Szerkesztővita:Kemenymate
Új téma nyitásaEgyed–Rábacsanak vasútállomás
[szerkesztés]Szia, most vettem csak észre a szeptemberi fotódat. Azt tudtam, hogy teljesen lebontották, de ezt a szegény kis megállót még nem láttam. Igaz, rég jártam arra. – Pagony foxhole 2020. december 30., 12:23 (CET)
- Szia, hát igen, már az is eredmény, hogy ennyi odakerült. :) Kemenymate vita 2020. december 30., 17:41 (CET)
Rá tudnál nézni?
[szerkesztés]Szia! Mivel te jártas vagy a vasúti dolgokban, megkérhetnélek arra, hogy nézz rá az allapomon még épülő Union Pacific GTEL cikkemre, és szólj ha bármi pontatlanság van benne? Szeretnék majd a kezeim közül olyan munkát kiadni amire büszke is leszek. Köszönöm! Üdv, NukaWarriorposta 2020. december 31., 09:45 (CET)
@NukaWarrior: Szia! Elsőre szerintem nem rossz, habár vannak benne olyan szavak, amiket én kicserélnék: pl. elutasították őket, kimutatta érdeklődését. Továbbá magyarban és angolban máshol használunk tizedesvesszőt és tizedespontot. Az angol 3.6 MW és 200,000 kg magyarul helyesen 3,6 MW és 230 000 kg. A következő fejezetben szintén 540 000 a helyes formula. A flameout kifejezés biztosan nem lángkicsapódást jelent, ez inkább olyan jelenség hogy az égéstérben elalszik vagy kimarad a láng, ami miatt a teljesítmény is visszaesik, esetleg le is áll az egész. Az ezt követő mondatot meg nem tudom értelmezni, a nehézségek minimalizálása érdekében módosításokat éppen azért kell végezni, de mi az hogy a további dízelmozdonyok üzemeltetése érdekében? Elfogyott a pénz? Egyébként látom, hogy angolból fordítod, viszont ezt fel kéne tüntetni a szócikk végén. És amikor ilyen értelmetlen mondatokat ad ki, akkor vagy kérj segítséget, vagy fordítsd le szavanként. Kemenymate vita 2020. december 31., 10:02 (CET)
Rendben, köszönöm. A tizedesvesszőket kijavítom, és átírom a flameout részt is. Elfogyott a pénzük és abbahagyták a további kísérleteket, mert azok sok pénzt emésztettek fel. Köszönöm, hogy időt szántál rá, és előre is boldog újévet kívánok! Üdv, NukaWarriorposta 2020. december 31., 11:04 (CET)
A walkway szónak mi a magyar vasúti jelentése? Üdv, NukaWarriorposta 2020. december 31., 11:27 (CET)
- Szerintem ez szövegkörnyezettől függ. Kemenymate vita 2020. december 31., 13:29 (CET)
- Ha jól látom, akkor a mozdony szélén lévő kis, gyalogos közlekedésre alkalmas részt nevezték a szócikkben így, nálunk nem tudom mi lehetne, talán járda. Kemenymate vita 2020. december 31., 13:36 (CET)
Rendben, köszönöm. Üdv, NukaWarriorposta 2020. december 31., 14:48 (CET)
Kiemelés
[szerkesztés]Szia!
Életemben először kiemelésre jelöltem egy cikket: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Felhatalmazási törvény (Németország, 1933). Megnéznéd, hogy nem szúrtam-e el valamit? Előre is köszönöm! --Malatinszky vita 2021. január 13., 03:34 (CET)
@Malatinszky: Szia! A munkalap teljesen jó, a vitalapon néhány hiányosság volt, de ezeket pótoltam. :) Kemenymate vita 2021. január 13., 16:39 (CET)
- Köszönöm. -- Malatinszky vita 2021. január 13., 17:01 (CET)
Kézi-vb 2021
[szerkesztés]Szia! Egy csepet el vagyunkmaradva az idei kézi vb-vel kapcsolatban. Frissítettem a magyar férfi kézilabda-válogatott szócikkben a keretet, annak alapján tudnál csinálni egy {{2021-es férfi kézilabda vb-keret}}
sablont a {{2019-es férfi kézilabda vb-keret}}
sablon mintájára? Aztán majd én bemásolgatoma játékosok szócikkébe, és úgy látom a vb szócikkével sem foglalkozik senki, majd azt is csinálom.
Plusz a magyar férfi kézilabda-válogatott szócikkben szerinted muiért jelez a játkosok életkoránál - előjelet (pl -30 éves)? Eddig még nem tapasztaltam ilyet, holott ezt a sablont szoktam használni. – Gerry89 vita 2021. január 16., 08:13 (CET)
Szia! Mindjárt meglesz a sablon. Az életkoroknál fordítva kell megadni a paramétereket. Első a születési dátum, és utána a másik. Tehát pl. Siposnál 1990|3|8|2021|1|13 a helyes sorrend. Kemenymate vita 2021. január 16., 08:21 (CET)
- Igaz, nem figyeltem csak simán átemeltem az enwikiről. Köszi Gerry89 vita 2021. január 16., 08:53 (CET)
Wikimail
[szerkesztés]Szia, megkaptad tegnap este a válaszomat? – Pagony foxhole 2021. január 18., 17:11 (CET)
Sablon
[szerkesztés]Szia! Megtekintek és belefutottam ebbe: {{Budapest–Tapolca-sebesvonat2}}
. Kérlek nézd már meg az anonszerkesztést, én nem tudom, mi a jó. – Burumbátor Súgd ide! 2021. január 26., 12:01 (CET)
@Burumbátor: Szia! Ránézek hamarosan, ez az anon szeret nagyon belekutyulni, úgyhogy nem olyan egyszerű. :D Kemenymate vita 2021. január 26., 17:11 (CET)
- Mivel a nyári menetrend még egyáltalán nem biztos az északi parton, így inkább kiszedem mindenhonnan, bőven ráér még ezt pontosítani. :) Kemenymate vita 2021. január 26., 18:27 (CET)
Zichy Géza szócikke
[szerkesztés]Köszönöm, hogy foglalkoztál a cikkemmel. Nekem is jobban tetszene az egyhangúlag, mint az egyhangúan, de mivel szó szerinti idézetröl van szó, én nem akartam rajta változtatni. Ime az eredeti mégegyszer, kicsit hosszabban: "A Nemzeti Zenede vezető és tanári kara egyöntetű állásfoglalással egyhangúan kimondta, hogy a Zichy Géza gróf-féle rezsimet tovább nem tűri, gyökeres reformokat kiván, amelynek megvalósítására egy szociális és egy művészi bizottságot kűld ki. Erről a komoly müvészi körökben már régóta óhajtott fordulatról a következőket jelenti a 8 órai Újság tudósítója:..." direkt link az újságcikkhez
