláló kis
társaság mindenik tagja tudnivágyó, és szorgalmatosan tanuló egyén
volt.
Nap folytában még többektől kaptunk látogatást Mikó Mihály,
Berde Mózes s mások sokan meglátogattak, reggelire teljes kávét, s
délben fekete kávét küldöttek. Első dolog volt, hogy a zárnok
káplárral tisztába jőjjünk, ez egy mogorva tekintetü, kevésbeszédü s
hideg természetü, de fölötte könnyen megfizethető egyéniség volt; s
kis előszobánkban az initiátivát megkezdve, igy szólt hozzám: „A
császár 50 krt ád naponként, hogy az ön vasát bezárjam, ha ön egy
krt ad naponként, hogy nekem 51 krom legyen, az ön vasát mindig
nyitva hagyom“. Én két krajczárt igértem, s a jelen hóra rögtön
kifizettem, mert sikerült mindenikünknek nehány forintot magánál
tartani. Egy másod kulcs ára 50 kr! mondá tovább. Arra is egy
forintot adtam; ámbár meg volt a fehérvári másod kulcsom is.
Másnap reggel egy finom kis kulcsot kaptam tőle s igy többi társaim
is, kinek több módja volt még többet fizetett, s volt olyan is ki
havanként változatlan öt forintot fizetett; ezenkivül időközben
szivarral egy pohár rummal, kávéval, borral stb. megkinálni mindig
szükséges volt, nem is számitva, hogy másfajta szolgálatokért, mint
például nehány iv papir, egy plajbász, egy kis üveg tinta s más
effélékért mindannyiszor külön díj járt.
Egyszer mindenkorra elmondom, hogy a vasraitéltetést ugy
látszik, hogy sem a kormány, sem a várőrségi, és parancsnoki tisztek
nem vették komolyan, szigorral ugyan is soha se hajtották végre.
Mindenkinek volt másod kulcsa, szobában tehát soha se viseltük,
midőn sétálni vittek, vagy templomba, vagy ki az auditorhoz,
térparancsnoksághoz, akkor balkezünkre felhuztuk a karikát, s a
lánczot nadrágunk balzsebébe eresztettük, a lábvasam hónapokig az
ágy fenekén állott, ugy hogy nem is láttam. Néha volt ugyan egy-egy
rémhir, hogy vasat vizitálnak, s ilyenkor közeltettük magunkhoz, és
esteli zárásra magunkra kapcsoltuk, s ezt olyankor is megtettük,
mikor uj zárnokot kaptunk, de a legrigidusabb is két, három nap
alatt megadta magát.
Megérkezésünkkor nehány napig nem vittek sétára ez alatt
teljesen berendezkedtünk, bevásároltunk a mire szükségünk és
módunk volt; s meghatározott terv szerint ujból hozzá kezdtünk a
komoly tanulmányokhoz; reggel 9 órától 12-ig hónapokon keresztül
egy szót se beszéltünk, mindenikünk olvasott, tanult, jegyezgetett,
forditgatott. Pap Jankó roppant türelemmel tanulta a franczia
nyelvet, s olvasta a franczia klassikusokat; Molnár Józsi csak
magyarul, és németül, s leginkább csak regényeket szeretett olvasni,
Horváth Gáspár főként németül, s aztán később francziául is olvasott
– hajlama szerint leginkább a filosofiai munkákat, Nagy Dani a
mathemathikai, és physikai tanulmányokat folytatta – de az irodalmi
német és franczia müveket is szerette. A mi engem illet, én ekkor
már németül és francziául széltében olvastam, s legkedvesebb
olvasmányaim a politikai és szépirodalmi (kritikai s aesthetikai)
müvek voltak. Később különösen a franczia nyelvben annyira
előhaladtam, hogy több fogoly társaimat sikerrel tanitottam is; u. m.
Varga Zsigmondot, Elekes Józsit, és az én jó bátyámat Minorich
Károlyt. Néha nagyokat disputáltunk, sőt össze is czivódtunk, de
mindannyiszor csak elvi – politikai, bölcsészeti, irodalmi, s más efféle
vitákban; – s igy egykét nap alatt elfelejtők, ha heveskedtünk is,
mert egymás személyét soha se bántottuk – s ezért mi 16 hónapig a
legjobb egyetértésben éltünk, s ugy éltünk volna bizonynyal egész
fogságunk végéig, de akkor szét költöztetett a német, és miért?
Csak azért, mert egymásra nem panaszoltunk, s együtt jól
megfértünk – tehát bizonyosan veszedelmes emberek vagyunk!
Életemnek e józsefstadti fogság egészen uj korszaka volt, s
miután alkalom volt elhatároztam annyit tanulni a mennyit csak
lehet.
Nehány nap mulva megengedték a sétára járást, pénteken és
vasárnap vittek a templomozásra, s igy nem telt el egy hónap, hogy
az egész, közel 200 emberből álló társasággal megismerkedtem.
VIII.
A város, a fogda, a parancsnokság, a

