Jules Simon

Jules Simon
Nadar felvétele
Franciaország miniszterelnöke
Hivatali idő 1876. december 12. – 1877. május 17.
Előd	Jules Dufaure
Utód	Albert de Broglie
belügyminiszter
Hivatali idő 1876. december 12. – 1877. május 17.
örökös szenátor
Hivatali idő 1875. december 13. – 1896. június 8.
Született	1814. december 27. Lorient
Elhunyt	1896. június 8. (81 évesen) Párizs
Sírhely	Montmartre-i temető
Párt	republikánus
Szülei	Marguerite Vincente Fontaine Alexandre Simon-Suisse
Foglalkozás	tanár, filozófus
Iskolái	École normale supérieure (1833–1836)
Díjak	a francia Becsületrend lovagja (1845. április 27.)
Jules Simon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Simon témájú médiaállományokat.

Jules Simon (születési neve: François-Jules Suisse) (Lorient, 1814. december 27. – Párizs, 1896. június 8.) francia politikus, egyetemi tanár, újságíró, akadémikus. A Harmadik Francia Köztársaság 6. miniszterelnöke.

Pályafutása

Az École normale supérieure-ön szerzett diplomát filozófiából, majd ledoktorált. 1839-ben egykori tanára Victor Cousin Párizsba hívta, hogy vegye át helyét a Sorbonne-on. Cousin beszélte rá 1840-ben a névváltoztatásra. Simon Platónról és Arisztotelészről tartott előadásai rendkívül népszerűek voltak az egyetemen. 1845-ben a Becsületrenddel tüntették ki.

Az 1848-as februári forradalmat követően áprilistól Côtes-du-Nord köztársaságpárti képviselője az alkotmányozó nemzetgyűlésben, ahol a mérsékelt republikánusok között foglalt helyet. Elsősorban az oktatás és a munkaszervezés kérdéseivel foglalkozott. 1849-ben részt vett az alapfokú oktatásról szóló törvénytervezet megszövegezésében.

1851. december 7-én, III. Napóleon államcsínye után öt nappal nyilvánosan kijelentette a Sorbonne diákjai előtt, hogy nem fog felesküdni a bonapartista politikára. Rögtön felfüggesztették professzori állásából. Hat éven keresztül látszólag nem foglalkozott politikával, de könyveket írt, Belgiumban előadásokat tartott, így neve ismertté vált.

1863-ban Seine megye egyik küldötteként kezdett politizálni a törvényhozó testületben, és a Francia Akadémia is tagjává választotta. Hippolyte Taine és Ernest Renan mellett ő is ellenezte az ultramontanista mozgalmat, Charles-Augustin Sainte-Beuve mellé állt, amikor szembe került a klerikálisokkal a szenátusban.

1870. szeptember 4-én kikiáltotta a köztársaságot a Concorde téren. (Léon Gambetta a párizsi városházán (Hôtel de Ville de Paris) kiáltotta ki a köztársaságot). A nemzetvédelmi kormányban a vallás- és közoktatási miniszteri posztot töltötte be. 1871 februárjában küldöttség élén Bordeaux-ban rábeszélte Gambettát a lemondásra. Simon megtartotta az oktatási tárcát Adolphe Thiers elnöksége alatt is egészen 1873. április 17-ig. Thiers távozása után Patrice de Mac-Mahon elnöksége idején az ellenzékhez csatlakozott. Törvénytervezetet nyújtott be a kötelező elemi oktatás bevezetéséről, amit a klérus Félix Dupanloup-n keresztül ellenzett.

1876. december 12-én Mac-Mahon Jules Dufaure helyére Simont nevezte ki a kormány élére, és a belügyminiszteri tárcát is rábízta, hogy gyengítse Gambetta befolyását. Jules Simon beiktatási beszédében republikánusnak és konzervatívnak minősítette magát. December 16-án örökös szenátorrá és a Francia Akadémia tagjává választották, Victor Hugo is támogatta szavazatával. Kormányzása alatt igyekezett összebékíteni Gambetta antiklerikális híveit a konzervatív jobboldallal. De amikor elfogadta azt a napirendi pontot, amely arra szólította fel a kormányt, hogy tiltsa be az ultramontanista rendezvényeket, Mac-Mahon lemondatta, és helyére Albert de Broglie-t nevezte ki azzal a céllal, hogy a köztársaságpártiak kerüljenek hatalomra.

A mérsékelt republikánus Jules Simonból konzervatív republikánus lett élete utolsó éveiben, a szocializmus és a baloldali antiklerikalizmus ellensége. 1889-ben röpiratban támadta a boulangista mozgalmat, leleplezte Georges Boulanger-nak a szocialistákkal és a szélsőjobbal fenntartott kapcsolatát. 1890-ben részt vett Berlinben a nemzetközi munkavédelmi konferencián. Aktívan közreműködött hazájában a női és gyermekmunkát szabályozó törvénytervezet megvitatásában. Azt kérte, hogy a nők szülés után négy hétig ne dolgozzanak. Újra felhívta a figyelmet a nők jelentős szerepére a családban, a társadalom bázisában. Hugóval együtt harcolt a halálbüntetés eltörléséért.

Újságíróként rendszeresen publikált a Revue des Deux-Mondes-ban. 1847-ben két társával elindította a La Liberté de penser, revue philosophique et littéraire folyóiratot.

Élete folyamán sokat foglalkozott az oktatással és az iskolarendszerrel. Egyik könyvének bevezetőjében ezt írta:

„A népek között az a legnagyobb, amelynek legjobbak az iskolái”.

Írásai

A Le Devoir könyvborítója (1863)

• Étude sur la théodicée de Platon et d'Aristote (1840)
• Histoire critique de l'école d'Alexandrie (1844–1845)
• La Mort de Socrate (1853)
• Le Devoir (1854)
• La Religion naturelle (1856)
• La Liberté de conscience (1857)
• La Liberté (1859)
• L’Ouvrière (1861)
• L’École (1864)
• Le Travail (1866)
• L’Ouvrier de huit ans (1867)
• La Politique radicale (1868)
• La Peine de mort (1869) V H-nak szóló ajánlással
• La Famille (Paris, 1869)
• Le Libre Échange (1870)
• La Liberté politique (1871)
• Le Gouvernement de Thiers (1871, 2 vol. in-8)
• La Réforme de l’enseignement secondaire (1874)
• Souvenirs du 4 Septembre (1874)
• Dieu, Patrie, Liberté (1883)
• Une Académie sous le Directoire (1884)
• Thiers, Guizot, Rémusat (1885)
• Nos Hommes d’État (1887)
• Victor Cousin (1887)
• Souviens-toi du 2 décembre (1889)
• La Femme au XXe siècle (1891)
• L’Affaire Nayl
• Premières années (1901) posztumusz

Források

• Michèle Moulin: Jules Simon (1814–1896) Philosophie, laïcité et liberté (francia nyelven) (PDF). Bibliothèque de l’Institut de France, 2014. (Hozzáférés: 2015. július 1.)

Kapcsolódó szócikk

• Franciaország miniszterelnökeinek listája

Elődje:
Jules Dufaure

Franciaország
kormányfője
1876. december 12. – 1877. május 17.

Utódja:
Albert de Broglie