Valószínűleg másoknak is lesz hasonló problémája a cikkel, mert sokat idézek korabeli újságcikkekből, dokumentumokból és a mai magyar helyesírás, szóhasználat sokban eltér az akkoritól. Ugyanez érvényes a németre és a franciára is. (A hosszú ő ill. ű helyetti rövid ö és ü viszont mind az én bűnöm...) – Farafince vita 2021. január 31., 12:43 (CET)
@Farafince: Szia, sajnos nem vettem észre, hogy ez idézet, így ebben az esetben természetesen nem szerencsés átírni. Vissza is vontam a szerkesztésem, köszi hogy jelezted. :) Kemenymate vita 2021. január 31., 13:06 (CET)
- Egyébként az sem szerencsés, hogy a szócikk fele a Jegyzetek szakaszban van. Amit lehet, nyugodtan tedd bele a folyószövegbe. Kemenymate vita 2021. január 31., 13:08 (CET)
- Jogos az észrevétel. Ez állandó problémám volt az elmúlt két hónapban és még most is az. Nem akartam a "normál" olvasót felesleges részletekkel terhelni, ezért mindazt, amiről úgy gondoltam, hogy csak a tárgyba belemélyedni kivánó olvasót érdekelheti, lábjegyzetbe tettem. Ez különösen vonatkozik Zichy utolsó éveire, aminek tárgyalása a főszövegben még ebben a formában is (talán aránytalanul) hosszú. Viszont a Haraszti Emil-féle puccsot, amit a korabeli források alapján felfedeztem, be kellett mutatnom. Nem hivatkozhattam semmi Zichy-monográfiára vagy tanulmányra, amely a tárgyalást lerövidíthette volna, mert egy szál sincs. A magyar (és az angol) Wikinek az a nagy előnye a francia vagy némettel szemben, hogy a lábjegyzetek miatt nem kell elnavigálni a főszövegtől. Elég az egeret a lábjegyzet száma fölé vinni és megjelenik a lábjegyzet. Ezért mertem ezt a "kétszintes" tárgyalást a Zichy cikkben megkockáztatni. Farafince vita 2021. január 31., 13:54 (CET)
- Szerintem csak beállítás kérdése, hogy a lábjegyzetre egérrel ráállva mit mutat. Bár valószínűleg nem felhasználói szinten lehet állítani.
- A lábjegyzet bővítésének a célját értem, de nem igazán szokás ennyire részletezni. Akit a téma bővebben érdekel, ő úgyis el fogja olvasni a linkelt oldalakat, ahol megtalálja. :) Kemenymate vita 2021. január 31., 16:43 (CET)
- @Farafince: Megpróbáltam az ékezeteket javítani és két észrevételem is lenne. Az egyik hogy egyszer múlt, egyszer pedig jelen időben fogalmazol. Általában a múlt időt preferáljuk, érdemes tehát végig abban írni. A másik hogy a <ref> tagek mindig az írásjelek után kerülnek. Ez nekem is furcsa volt, mert tudományos írásokban jellemzően fordítva van, de itt ez a szokás, úgyhogy aszerint kell beírni. :) Kemenymate vita 2021. január 31., 17:04 (CET)
- Nagyon köszönöm a gondos átvizsgálást és a javításokat. Ez számomra munkám felértékelését jelenti. Az egybe- és különírás szabályait eddig egyetlen nyelvben sem sikerült elsajátítanom - már rég feladtam minden reményt... Farafince vita 2021. január 31., 18:49 (CET)
- Én se mindig tudom melyik a helyes, de az alábbi link általában tudja a választ: [1] Kemenymate vita 2021. január 31., 18:53 (CET)
- Nagyon köszönöm a gondos átvizsgálást és a javításokat. Ez számomra munkám felértékelését jelenti. Az egybe- és különírás szabályait eddig egyetlen nyelvben sem sikerült elsajátítanom - már rég feladtam minden reményt... Farafince vita 2021. január 31., 18:49 (CET)
- Meggondolásom az volt, hogy szinte az összes magyar sajtóhivatkozásom az Arcanum-ból van, ami fizetös. Hivatásosoknak ez nem gond, de az olvasók túlnyomó többségének igen. S egy lábjegyzetért, akármilyen kiváncsiak is, nem várható el, hogy elöfizessenek. (Szerencsére a Wikinek nincsenek olyan méretgondjai, mint egy papírlexikonnak, ahol bizony a cikk hosszát a tárgy pillanatnyi árfolyama határozza meg.) Persze a német hivatkozásokkal is volt gondom, mert bár díjmentesek, nem hiszem, hogy sokan tudják a gótbetüs szöveget élvezni. (Én otthon vagyok benne.) Farafince vita 2021. január 31., 18:18 (CET)
- De amúgy ez mennyire "szabályos"? Gondolom nem véletlenül fizetős, teljes részeket kimásolni nem biztos hogy jogszerű. Kemenymate vita 2021. január 31., 18:25 (CET)
- utánajártam: (https://www.arcanum.hu/hu/adt/felhasznalasi-feltetelek/) regisztrált felhasználónak joga van "a lementett tartalmakat megfelelő hivatkozással illusztrációként, idézetként felhasználni az általa készített nyilvánosságnak szánt művekben. (Az Arcanum engedélye nem mentesíti a Felhasználót a nyilvános formában hasznosítani kívánt tartalom eredeti jogtulajdonosaitól történő engedély beszerzése alól)" Farafince vita 2021. január 31., 18:35 (CET)
- Ez esetben rendben van. :) Kemenymate vita 2021. január 31., 18:46 (CET)
- utánajártam: (https://www.arcanum.hu/hu/adt/felhasznalasi-feltetelek/) regisztrált felhasználónak joga van "a lementett tartalmakat megfelelő hivatkozással illusztrációként, idézetként felhasználni az általa készített nyilvánosságnak szánt művekben. (Az Arcanum engedélye nem mentesíti a Felhasználót a nyilvános formában hasznosítani kívánt tartalom eredeti jogtulajdonosaitól történő engedély beszerzése alól)" Farafince vita 2021. január 31., 18:35 (CET)
- De amúgy ez mennyire "szabályos"? Gondolom nem véletlenül fizetős, teljes részeket kimásolni nem biztos hogy jogszerű. Kemenymate vita 2021. január 31., 18:25 (CET)
- @Farafince: Megpróbáltam az ékezeteket javítani és két észrevételem is lenne. Az egyik hogy egyszer múlt, egyszer pedig jelen időben fogalmazol. Általában a múlt időt preferáljuk, érdemes tehát végig abban írni. A másik hogy a <ref> tagek mindig az írásjelek után kerülnek. Ez nekem is furcsa volt, mert tudományos írásokban jellemzően fordítva van, de itt ez a szokás, úgyhogy aszerint kell beírni. :) Kemenymate vita 2021. január 31., 17:04 (CET)