tisztek, katonaság – profószok; s az
uralkodó hangulat irányunkban.
Józsefstadt egyike Csehország legerősebb várainak; a mult

században kezdték épiteni az utolsó előtti poroszháboru
bevégeztével, s mikor bevégezték József császár meglátogatta a
pompás uj várat, melyet a mint a fő tisztek mutogattak a császár
több helyen meg kopogtatta a falakat nádbotja gombjával, s aztán
figyelmesen hallgatta a kopogás hangját. Az egyik tiszt egész
alázatossággal kérdé, hogy mért kopogtatja ő felsége a falakat – ha
valamit meg akar tudni mindnyájan készek felvilágositással szolgálni?
„Csak azt próbálgatom – mondá komolyan a császár, – hogy a falak
nem érczből készültek-e, mert oly sokba került e vár, hogy annyiért
talán ezüstből is föllehetett volna épiteni“.
A Metau és Elbe vizének egyesülésével képződött szegleten épült
a vár, magában foglalva a körülbelől itt emelkedettebb hely egész
területét. A Metau vize itt keletről északnyugati irányban foly
Neustadtól Jaromirs felé; az Elbe éjszaktól-nyugatdéli irányban s
Járomirs mellett a Metau majd nem egyenszögöt képezve ömlik az
Elbébe. A Metaunak is az Elbenek is jobb partján a talaj lassanként
dombbá alakul – s ép az Elbe partján két, három öl magas
sziklatörés emelkedik föl. E helyen van épülve a vár, a hajdan itt
állott Plesz nevü falu helyén. Hoszszad szegü, hármas sánczolat és
töltvényes falak, s nyugat felől, egy kemény citadellával. A külső
sánczolások vizzel tölthetők, s a vár környékének nagy része aknázva
van. A vár közelében délfelé van az Aupa nevü kis folyó is. Mind
három folyó előnyösen használható fel a védelemre. Lakosainak
száma csak 2000; utczái szabályszerüen metszik át egymást, van
igen szép nagy tere csinos főtemploma St. Ignácz patronussága
alatt, kényelmes, és izléssel épült parancsnoki lak, és 1000 betegre
egy oly szép, és gazdagon rendezett katonai kórház csinos kis
sétatérrel és konyhakerttel, melynek párja a régi osztrák
birodalomban is kevés volt. A város s általában a vidék népe egy pár
cseh, és sok német polgár, s a legtöbb az ugynevezett Deutschböhm.
A várnak három kapuja van. A neustadti délkeletre, a
königgräczi, ez a leg imposantabb, s ezen mentünk mi is a várba
délnyugatra, és a járomiri nyugat éjszakra. A königgräczivel szemben
van a negyedik kapu is észak keletre, de ezt nem használják. A vár
belsejének hoszsza hozzávetőleg 3000 láb – szélessége 2000 láb.
A belső sánczra támaszkodva egy emeletes kaszárnyaszerü épület
futja körül az egész várt. Ez épület a vár belső részét, miután a
szögleteknél némileg meghajlik tojásdad alakuvá teszi.
E roppant hosszu épületkört csak a kapuk szakitják félbe, mind a
földszinti, mind az emeleti szobák hátsó fala a sánczra támaszkodik,
és csak a fedélzet emelkedik a sáncz fölé. A fedélzet pedig fél
fedélzet alaku, külső része magas tüzfal s ennek tetejétől befelé
hajlik a félfedél. A tüzfalakon pedig az egész vár körül apró vasajtók
vannak kimért távolságra, melyeken a körépület padlásáról a
sáncztetőre lehet kijutni. Ez apró vasajtók azonban nagyon elvoltak
rozsdásodva.
A körépület ugy van épitve, hogy 4 nagy, és 4 kis előszobának,
vagyis honyhácskának volt 1 bejárója, s e bejárók fölött volt az
osztály numerussa. Igy volt ez az egész várban; a vár keleti részén a
neustadti kaputól keletre 12 ilyen numerust kiszakitottak börtönnek,
az épület előtt menő utczát 7 láb magas kőfallal elzárták az 1
numerus előtt, s a 12-ik után az igy támadott zárthely képezte a
fogda 400 lépés hoszszu udvarát, melyen egy szivatyus kut állott. A
szembe levő oldalt, magánkertek hátsó falai képezték. Az első
emeletről belehete látni az kertekbe, hol néha szép hölgyek valának
láthatók, de csak 1855-ig, mert ez évben – miután azok szép nők
