Borsiné Arató Éva
Borsiné Arató Éva | |
2005. | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1951. november 11. (73 éves) Debrecen |
Ismeretes mint | egyetemi tudós/kutató |
Pályafutása | |
Szakterület | Stúdió- és teremakusztika |
Borsiné Arató Éva weboldala |
Borsiné Arató Éva (Debrecen, 1951. november 11. –) Pro Silentio díjas[1] és Békésy György-díjas[2][3] akusztikus szakértő, Magyarország elismert épület- és terem akusztikusa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tiszteleti[m 1] tanára.
Életpályája
[szerkesztés]A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának híradástechnika szakán szerzett diplomát 1975-ben. Közben felvételt nyert a kutató-fejlesztő irányú szakmérnök képzésére is, melynek nappali tagozatán 1976-ban kapott szakmérnöki oklevelet.
Az egyetem befejezése után az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet[m 2] akusztikai osztályán kezdett dolgozni, ahol épületszerkezetek akusztikai vizsgálatával foglalkozott. 1978-ban kerül a Magyar Rádióba, ahol akusztikusként dolgozott. Fő munkaterületei akusztikai igényű rádiós helyiségek akusztikai tervezése és mérése, a stúdiókban előforduló napi akusztikai problémák megoldása voltak, illetve foglalkozott a többcsatornás sztereó technika alkalmazási lehetőségeivel. Tevékenységéhez kapcsolódóan kapta meg Rádiózás Műszaki Fejlődéséért Alapítvány[6] Lázár Dezső rádiós műszaki díját.[forrás?] 1993–2001 között az Európai Műsorsugárzók Uniójának egyik albizottságában dolgozott.
1976 óta tagja az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) szakmai szervezetnek, melyen belül két szakosztály munkájában is részt vett. Évekig volt a Zaj- és Rezgéscsökkentési szakosztály vezetőségi tagja, illetve 1995–1999 között az Akusztikai szakosztály titkára, 1999–2006 között és 2011 óta jelenleg is elnöke. Az egyesület két díját is elnyerte.
Tagja volt az 1997-ben Budapesten megrendezett InterNoise '97 konferencia[m 3] szervező bizottságának. 2005-ben a Magyarországon megszervezett Európai Akusztikai Szövetség (European Acoustics Association, EAA) nemzetközi, Forum Acusticum című kongresszus[9] szervező bizottságának pedig társelnöke volt.
Tagja a Hangmérnökök Társasága (Audio Engineering Society, AES)[m 4] magyar tagozatának. A 2001-ben Magyarországon megrendezett 20. AES konferencia társelnöke volt, mely munka elismeréséért oklevelet kapott.[3]
Több előadást tartott nemzetközi és hazai konferenciákon.
A Műszaki Egyetem Híradástechnikai Tanszékén külső munkatársként a „stúdióakusztika és a hangfelvétel művészete” tárgy oktatásában vett részt.[12][13] Az egyetem tiszteleti tanára. Külső konzulensként rendszeresen foglalkozik a Műszaki Egyetem híradástechnikai szakán tanuló hallgatókkal. 2005-2008 között kutatóként részt vett egy nagyszabású kutatási programban, a Fraunhofer Intézet által vezetett orgonák, orgonasípok fejlesztésére irányuló munkálatokban.
A Művészetek Palotája beruházásánál magyar akusztikus tervezőként, a Budavári Nagyboldogasszony Plébánia (Mátyás-templom) renoválási munkálataiban teremakusztikai szakértőként, a Zeneakadémia felújításában vezető teremakusztikai szakértőként vett részt. Mindhárom munkáért dicsérő oklevélben részesítették. A pécsi Kodály Központ engedélyezési és tendertervezési munkálataiban vezető akusztikus tervezőként tevékenykedett.
Nevéhez fűződik – többek közt – a magyar és nemzetközi filmgyártás magyarországi fellegvárainak, az etyeki Korda Filmstúdiónak és az Origo (ma: Raleigh) Filmstúdiónak komplett akusztikai tervezése.[14][15] Az ő keze nyomán kapott Magyarországon először kisméretű keverőhelyiség Dolby minősítést.[forrás?] A Colorfront film utómunka stúdió dolby hangkeverő moziterme 2007-ben elnyerte a Saint-Gobain Trófea első díját.[16][17]
1995-ben megalapította saját vállalkozását, azóta az Arató Akusztikai Kft. ügyvezetője.