- Jogos az észrevétel. Ez állandó problémám volt az elmúlt két hónapban és még most is az. Nem akartam a "normál" olvasót felesleges részletekkel terhelni, ezért mindazt, amiről úgy gondoltam, hogy csak a tárgyba belemélyedni kivánó olvasót érdekelheti, lábjegyzetbe tettem. Ez különösen vonatkozik Zichy utolsó éveire, aminek tárgyalása a főszövegben még ebben a formában is (talán aránytalanul) hosszú. Viszont a Haraszti Emil-féle puccsot, amit a korabeli források alapján felfedeztem, be kellett mutatnom. Nem hivatkozhattam semmi Zichy-monográfiára vagy tanulmányra, amely a tárgyalást lerövidíthette volna, mert egy szál sincs. A magyar (és az angol) Wikinek az a nagy előnye a francia vagy némettel szemben, hogy a lábjegyzetek miatt nem kell elnavigálni a főszövegtől. Elég az egeret a lábjegyzet száma fölé vinni és megjelenik a lábjegyzet. Ezért mertem ezt a "kétszintes" tárgyalást a Zichy cikkben megkockáztatni. Farafince vita 2021. január 31., 13:54 (CET)
Miskolci utca
[szerkesztés]Szia! [2] Megmutatnád nekem, mikor volt VALAHA a Miskolci utca út?... (az, hogy jobban hangzik a helymegjelölés, még nem ok az úti-zásra... esetleg ha van cégbejegyzés ezen a néven a főműhelyre (nem hiszem ;o) )... Csak néhány példa a helyes írásmódra: megnyitás - MTI, Budapest története I. és V., 1929-es újságcikk stb. Budapest kataszteri térképsorozata 1912-1918, Budapesti útmutató (Budapest, 1956) - most így hirtelen... de mondd, ha tudsz valamiről, amiről én nem... vagy ezeket így bele kellett volna zsúfolnom a szócikkbe?...) Fauvirt vita 2021. február 10., 23:08 (CET)
- Szia! Nem az a lényeg, hogy a közterületnek mi volt a neve. Ha a telepnek Miskolci utcai Főműhely a neve, akkor ehhez valóban nem ártana egy forrást betenni, ez mindig is így volt, ha valaki új információt talál. Nyilván nem kell mindet. Egy kézzel írt hír, vagy egy újságcikk viszont szerintem nem lehet megbízhatóbb forrás, mint egy már kiadott könyv. Egyébként néhány Hungaricana-forrás a Miskolczi utcza, vagy éppen Miskolczy utca formában hozza, ezeket miért hagytad ki? :) Kemenymate vita 2021. február 11., 06:02 (CET)
- Hát, én nem tudom, hogy a fentebb felsoroltakból a Budapest története I. és V. kötete, vagy a Budapesti útmutató neked miért nem számít "egy már kiadott könyv"-nek, de mondhatnám még a A főváros 120 éve: 1873-1993 c-űt is, Budapest székesfőváros statisztikai es kőzigazgatási évkönyve 23. kötetét, a Statisztikai szemle 74. kötetét vagy akár a Fővárosi Közlöny (41. évfolyam 63., 64., 65. száma), és hogy ugyanannak a régi írásmódja mitől teszi hiteltelenebbé az általam leírtakat, mint egy téves közterület-megnevezés, de lelked rajta... Fauvirt vita 2021. március 18., 16:53 (CET)
- @Fauvirt: Ha szeretnéd, vitatkozhatunk még a semmin sokáig, de talán nézzük a tényeket. Átírtál egy információt, forrás megadása nélkül, amit visszavontam. Nyilvánvalóan számodra is ismert a WP:FORR. A szócikkekben tüntetjük fel a forrásokat, nem a másik szerkesztő vitalapján ömlesztve. Felőlem átírhatod utcára, de csak ha forrással is ellátod. Pláne egy kiemelt cikknél nem hiszem, hogy ez olyan nagy kérés lenne. Kemenymate vita 2021. március 18., 19:43 (CET)
Megadminulás
[szerkesztés]Gratulálok, a közösség a 36:0 arányban adminisztrátorrá változtatott választott! Várunk a titkos adminfőhadiszálláson (a továbbiakban egyszerűsítve: TTKADMFHSZ), ahol éjfélkor egy fekete kakas vérét áldozzuk. A részleteket egy lezárt borítékban ügynökünktől kapod meg, az ügynök a tétényligeti vasútállomáson egy padon fog várni, pontban 21:00-kor, arról fog felismerni Téged, hogy megdicséred a cilinderét, mire ő átadja a borítékot. --PallertitcoC 2021. február 14., 20:55 (CET)
- Utána el kell égetned. Aztán a borítékból ki kell venned az instrukciókat tartalmazó lapot... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 14., 20:57 (CET)
- ...na, várjál, biztosan az ügynököt kell elégetnie? Már nem is emlékeztem erre, hogyan volt az én választásomnál. PallertitcoC 2021. február 14., 21:03 (CET)
- Utánad vezettük be, mert voltak akik már gyanakodtak. Sajnos veled sem oszthattuk meg ezt az információt eddig... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 14., 21:06 (CET)
- ...ijjjj, akkor nem is kellett volna elégetnem. Most már mindegy, adminisztrációs hiba történt. PallertitcoC 2021. február 14., 21:10 (CET)
Gratula! :) – Pagony foxhole 2021. február 14., 20:58 (CET)
- Gratulálok és nagyon jó munkát kívánok! :) Gg. AnyÜzenet 2021. február 14., 21:07 (CET)
@Pallerti: A munkáltatói igazolást kitől tudom átvenni, hogy legálisan tartózkodhassak este 8 után Tétényligeten? Kemenymate vita 2021. február 14., 21:08 (CET)
- Nincs rá szükséged, a rendőrök tudni fogják, ki vagy. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 14., 21:09 (CET)
- Mostantól Te adod az igazolást mindenkinek és Te mondod meg, hogy ki tartózkodhat Tétényligeten. PallertitcoC 2021. február 14., 21:11 (CET)
Szent Ég! Még nem vagy ott?? Már elmúlt 21 óra!! Gg. AnyÜzenet 2021. február 14., 21:11 (CET)
- Nem indult be a helikopter ami oda vitt volna. :( Kemenymate vita 2021. február 14., 21:15 (CET)
Akkor marad a TTKADMFHSZ és Te szúrod le a kakast! Gg. AnyÜzenet 2021. február 14., 21:17 (CET)
Gratulálok! – Csurla vita 2021. február 14., 21:31 (CET)
Fogadd gratulációmat és elismerésemet a kinevezésedhez! :) – LaSza 🚍 (VITA) 2021. február 14., 22:03 (CET)
Gratulálok! Apród vita 2021. február 14., 22:17 (CET)
Majd tedd ki a szerkesztői lapod tetejére az adminsablont. – Pagony foxhole 2021. február 14., 22:46 (CET)
Köszönöm mindenkinek. :) Kemenymate vita 2021. február 15., 16:59 (CET)