gyakran jelentek meg a kertekben, s a távolabb látszó házak első
emeletén is jól betanult zsebkendő jelzéssel a legtökéletesebb
correspondentiát folytatták – mondom egy időn túl az első emelet
ablakait, a más fogdákon látható faputtonokkal zárták el, 1 numerus,
mint fennebb is mondám állott 4 nagy, s 4 kis szobából, s igy 4
lakosztályból – kettő volt földszint a bejárattól jobbra, és balra kettő
teljesen megfelelőleg az első emeleten, minden szobára rendesen 5
fogoly volt számitva – lévén pedig 12 numerus, s mindenikben 4, s e
szerint 48 szoba, s ezek mindenikében 5 fogoly a folyó létszá 240
személy körül járt, de csak körülbelől, mert a 7-ik szám felében a
rendes őrség lakott, alól volt a naponként változó 15–20 legényből
álló őrség az emeleten pedig laktak a zárnokok; de másfelől a
zwingeren kivül még nehány numerus mindig a foglyok számára volt
lefoglalva; igy például Zsombori ezredes, Kenderessyné sz. Boér
Nina, s Fornszek Sándor és mások is többnyire mindig a zwingeren
kivül laktak. A kórházban is a rendes létszám 5–6 volt, volt eset,
mikor 11-en is voltunk kórházban. Azonkivül a sánczosok
kazamatájában is volt nehány pár fogoly mindig.
A lakosztályokban a 4 szoba egymáshoz egyenlő volt, elég
száraz, s elég világos szobák, szélessége körülbelől 16 láb hoszsza
20 láb, s igy mint 9 □ öl területe volt a szobák magassága pedig 10–
12 láb, az előszoba 6 láb széles s 20 láb hoszszu volt, fenekén egy
alkalmas tüzhely volt, s a kémény kiment a padlásra. Az előszobában
tartottuk a mosdó edényeket, a fát, lábbelit, a főzőedényeket stb. a
két szoba teljesen rendelkezésünkre állott, nappal azonban igen
gyakran csak a fő bejáró ajtaját zárták be, s a négy szobaajtait
nyitva hagyta a zárnok egy pár szivarért, sőt néha szép szóra is, kora
reggel, délkor s este minden ajtó nyitva volt, ilyenkor a más
numerusokba is átjártunk, illetőleg szaladtunk egy vagy más
dolgunkat végezni, például valami ujságot megmondani, könyvet
cserélni, s jó zárnok osztályából, rosz zárnok osztályába csempészni
valamit.
Fogdánk kivülről az egész várban körülfutó épület egy része
lévén, semmi különös zord tekintettel nem birt, belőlről pedig az
olaszokat, s egy pár commodus táblabirót kivéve mindenik szoba
tiszta, és igy türhető, s némelyik pedig csinos is volt. A legtisztább
lakásuk volt Schwendtner, Tóth Mihály, Silye, Földi, Hajdu, aztán a
Lugossi-Minorics-féle lakás, a Pap Janko, Horváth Gáspár s még a
Miko-Scheinert-féle.
A vár parancsnoka, mikor mi 1854-ben oda mentünk gróf
Spanucki volt egy vén feldmarschallieutenant. Volt neje és leánya.
Nagy ur volt, és öreg ember velünk nem sokat törődött, tőle az
alsóbb tisztek akárhogy bánhattak velünk, másfél év alatt csak tán
kétszer volt a zwingerben, alig egy-egy félórára.
Térparancsnok volt báró Borosini ezredes – egy vén, régi divatu,
osztrák strázsamester fajta ember – ki minket hátunk megett,
„marhák“-nak, „disznók“-nak és „kutyák“-nak nevezett, s másfelől
olyan tempói voltak, hogy az őrségi közkatonák közé leült, hozatott
egy meszely pálinkát, elvette egyik vagy másik közlegény kurtaszáru
makrapipáját, s aztán velök pipázgatva iddogálta a pálinkát, és
órákig beszélt a közkatonáknak. Mintha most is látnám száraz,
magas alakját szénfekete arczát, hófehér hajnau bajuszát, s nagy
üvegesfényü szemeit, a mint ott ült, kardját leoldva, a makrapipát
szivogatva a nyitravidéki tót, magyar és német vadászok közt, s
egészen elmerülve társalgott velök. Majd mindennap eljött a
zwingerbe, de senki se szerette, sem a foglyok, sem a zárnokok
közül, 1855. nyarán nyugállapotba helyezték, de azután is ott
maradt, ott lakott Józsefstadtban. Ugyancsak 1855-ben gr. Spanuckit