2015-ben a Magyar Mérnöki Kamara november 6-án megalakuló akusztikai tagozatának elnökévé választották.[18]
2002. június 3-tól rendelkezik a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szakértői engedélyével akusztika témakörben.
Díjai
[szerkesztés]- 1998 – Pro Silencio díj (OPAKFI)[1]
- 2001 – Békésy György-díj (OPAKFI)[2]
- 2002 – Audio Engineering Society elismerő oklevél[3]
- 2002 – Lázár Dezső rádiós műszaki díj - a rádiózás műszaki fejlődéséért
- 2005 – „Művészetek Palotája dicsérő oklevele”
- 2013 – „Zeneakadémia dicsérő oklevele”
- 2013 – „Budavári Nagyboldogasszony dicsérő oklevele”
- 2016 – Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés[19]
Pályázatok
[szerkesztés]Amik akusztikai tervező és/vagy kivitelezője:
- MTV - új székház (2000) I. díj[20][21]
- Pesti Színház - rekonstrukció (2000) I. díj
- Pécsi Tudományegyetem - Művészeti Campus létrehozása (2005) II. díj[22]
- József Attila Színház - rekonstrukció (2005) II. díj
- Pécsi Konferencia- és Koncertközpont - "EKF 2010" (2007) III. díj[23]
- Saint-Gobain Trófea - Colorfront film utómunka stúdió (2007) I. díj[16][17]
- Szombathelyi Agora - Weöres Sándor Színház új épülete (2008) I. díj[24]
Könyv
[szerkesztés]- Angster Judit, Arató Éva: Akusztikai példatár (1986, Akadémia Kiadó)[25]
Publikációk
[szerkesztés]- (angolul)
- Trends in Studio Acoustics (társszerző, Journal on Communications, Vol. XLVII, 7-10. oldal 1996)[26]
- The permissible noise levels in studios and control rooms ('Inter-Noise, Noise-Con Congress' kiadvány-gyűjtemény, InterNoise'96 (Institute of Noise Control Engineering), Liverpool, 2485-2488 oldal; 1996. augusztus 2.)[27]
- New Reference Listening Room for Two-Channel and Multichannel Stereophonic (társszerző, 104th Convention of AES, pp. 4732 (P8-5) 1998, Amsterdam)[26]
- Augusztinovicz Fülöp, Borsiné Arató Éva, Fürjes Andor Tamás: Validation of Geometrical Room Acoustics Algorithms by Comparing Predicted and Measured Room Responses (Katholieke Universiteit Leuven, Belgium Leuven, Proceedings of ISMA; 1999)[28]
- Augusztinovicz Fülöp, Borsiné Arató Éva, Fürjes Andor Tamás, Póth Tamás: Evaluation and modelling of small rooms (Forum Acusticum 99: 1st Joint Meeting of the German Acoustical Society and Acoustical Society of America, Németország Berlin, 1999.)[29]
- Augusztinovicz Fülöp, Borsiné Arató Éva, Fürjes Andor Tamás: Evaluation and Design of Small Rooms (Building Acoustics 277-296. oldal, 2000. ISSN 1351-010X)[30]
- Prediction of the audible effects in a broadcasting studio caused by a newly planned metro line, Part2. Transferring the measured and validated results from the existing situation to the planned one (társszerző, Proceedings of the Inter Noise 2000, 240. oldal, Nizza, 2000.)[26]
- Fórián Szabó Péter, Borsiné Arató Éva, Augusztinovicz Fülöp: Prediction of the audible effects in a broadcasting studio, caused by a newly planned metro line - Part I: Estimation of design vibration spectra on the studio walls and floors ('Inter-Noise, Noise-Con Congress' kiadvány-gyűjtemény, InterNoise00, Nice, 452-458. oldal; 2000. augusztus 27.)[31]
- Borsiné Arató Éva, Fórián Szabó Péter, Kvojka Ferenc, Augusztinovicz Fülöp: Prediction of the audible effects in a broadcasting studio, caused by a newly planned metro line - Part III: Verification of the prediction method, comparisons of measurements and calculations ('Inter-Noise, Noise-Con Congress' kiadvány-gyűjtemény, InterNoise00, Nice, 446-451. oldal; 2000. augusztus 27.)[32]
- Fürjes Andor Tamás, Augusztinovicz Fülöp, Borsiné Arató Éva: A New Method For The Objective Qualification of Rooms (Acta Acustica united with Acustica 86. évfolyam 6. szám, 911-918. oldal, 2000. november-december)[33]
- (magyarul)
- Rekonstrukciós akusztikai tervezés a Zeneakadémián (Magyar építéstechnika 41. évfolyam 2. szám (30-31. old.), 2003.)[34]
- A Művészetek Palotája (Élet és tudomány LX. évfolyam 10. szám (304-307. oldal), 2005.)