Apród vita 2021. február 15., 23:43 (CET)
Ezt csak most láttam, gratulálok! Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2021. március 13., 12:42 (CET)
2021-es U21-es magyar Eb-keret
[szerkesztés]Szia! csinálnál nekem egy {{2021-es U21-es magyar Eb-keret}}
sablont? Itt van a keret névsora: U21-es Eb: A koronavírus miatt átalakult Gera kerete – itt a névsor. Köszi. – Gerry89 vita 2021. március 18., 09:20 (CET)
Szia, kész, de legközelebb kérlek mutass egy linket korábbi keretre, egyszerűbb onnan átmásolni. A mezszámokat majd át kell írni. Kemenymate vita 2021. március 18., 16:36 (CET)
- Köszönöm! A mezszámok legkésőbb a torna kezdetére, a hivatalos nevezésre meglesznek. Gerry89 vita 2021. március 19., 07:55 (CET)
Figyelmeztetés vandalizmus miatt
[szerkesztés]Szóval ha neked személyesen nem tetszik egy szerkesztés tartalma, akkor azt automatikusan törlöd, vandálkodásnak minősíted, minősítitek? Ez a szabad enciklopédia? Autoriter adminok törölgetik a számukra nem tetsző tartalmakat? 61.219.175.56 (vita) 2021. március 30., 08:39 (CEST)
- Nem tisztem védeni az adminokat sem más kérdéses beírást törlő szerkesztőket, de a szabad enciklopédia nem úgy szabad, hogy bármit be lehet írni, és annak ott kell maradni. Sajnos laikus kívülállóktól nem várható, hogy az általuk igaznak vélt tartalmaknak a leírt szabályokba ütközését felismerjék és elfogadják. Porrimaeszmecsere 2021. március 30., 14:51 (CEST)
- Vegyél végre egyszer a kezedbe egy nyomtatott lexikont, és mondd meg, látsz-e abban "tahót" és hasonló minősítéseket. Addig pedig ne trollkodj itt! Pagony foxhole 2021. március 30., 14:56 (CEST)
Kedves névtelen! Majd ha képes leszel civilizált módon beszélgetni és vitázni, akkor szóba állok veled. A mocskolódásra nem vagyok vevő és a provokációnak nem ülök fel, úgyhogy jól látod, ezeket azonnal eltávolítom a vitalapomról. Megértésed köszönöm. Kemenymate vita 2021. március 30., 16:51 (CEST)
- Hol láttál irányodban bármilyen mocskolódást? Az egyetlen, ami világosan látszódik, hogy a tisztogatásoddal a lappangó hitlerista mételyt és az azok médiumait véded, véditek, ellehetlenítve az információ szabad áramlását, a tények leközlését és megismertetését a világgal. Fasiszta, putyinista a Kuruc.info? Igen. Eltartottak, nincstelenek, neonácit játszó félkegyelműek az olvasói? Igen. Akkor mi a probléma? 2001:B400:E2DD:7106:CDE8:EE29:DE7F:17E (vita) 2021. március 31., 06:27 (CEST)
- Még ha igazad is van, akkor sem ez a módja. Javaslom áttekintésre a Wikipédia szabályait. Kemenymate vita 2021. március 31., 17:54 (CEST)
Csornai járás
[szerkesztés]Szia, ezt miért? – Pagony foxhole 2021. április 8., 22:45 (CEST)
- @Pagony: A technika ördöge. Civertan szerkesztése volt megnyitva és rámentem az 1 szerkesztés visszaállítása gombra, erre úgy tűnik a tiédet vontam vissza. Fogalmam nincs ezt hogyan csináltam, de elnézést kérek. :) Kemenymate vita 2021. április 8., 23:15 (CEST)
Civertan
[szerkesztés]Köszönöm a reklámlinkek eltávolítását! Pasztilla 2021. április 9., 18:08 (CEST)
- Sok van még hátra, de igyekszem. :) Kemenymate vita 2021. április 10., 10:47 (CEST)
- Szerintem kész vagy, úgyhogy még egyszer köszönöm! Pasztilla 2021. április 10., 19:40 (CEST)
Futár angol beállítások
[szerkesztés]Bocs, de azt kell mondanom, hogy valami a BKK-nál rossz. Mert nekem mindig, minden magyarul jelenik meg ha a Futárt használom, kivéve ebben az esetben, amikor a lenyíló Közlemény ablakban a "további információkra " kattintok, illetve kozvetlenül a linkre [3]. Az is furcsa, hogy a "magyar" csak mobilnézettel (m.) előcsalogatható. [4], pedig egyik linkben sincs konkrét nyelvhivatkozás. JSoos vita 2021. május 2., 13:33 (CEST)
- @JSoos: Nálam mindenhol magyarul van, és direkt megnéztem máshol is. Telefonon is. Szerencsére nem sűrűn használjuk forrásnak, mert szokott lenni normális hír a változásokról, amiben minden benne van. Ebben az egy esetben talán kibírjuk hogy mobilnézettel van linkelve. Kemenymate vita 2021. május 2., 13:38 (CEST)
- Közben rájöttem, hogy ott van a hivatkozás a /hu/ a zavar előtt. És a https://bkkinfo.hu/apps/bkkinfo/index.php/hu/zavarok/77940 is működik. Bocs, de akkor sem értem, hogy miért csak ez az egy jelenik meg nálam angolul, miközben minden más magyar... JSoos vita 2021. május 2., 13:40 (CEST)
- Erre nem fogok tudni én sem válaszolni. Kemenymate vita 2021. május 2., 13:53 (CEST)
- Felteszem, azért, mert itt kivételesen felismeri a böngésződ nyelvi beállításait, mert történetesen ezt a részt olyan fejlesztő írta, akinek eszébe jutott ilyet csinálni… Abban a böngészőmben magyarul van, amiben a weboldalak preferált nyelve a magyar, abban pedig angolul, ahol a preferált nyelv angol. Egyébként szerintem ez egyáltalán nem nyilvános URL, csak egy technikai részlet, ami vagy működik, vagy nem. A BKK Info értesítő e-mailjeiben a https://bkk.hu/bkk-info/77940/ formátum van, ez az angol böngészőmben is magyarul jelenik meg. – Tacsipacsi vita 2021. május 3., 01:44 (CEST)
- Direkt átállítottam mindent angolra, és utána néztem a linket, és magyar volt nálam is. Érdekes mennyi link van ugyanarra és mindegyik máshogy működik. :) Kemenymate vita 2021. május 3., 06:00 (CEST)
- Úgy tűnik, mégsem mindent állítottál át (a másik lehetőség az lenne, hogy beépítettek egy véletlenszám-generátort az oldalba, és attól (is) függ a nyelv, de ezt nem tartom kifejezetten valószínűnek). Firefoxban Az oldalak megjelenítésére előnyben részesített nyelv megadása opcióval lehet a weboldalaktól kért nyelvet módosítani.