is eltették. Akkor, aztán lett parancsnok:
Báró Kisslinger altábornagy egy tökéletesen müvelt, humánus
ember, ki annyi pedans, egyoldalu, idétlenkedő, szeszélyes osztrák
főtiszt közt, kikkel valaha érintkezésbe jöttem mindenik fölött egy
fővel magasodik ki – s legalább a józsefstadti foglyok előtt –
emberies bánásmódja, s a kötelesség hű teljesitése mellett bátran
megférhető gyöngédsége mellett örökké hervadatlan emléket emelt
nevének.
Valószinü, hogy az akkori rendszer emberei is ismerték, s igen
jónak találván, adták melléje Váradi ezredest, kiről a hir előre azt
beszélé, hogy az osztrák sereg legvadabb és legbarbarusabb
ezredese volt; s akárhány közembert halálra veretett, a tiszteket
pedig addig szekirozta, mig vagy megszöktek, vagy agyon lőtték
magukat. Szürke apró szemei, örökké mozgó bajusza, sunyi modora
és sárgás halvány bőre, oly külsőt állitának előnkbe, hogy egyelőre
mindent elhittünk, s szigoruan is kezdte fellépését – de csodák-
csodája, emberünk minden nappal szelidebb s modora enyhébb lett
– a rendszer rothadása fogta el az ő kedélyét is, vagy a párisi béke
szellője volt-e az ok nem tudom, annyi bizonyos, hogy Váradi
utoljára azt is elhitte, vagy legalább elakarta velünk hitetni, hogy jó
barátunk, s hogy ő is jó magyar!
Volt aztán térkapitány Petzault; egy zárnok parancsnok Raaber –
kit mi Győrinek neveztünk. Egyszerü régi huszár strázsamesterből
lett hadnagy kissé taplós – de jó sziv, vastag koponya, s ebből
folyható észjárás. Sok hasznát vettük. Szép leányai a császári háznál
szolgáltak Bécsben. Volt egy vén tudós, de együgyü kapitányunk a
ruhatárfelügyelő – kit mi a vén rongyász-nak neveztünk el. Aztán
voltak időnként hadnagyok és főhadnagyok berendelve mellénk, és a
foglyok pénztárához.
Ezek az utóbbiak többnyire mind sikkasztási kereset alá jöttek
később. Volt három főprofósz. Az öreg a ki fogadott, mikor
megérkeztünk, ezután jött még egy öreg, de felette sovány és
rettentő udvarias; a harmadik volt Matyeka egy jókorában levő nagy
cseh ember gavalléros hajlamokkal, s volt egy alprofósz Panczes.
Aztán 5–6 zárnok káplárokból és strázsamesterekből. Többnyire
állandók. Volt köztük egy Barczel nevü – az első zárnokunk – eredeti,
hallgató, önző és kapzsi ember, s volt egy magyar fiu Gergeli nevü
káplár, ki a józsefstadti nők ideálja és győzelmes Cäsára volt,
kondorhaju, erős szemöldökü, római orru, szép magas fiu – de
korhely, minden pénzét eltékozolta, pedig sok felől sokat szerzett –
de szerette parancsolni, uratjátszani.
Egyébiránt ez alsóbb rendü emberek, szerettek minket, nem csak
azért, hogy utánunk éltek, s azonkivül tőlünk is sokat szereztek,
hanem csupán emberiességből; ők ugyanis a törvényszékek, és
legfőbb tisztek gyülöletét, nem csak nem osztották, de nem is
értették, s egész naivitással, sőt csodálkozással beszélték el azok
legerősebb nyilatkozataikat, a nagy harag okát tőlünk kérdve.
A városi polgár népnek szigoru parancs volt adva, hogy midőn a
fogoly, templomba, kórházba, fürdeni, vagy a parancsnokságra
megy, s igy az utczán jár elforduljanak, ne köszönjenek, s ne is
fogadják a köszönést, ablakaikat be tegyék, sőt ablakaikból
eltávozzanak; a zwinger körül ácsorogni, a foglyok énekét hallgatni
vagy valami rokonszenvi jelt, vagy nyilatkozatot tenni nem szabad,
stb.; mind a mellett a városi népre nem lehet panaszunk, sőt maga a
katonaság is teljesen rokonszenvesen viselte magát.
Ha csak azon örömre emlékszem, melyet a nagy amnestia
alkalmával mutatott a város népe, lehetetlen elvitatni tőlük a
testvéries rokonszenvet, nem is emlitve, hogy leányok, asszonyok s
egyes emberek mennyi aprólékos szivességet tettek, pedig sokszor
rajtavesztés és kemény büntetés lett eredménye.