- A Budapesti Művészetek Palotája akusztikai tervezése (Akusztikai szemle VII. évfolyam 1. szám, 2006.)[26]
- Építészeti akusztikai tervezés (Octogon architecture&design magazin 2006/1. szám (66-67. oldal), 2006.)
- Kisméretű stúdiók akusztikai tervezése (Napi Gazdaság melléklet - Stúdiótechnika (18. oldal), 2007.)[35]
- Augusztinovicz Fülöp, Borsiné Arató Éva, Fürjes Andor Tamás: "Mission impossible" Akusztikai tervezés - A Zeneakadémia felújítása (Színpad X. évfolyam 1. szám (14-20. oldal), 2014.)[36]
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ A Kari Tanács adományozza hatáskörében a tiszteleti –és egyéb, a karhoz kötődő – címeket.[4]
- ↑ Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (ÉMI) ma: Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.[5]
- ↑ Az InterNoise egy 1972 óta világszerte évente megrendezett nemzetközi találkozó zajvédelmi szakemberek részére, melyre 1997-ben Budapesten került sor.[7][8]
- ↑ Az AES (Audio Engineering Society), magyarul Hangmérnökök Társasága, egy nemzetközi tudományos iparági, New York-i székhelyű szövetség.[10][11]
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ a b Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület honlapja: Pro Silentio díj Archiválva 2014. december 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, old.opakfi.hu (hozzáférés: 2015. január 4.)
- ↑ a b OPAKFI honlapja: Szervezeti és Működési szabályzata, old.opakfi.hu 9. oldal - 2011. február 16. (hozzáférés: 2015. január 4.)
- ↑ a b c dr. Takács Ferenc: Az AES 20. Nemzetközi Konferenciája, Budapest, (2. oldal) AES (Audio Engineering Society) Magyar Tagozat 35. szám. - 2001. november 5.
- ↑ Egyetemi SZMSZ, BME VIK
- ↑ Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs KHT Archiválva 2015. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, bestcomp.hu (hozzáférés: 2015. január 4.)
- ↑ Civil Szervezetek Névjegyzéke Archiválva 2014. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben keresés: Rádiózás Műszaki Fejlődéséért Alapítvány
- ↑ INTER-NOISE Congresses Archiválva 2014. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, i-ince.org
- ↑ Inter-Noise '97 adatlap, publikacio.uni-miskolc.hu
- ↑ Akusztikai kongresszus Budapesten, index.hu/MTI - 2005. augusztus 30.
- ↑ Audio Engineering Society (AES), www.aes.org
- ↑ Távközlési és műholdas lexikon AES, frekvencia.hu
- ↑ Stúdióakusztika és a hangfelvétel művészete tantárgyi adatlap, portal.vik.bme.hu - 2009. október 2. (hozzáférés: 2015. január 4.)
- ↑ Stúdióakusztika és a hangfelvétel művészete, portal.vik.bme.hu - 2006. július 1. (hozzáférés: 2015. január 4.)
- ↑ É-SF-001 Földszinti alaprajz, kordastudio.hu - 2014. május
- ↑ A filmgyártás terjeszkedő magyar birodalma - Origo Filmstúdió, epiteszforum.hu - 2010. július 29.