- És így jár az a szoftver, amit évekig fejlesztgetnek anélkül, hogy valaki folyamatosan átlátná… Nem véletlenül nem a BKK Infót nyúlták le a veszprémiek. – Tacsipacsi vita 2021. május 3., 22:20 (CEST)
- Firefoxom nincs. Azt hiszem bármi előfordulhat a BKK-nál, csoda hogy még nem esett szét :D Kemenymate vita 2021. május 4., 05:32 (CEST)
- Direkt átállítottam mindent angolra, és utána néztem a linket, és magyar volt nálam is. Érdekes mennyi link van ugyanarra és mindegyik máshogy működik. :) Kemenymate vita 2021. május 3., 06:00 (CEST)
- Felteszem, azért, mert itt kivételesen felismeri a böngésződ nyelvi beállításait, mert történetesen ezt a részt olyan fejlesztő írta, akinek eszébe jutott ilyet csinálni… Abban a böngészőmben magyarul van, amiben a weboldalak preferált nyelve a magyar, abban pedig angolul, ahol a preferált nyelv angol. Egyébként szerintem ez egyáltalán nem nyilvános URL, csak egy technikai részlet, ami vagy működik, vagy nem. A BKK Info értesítő e-mailjeiben a https://bkk.hu/bkk-info/77940/ formátum van, ez az angol böngészőmben is magyarul jelenik meg. – Tacsipacsi vita 2021. május 3., 01:44 (CEST)
- Erre nem fogok tudni én sem válaszolni. Kemenymate vita 2021. május 2., 13:53 (CEST)
- Közben rájöttem, hogy ott van a hivatkozás a /hu/ a zavar előtt. És a https://bkkinfo.hu/apps/bkkinfo/index.php/hu/zavarok/77940 is működik. Bocs, de akkor sem értem, hogy miért csak ez az egy jelenik meg nálam angolul, miközben minden más magyar... JSoos vita 2021. május 2., 13:40 (CEST)
Macedónia/Észak-Macedónia
[szerkesztés]Szerintem ez így jogos. A macedón kormány bejelentette, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán hivatalosan is Észak-Macedóniára változott az ország neve. Thomas74 vita 2021. május 4., 17:04 (CEST)
2021-es francia labdarúgókupa-döntő
[szerkesztés]Szia! A 2021-es francia labdarúgókupa-döntő szócikket vékletlen a 2012-es döntővel kapcsoltam össze a WD-ben, és nem tudom visszaállítani, a WD-ben szerkesztve sem. Tudsz ebben segíteni? – Gerry89 vita 2021. május 15., 09:14 (CEST)
- Szia! Úgy látom @Balint36 megoldotta. :) Kemenymate vita 2021. május 15., 10:41 (CEST)
- Akkor @Balint36:-nak jár a köszönet! Gerry89 vita 2021. május 15., 13:05 (CEST)
Női kézi keret
[szerkesztés]Szia! A {{Ferencvárosi TC női kézilabda keret}}
sablon alapján csinálnál nekem egy keretsablont {{Ferencvárosi TC (női kézilabda) – 2020–2021 – bajnok (13. cím)}}
címmel? Köszönöm! – Gerry89 vita 2021. május 29., 08:32 (CEST)
Szia, csak este tudom gépről megcsinálni. Ha elfelejteném, nyugodtan szólj rám. :) Kemenymate vita 2021. május 29., 08:58 (CEST)
- OKé, ráér holnap is. Gondolom már készülsz a City BL-döntőjére :D Gerry89 vita 2021. május 29., 19:57 (CEST)
Nem is néztem, csak háttérzajnak ment. Azt hiszem jobban is jártam. Az EL-t is elnézve Manchester városa kezdeményezhetne egy névcserét Lúzervárosra. :D A sablon nem tudom mikor lesz kész, egyelőre nincsen wifim, telefonon meg nem tudom megcsinálni. :) Kemenymate vita 2021. május 30., 10:49 (CEST)
- Hát igen, ez nem a manchesteri csapatok hete volt. Na majd jövőre. Esetleg a BL-döntőben :D
- Nem gond. Az a baj én nem vagyok jártas a sblonok világában, nem tudom ajtad kívül még ki csinál rendszeresen pl sporttal kapcsolatosakat, úgyhogy megvárom.