Instant Download Yanqi Lake Lectures On Algebra Wen-Wei Li PDF All Chapters

Uploaded by

Instant Download Yanqi Lake Lectures On Algebra Wen-Wei Li PDF All Chapters

Uploaded by

Download the full version of the textbook now at textbookfull.

Yanqi Lake Lectures on Algebra Wen-Wei Li

Explore and download more textbook at https://textbookfull.com

Proceedings of the 6th Conference on Sound and Music

Thermal Energy Storage Analyses and Designs Pei-Wen Li And

Lectures on geometry Woodhouse

Lean and agile project management how to make any project

21 Kesaris The Untold Story of the Battle of Saragarhi 1st

Nuclear Reactor Technology Development and Utilization

Health protection principles and practice 1st Edition

Part 1 Galois theory

The author is grateful to Professor Yongquan Hu for indicating many mistakes.

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial

2 Separability and finite Galois extensions 11

3 Supplements on Galois theory 23

5 Tensor products and algebras 47

6 Simple, semisimple and indecomposable modules 59

9 Central simple algebras 91

10 Morita theory 107

11 Representations of finite groups 121

12 Induction of representations 135

13 Representations of symmetric groups 145

14 Brauer induction theorem 155

Group A group is a set G endowed with a binary operation (“multiplication”) ( x, y ) 7→

customary to write the group operations in the additive manner: x + y, 0, −x

Fields When R r {0} F × , we call R a division ring; a field is a commutative division

Further discussions on rings and ideals will be deferred to another lecture.

with x i , y i ∈ F, x ′i , y i′ ∈ F′ such that the denominator is nonzero.

Here [E : F] is regarded as a cardinal number.

Lemma 1.1.5 (Tower property). If F ⊂ E ⊂ L are fields, then

Its elements can be expressed as P ( u ) /Q ( u ) , where P, Q ∈ F[X] are polynomials and

which is a subring of F ( u ) . Furthermore, we may allow more than one generators

Lemma 1.2.1. If u ∈ E is algebraic over F, there exists an irreducible polynomial P ∈ F[X],

We may normalize P so that P is “monic”: P ( X ) X n + a n−1 X n−1 +· · · a 0 . Call it the minimal

Proof. Let P be a polynomial satisfying P ( u ) 0 with lowest possible degree. It must

Conversely, finite extensions may be constructed by taking an irreducible P ∈ F[X]

defines a ring homomorphism, in which case it is actually an isomorphism.

for some algebraically independent subset Γ ⊂ E; moreover the cardinality of Γ is

1.3 The algebraic closure

Definition 1.3.3. An algebraic extension F̄/F is called an algebraic closure of F if F̄ is

1.4 Splitting fields and normality

(ii) Every F-embedding ι of E into F̄ satisfies ι (E ) E, thus induces an F-automorphism of

(iii) E is the splitting field inside F̄ of a family of polynomials in F[X].

The rules ( P + Q )′ P ′ + Q ′, ( PQ )′ PQ ′ + P ′Q and ( cP )′ cP ′, c ′ 0 (for c ∈ F) still

p : char ( F ) is a prime number.

Then the polynomials P with P ′ 0 take the form

(2.3) (u + v )p u p + v p holds true in any extension of F.

Exercise 2.1.11. Suppose E is generated by a family {u i : i ∈ I} over F, show that E/F is

Proposition 2.1.12. The separable closure F sep /F is a normal extension.

2.2 Purely inseparable extensions

For a finite extension E/F, we set the inseparable degree to be

[E : F]i : [E : F]/[E : F]s .

It is an integer by Definition-Proposition 2.1.7. Since the degree and separable degree

Tehát ismét utaztattak, s ezuttal mint foglyokat utoljára, még

Megérkezés Josefstadtba az első

A mint Pardubicznál ujra tengelyre ültünk Horváth Gáspárral

A város, a fogda, a parancsnokság, a

uralkodó hangulat irányunkban.

Józsefstadt egyike Csehország legerősebb várainak; a mult

You might also like