- ↑ a b Colorfront film utómunka stúdió, epiteszforum.hu - 2007. augusztus 31.
- ↑ a b 2007 Saint-Gobain Trófea - nyertes projektek[halott link], epulettar.hu - 2008. február 12.
- ↑ Megalakult a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozata Archiválva 2016. március 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, a Magyar Mérnöki Kamara honlapja - 2015. november 9.
- ↑ EMMI: Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán - A távlatok közösek: szabadság és összetartozás Archiválva 2016. március 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, kormany.hu - 2016. március 11.
- ↑ A Finta Építész Stúdió tervezi az MTV új központját, epiteszforum.hu - 2000. július 6.
- ↑ Az óbudai tévészékház - 2009. szeptember 8.
- ↑ "Művészeti Campus létrehozása a Pécsi Tudományegyetemen, oktatási és szolgáltatási épületegyüttes kialakítása", epiteszforum.hu - 2005. december 7.
- ↑ Pécsi konferencia- és koncertközpont / pályázati zárójelentés, epiteszforum.hu - 2007. április 18.
- ↑ Pálinkás Edit (a Színpad 2009. különszáma alapján): Szombathelyi Agora, Magyar Építőművészet online - 2010/1
- ↑ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógusa Akusztikai példatár
- ↑ a b c d Hübners
- ↑ [1], ingentaconnect.com
- ↑ aQrate Validation of Geometrical Room Acoustics Algorithms... (.pdf)
- ↑ aQrate Evaluation and Modelling of Small Rooms (.pdf)
- ↑ aQrate Evaluation and Design of Small Rooms (.pdf)
- ↑ Part I: Estimation of design vibration spectra on the studio walls and floors, ingentaconnect.com
- ↑ Part III: Verification of the prediction method, comparisons of measurements and calculations, ingentaconnect.com
- ↑ A New Method For The Objective Qualification of Rooms, ingentaconnect.com
- ↑ Magyar építéstechnika 41/2, matarka.hu
- ↑ NG
- ↑ A Zeneakadémia felújítása: Színpad X. évfolyam 1. szám Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (a Magyar SzínházTechnikai Szövetség szaklapja) - 2014. március
Források
[szerkesztés]- Életrajza az Arató Akusztikai Kft. honlapján
- ↑ Hübners: Who is Who Magyarországon: Borsiné Arató Éva[halott link]
- Iványi Balázs: Finomhangolás Archiválva 2019. szeptember 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, valasz.hu - 2012. március 28.
- ↑ NG: Borsiné Arató Éva: Kisméretű stúdiók akusztikai tervezése (18. oldal), A Napi Gazdaság melléklete: Stúdiótechnika Archiválva 2015. január 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, youblisher.com - 2007. december
- ↑ aQrate: acoustics engineering services ltd.: Fürjes Andor Tamás Documents and files in English available to download: Project reports and news Archiválva 2021. május 13-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul); Letölthető dokumentumok és fájlok Archiválva 2015. április 21-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
További információk
[szerkesztés]- NAVA Nappali információs magazin: A pécsi Kodály Központ - Arató Éva, ügyvezető, Arató Akusztikai Kft. (52:50-től) - 2011. január 12.
- Borsiné Arató Éva: Stúdiók akusztikai tervezése (28. oldal), A Napi Gazdaság melléklete: Zajvédelem Archiválva 2015. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, youblisher.com - 2007. szeptember
- A Nemzeti Innovációs Hivatal komplex innovációs szolgáltató rendszere Jól hangzik! (Borsi Gergely)[halott link] Figyelő (56. oldal) - 2014. március 27.
- Tervezés - Mátyás-templom rekonstrukció Archiválva 2011. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, matyas-templom.hu
- Zsuffa és Kalmár Építész Műterem: Weöres Sándor Színház, Szombathely Meghívásos tervpályázat, I. díj, zsk.hu
- Szentendrei Református Gimnázium története
- Zeneakadémia A projekt megvalósításában közreműködők
- Lendületben az Akusztikai Tagozat – újraválasztották Borsiné Arató Éva tagozati elnököt, mmk.hu - 2020. február 19.