- Lenne még itt úgyis egy a
{{2011-2012-es Chelsea FC keret}}
mintájára lehethe egy az idei csapatnak is{{2020-2021-es Chelsea FC keret}}
és egye fene, talán a Villarreal is megérdemli.{{2020-2021-es Villarreal CF keret}}
Megnéztem, a Chelsea FC és a Villarreal CF szócikkben is az idei szezon keretei vannak, onnan lehet lesni. A szócikkekbe való beillesztgetéseket majd én megcsinálom ha készen vannak. Gerry89 vita 2021. május 30., 14:47 (CEST)- Bocsi a csúszásért, most már talán meg tudom csinálni. Viszont a neve tuti nem jó így. A Chelsea-ről meg ne haragudj, de nem szeretnék sablont. :P Kemenymate vita 2021. május 31., 20:51 (CEST)
- Így jó? :) Sablon:2020–2021-es Ferencvárosi TC női kézilabda keret Kemenymate vita 2021. május 31., 20:54 (CEST)
- Hát nekem jó, csak azért linkeltem a fenti címmel, mert nekem úgy tűnik, ez a szokvány. Gerry89 vita 2021. június 1., 08:17 (CEST)
- Így jó? :) Sablon:2020–2021-es Ferencvárosi TC női kézilabda keret Kemenymate vita 2021. május 31., 20:54 (CEST)
- Bocsi a csúszásért, most már talán meg tudom csinálni. Viszont a neve tuti nem jó így. A Chelsea-ről meg ne haragudj, de nem szeretnék sablont. :P Kemenymate vita 2021. május 31., 20:51 (CEST)
Nem láttam még olyan sabloncímet. A sablon fejléce valóban tartalmazza ezeket, de a sablon neve nem. Kemenymate vita 2021. június 1., 08:37 (CEST)
- Akkor oké. Mondom, hogy hülye vagyok a sablonokhoz. Köszi. Gerry89 vita 2021. június 1., 09:15 (CEST)
Robert Sánchez
[szerkesztés]Szia! Robert Sánchez szócikket figyelmetlenségből rossz labdarúgóval kapcsoltam össze WD-n. A probléma megoldásában nem vagyok jártas, és ebben szeretném a segítséged kérni. Tudsz ebben segíteni ? – Mr. Tama vita 2021. június 19., 19:40 (CEST)
- @Mr. Tama: Szia, kész! :) Kemenymate vita 2021. június 19., 22:17 (CEST)
Köszönöm! – Mr. Tama vita 2021. június 20., 07:57 (CEST)
Éjszakai őrület
[szerkesztés]Szia! Megpróbáltam létrehozni a Szeged bajnok kézicsapatának idei keretsablonját, mintának a 2017-2018-as bajnokcsapat sablonját használtam, erre ez lett belőle: {{MOL-Pick Szeged keret 2020–2021}}
Próbálj meg légyszí rendet tenni. Köszi. – Gerry89 vita 2021. július 3., 23:12 (CEST)
- Szia, nem másoltál ki mindent a korábbi sablonból, azért lett ilyen. :) Kemenymate vita 2021. július 3., 23:26 (CEST)
Jó, köszi, most már csak azt oldjad meg nekem légyszi, hogy piros legyen a színe, úgy látom az összes többi Szeged-sabloné is piros. – Gerry89 vita 2021. július 3., 23:29 (CEST)
Szerintem frissíts, mert én pirosnak látom. Kemenymate vita 2021. július 3., 23:52 (CEST)
Botoztatás
[szerkesztés]Szia! Szeretném ha KMbot esetleg a Sardar Azmoun hivatkozásokat átjavítaná Szardar Azmunra. Elég sok van, nem álltam neki kézzel. Köszi! – Gerry89 vita 2021. július 17., 20:15 (CEST)
- Szia, egyelőre nem enged bejelentkezni az AWB, a frissítése pedig hibával leáll. Még később megpróbálom. Kemenymate vita 2021. július 18., 18:24 (CEST)
- Csak sikerült összehozni. 27 darab találat volt. Kemenymate vita 2021. július 18., 18:47 (CEST)
Esetleg ráérős idejében a Loïc Négo alakot is visszacsinálhatná Loïc Nego alakra. Valaki átnevezte, mindenféle megbeszélés nélkül. Nem tudok róla. hogy így írná(k) a nevét, de ha mindenképp magyarÍtanánk, akkor meg Négo Loïc lenne, de inkább Nego Loïc.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gerry89 (vitalap | szerkesztései)
Ez 8 találat, nem feltétlenül botfeladat, de kész. :) Kemenymate vita 2021. július 19., 21:35 (CEST)
- Én sokkal többet láttam a "Mi hivatkozik erre a lapra?" linken, de oké. Köszi. Gerry89 vita 2021. július 20., 07:29 (CEST)
Érdemes megnézni, hogy szerepel-e sablonban. Azokat is mutatja a hivatkozások között. Kemenymate vita 2021. július 20., 08:13 (CEST)
Soltszentimre
[szerkesztés]Szia! Nyilván van valami forrásod, ami alapján a nevezett település vasúti csatlakozási helyét tegnap átnevezted vá.-ról mh.-ra. Szerencsés volna, ha a cikkébe is be tudnád linkelni, hogy mikor minősítették vissza megállóhellyé. Természetesen az is lehet, hogy korábban több szerkesztő egymástól függetlenül tévesen azonosította ezt a megállót állomásként, bár ennek sejtésem szerint nem nagy a valószínűsége; mindenesetre előre is köszönöm azt a pohárnyi tiszta vizet, amit remélhetőleg mihamarabb elénk kínálsz e tárgyban. Üdv: Solymári vita 2021. július 23., 19:09 (CEST)
- @Solymári: Szia! A forrás eddig is bent volt a szócikkben, eleve tévedésből volt vasútállomásnak megírva. A szócikk vitalapján Bálint részletesebben is kifejtette. Kemenymate vita 2021. július 23., 19:54 (CEST)
138-as_busz_%28Budapest
[szerkesztés]Szia!
Ezt miért vontad vissza indok nélkül?
Plusz infó, hogy ki volt az a "Szent Imre", akiről a teret elnevezték. Ezt légy szíves mindenképpen rakd vissza. A Jókai Mór linkről le tudok mondani, ha nagyon muszáj, mondván, hogy "mindenki ismeri" (bár mintha úgy hallottam volna, hogy mostanában már nem tanítják annyira az iskolákban).
Az egész enciklopédia arról szól, hogy egyes információk egyesek számára magától értetődőek, és ismertek (örülj neki, ha köztük vagy, mert én például nem tudom, ki volt Szent Imre), mások meg akkor hallanak róla először, úgyhogy a "mindenki ismeri" is gyenge érv, csak azért írtam ide, mert ezt gyakran felhozzák.
misibacsi*üzenet 2021. augusztus 16., 10:51 (CEST)
- @Misibacsi: Szia! Azt hittem egy tapasztalt szerkesztő tisztában van azzal, hogy mi a releváns linkelés. Se Szent Imrének, se Jókai Mórnak az égvilágon semmi köze nincsen a 138-as buszhoz. Ezzel szemben lehet (és kell is) őket linkelni a Szent Imre tér és a Jókai Mór utca szócikkekben, mert ott releváns, hogy róluk lett elnevezve. Persze előbb kell nekik írni egy szócikket, ami már linkelhető a 138-as busznál is. Kemenymate vita 2021. augusztus 16., 16:06 (CEST)
- A "mi a releváns linkelés" fogalma egyáltalán nem egyértelmű, majdnem egész nap ezen gondolkoztam, hogyan lehetne megfogalmazni. Tudtommal nincs leírva sehol, és ki így értelmezi, ki amúgy, ki meg egész máshogy. Itt vagyunk mi ketten, és kétféleképpen értelmezzük. Én megengedőbben, te szigorúbban.
- Lehet, hogy érdemes lenne felvetni a kérdést Kocsmafalon, körüljárni a témát, majd pedig a végeredményt leírni valahol.
- Például, ennél a mondatnál : "Egy alma van a fán." Releváns, hogy "alma", de a "fa" nem, és persze az "egy" számnév sem. Tehát a két utóbbi szóra nem szabad linket tenni, de az "almára" igen. Kérdés, hogy kell-e? Nyilván szövegkörnyezettől függ, hogy szükség van-e a linkre.
- Remélem eddig egyetértünk.
- Szent Imrének valóban semmi köze a 138-as buszhoz, ha pusztán formailag nézzük a kettő közti kapcsolatot.
- Abban is igazad van, hogy a buszvonal leírásához a Szent Imre tér szócikk illene jobban, de ahogy látod, az még nem létezik.
- Ilyenkor jön be az a szempont, hogy az olvasónak mégis valami releváns infót adjunk. Ebben az esetben szerintem nem maga a tér fontos, hanem a térnek nevet adó személy. Magán a téren nincs nagyobb nevezetesség (posta, rendőrség, önkormányzat, buszpályaudvar, néhány kisebb üzlet, templom, HÉV-megálló, ABC-áruház ...)
- Tegyük fel a példa kedvéért, hogy a buszon nem lélektelen robotok ülnek, hanem emberek, akik kinéznek az ablakon és észrevesznek mindenfélét. Köztük nem mellékes infó, hogy "Szent Imre tér következik".
- Sokszor utaztam ezzel a busszal, és gyakran eltűnődtem: "Ki lehet ez a Szent Imre?" Nyilván nevezetes személy, ha teret neveztek el róla. Szerencsére létezik Szent Imre szócikkünk, tehát az efféle információigényt ki tudjuk elégíteni, az olvasónak csak 1 kattintásnyira van a cikk, még a buszon utazva is bele tud nézni. Kinek árt, ha ott van rajta a link? Ha nem akarja elolvasni valaki, nem kattint rá. De a link, illetve a cikk nem félrevezető, nem téves. misibacsi*üzenet 2021. augusztus 16., 16:37 (CEST)
- @Misibacsi: Ez már nagyon elmegy a szubjektivitás irányába, a 138-as busz megállólistájában olyan linkeket is el lehetne helyezni, mint pl. növény, csárda, sziget, víz, Tejút, erdő, altábornagy, és még sok mást is. Biztos létezik olyan olvasó, aki ezek közül nem ismeri valamelyik szót. Lehet hogy az sem egyértelmű, hogy mi a releváns, az viszont le van írva a WP:HIV oldalon, hogy kerülni kell a 'mindenre hivatkozást'. Ha két dolgot összekötünk ilyen formában egy linkkel, miközben közük sincs amúgy egymáshoz, az véleményem szerintem felesleges. Ha nincsen Szent Imre tér szócikkünk, akkor nem az a megoldás, hogy mindenhol linkeljük Szent Imrét, hanem hogy megírjuk a szócikket, és azt linkeljük. Vagy ha nincs kedvünk/nem értünk hozzá, akkor megkérünk mást, esetleg felírjuk a kért szócikkek listájára. Kemenymate vita 2021. augusztus 16., 16:49 (CEST)
Tehát azt mondod, hogy:
Ha két dolgot összekötünk ilyen formában egy linkkel, miközben közük sincs amúgy egymáshoz,
vagyis a Szent Imre térnek nincs köze Szent Imréhez?
Ez elég meredek állítás. Biztos nem jól értek valamit. misibacsi*üzenet 2021. augusztus 16., 18:22 (CEST)
- Te a 138-as buszt kötötted össze Szent Imrével, úgyhogy valóban nem értetted jól. Viszont azt hiszem elkészült a megoldás, úgyhogy talán ezzel le is lehet zárni a problémát. :) Kemenymate vita 2021. augusztus 16., 19:05 (CEST)
+1 a visszanevezésekért
[szerkesztés]Én magam is erre gondoltam, mikor láttam ezt az ámokfutást! Megbeszélés vagy valami? – B.Zsolt vita 2021. szeptember 21., 20:14 (CEST)
- Találó kifejezés. :) Kemenymate vita 2021. szeptember 21., 20:16 (CEST)
Szia Kemenymate!
Lenne egy kérdésem: 6 évvel ezelőtt átnevezted a lapot Grêmio Porto Alegrere, holott a portugál, spanyol, angol stb. wikiken a teljes néven szerepel, úgyhogy ez egy általad kitalált névnek tűnik számomra. Mi a véleményed, nem kellene visszanevezni? – Porrimaeszmecsere 2021. október 12., 13:38 (CEST)
@Porrima: Szia! Egész nyugodtan visszanevezheted, fogalmam sincs 6 évvel ezelőtt mit miért csináltam. Nyilván nem én találtam ki, hanem valami alapján történt az átnevezés. A labdarúgásműhely elnevezési szabályaiban van olyan hogy nem írjuk ki a Football Club és társait, helyette rövidítünk, de itt nem tudom ez mennyire releváns. Egyébként a "stb." wikik között a német pl. ezt az alakot viseli, ezt elfelejtetted megemlíteni. Kemenymate vita 2021. október 12., 16:57 (CEST)
- Az elfelejtés igazán nem szándékos, valójában csak a megnevezett 3 wikit néztem meg, a stb.-t csak biztonság kedvéért biggyesztettem oda. Most éppen kékítő módban vagyok (így bukkantam erre az esetre), úgyhogy a visszanevezés mellett a belső hivatkozásokat is rendbe tenném. Porrimaeszmecsere 2021. október 12., 17:12 (CEST)
176.63.84.71
[szerkesztés]Nem árt szemmel tartani és a közreműködéseit is figyelni! – B.Zsolt vita 2021. október 17., 21:41 (CEST)
- Láttam, köszönöm! :) Kemenymate vita 2021. október 18., 18:47 (CEST)
S57-es személyvonat
[szerkesztés]Üdv Kemenymate! Értesítelek, hogy az általad létrehozott S57-es személyvonat szócikkről megbeszélés kezdődött a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/S57-es személyvonat oldalon. Ha részt kívánsz venni a megbeszélésben, nem tartod indokoltnak a jelölést, vagy megjegyzést szeretnél tenni, azon a lapon megteheted. Valószínűleg nagyban megkönnyíti a megbeszélést, ha ellenőrzöd a cikk tárgyának nevezetességét, a források mennyiségét és minőségét, és a cikk nézőpontjának semlegességét. Köszönöm a figyelmedet és jó szerkesztést kívánok! Csurla vita 2021. október 28., 14:25 (CEST)
A szócikket egy anon szerkesztő jelölte törlésre én csak értesítelek róla. Üdv, Csurla vita 2021. október 28., 14:25 (CEST)
- Köszi a jelzést :) Kemenymate vita 2021. október 28., 19:41 (CEST)
kecskemét-cegléd-szolnok személyvonat
[szerkesztés]Szia
Kíváncsian várom a fent nevezett személyvonatról az információkat. A menetrendi keresőből nem tudtam előcsalogatni. Lehet ezt is a Wikiből tudom majd meg? :) – B.Zsolt vita 2021. november 13., 18:51 (CET)
@B.Zsolt: Szia, milyen információra van szükséged? :D Kemenymate vita 2021. november 13., 20:50 (CET)
Tudod én kecskeméti vagyok, ezért minden érdekel, ami Kecskemét! :) Volt több sajtótájékoztató, de az nem derült ki, hogy hány pár vonatról lesz szó és az se, hol fog megállni. Kecskemét és Cegléd közt van két vasútállomás, ahol napi egy pár vonat áll meg! Kíváncsian várom, hogy ez a sűrítő kiszolgálja vajon ezt a két mostoha állomást vagy se? Szerintem nem... :(– B.Zsolt vita 2021. november 13., 21:18 (CET)
- @B.Zsolt: A menetrendek kint vannak a MÁV honlapján (100a, 140), szerintem azok még áttekinthetőbbek is az Elviránál, ha úgy általánosságban érdeklődik az ember, és nem konkrét útvonaltervre van szüksége. – Tacsipacsi vita 2021. november 13., 21:21 (CET)
- Úgy áll meg mint az IC-k, Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd-Abony-Szolnok. A menetrendje elég furcsa, egy vonatot leszámítva csak munkanapokon délután jár, egészen pontosan így fog kinézni:
- Kecskemét 7:12, Szolnok 8:15
- Szolnok 13:45, Kecskemét 14:45
- Kecskemét 15:11, Szolnok 16:11
- Szolnok 14:45, Kecskemét 15:45
- Kecskemét 16:11, Szolnok 17:15
- Szolnok 15:45, Kecskemét 16:45
- Kecskemét 17:11, Szolnok 18:15
- Szolnok 16:45, Kecskemét 17:45
- Kecskemét 18:11, Szolnok 19:15
- Szolnok 17:45, Kecskemét 18:45
- Kecskemét 19:11, Szolnok 20:15
- Szolnok 18:45, Kecskemét 19:45
- Ceglédi szállások megállóhelyen megszűnik a személyforgalom, Katonatelepen napi 1 pár, Nyársapáton napi 2 pár vonat áll meg. Kemenymate vita 2021. november 13., 21:26 (CET)
- Ja igen és attól tartok hogy fecske ingák kerülnek ide is. :D Kemenymate vita 2021. november 13., 21:29 (CET)
- Fecske ingák már vannak: mozdony + betét + vezérlő felállásban, éljen a gazdaságosság! :) Ezzel a szolnoki vonattal én nem sokat fogok akkor utazni, este nem tervezem, hogy Szolnokra megyek. Szerintem jobb lett volna, ha köztes állomásokon is megáll, de majd meglátjuk, lesz-e kereslet rá, vagy úgy jár, mint a hetényi vonat... – B.Zsolt vita 2021. november 13., 22:25 (CET)
- Egyébként érdekesség, de ceglédi átszállással egyéb időpontokban továbbra is lehet menni, ráadásul majdnem 10 perccel rövidebb az út. :D Úgyhogy nekem is vannak fenntartásaim ezzel a kísérlettel. Kemenymate vita 2021. november 13., 22:34 (CET)
- Fecske ingák már vannak: mozdony + betét + vezérlő felállásban, éljen a gazdaságosság! :) Ezzel a szolnoki vonattal én nem sokat fogok akkor utazni, este nem tervezem, hogy Szolnokra megyek. Szerintem jobb lett volna, ha köztes állomásokon is megáll, de majd meglátjuk, lesz-e kereslet rá, vagy úgy jár, mint a hetényi vonat... – B.Zsolt vita 2021. november 13., 22:25 (CET)
Válogatott labdarúgók statisztikái
[szerkesztés]Szia!
Látom, hogy te is kevesebbet vagy mostanság, így csak halkan teszem fel a jkérdést; nem szeretnéd a magyar válogatott tagjainál a válogatott statisztikát folytatni, frissíteni? Eléggé el van maradva, és úgy nézem, kb te voltál az egyetlen, aki foglalkozott vele. – Gerry89 vita 2021. november 14., 06:31 (CET)
- Szia, tudom hogy elmaradt, és szeretném is csinálni, de fogalmam sincs mikortól lett elhagyva, és azóta már belepiszkáltak páran, így totál káosz az egész. :( Kemenymate vita 2021. november 14., 11:59 (CET)
Személyeskedés
[szerkesztés]Légy szíves került a személyeskedést ezen az oldalon. Hagyd meg nekem a választási lehetőséget, hogy eldönthessem, hogyan segítem az adott cikk jobbá tételét. Köszönöm. – Dj vita 2022. január 3., 12:15 (CET)
- Sajnálom hogy eltérő véleményünk van a segítő szándék jelentéséről. Kemenymate vita 2022. január 3., 12:18 (CET)
- Már megbocsáss DJ, hogy beleszólok, de Máté sehol nem személyeskedett. Te osztogatod ott másoknak a munkát az út széléről. Ha te olyan pontosan látod, hol van egy-egy pontnyi eltérés, akkor miért nem csinálod te meg? Saját tapasztalatom, hogy egy-egy kis írásjelet nehéz észrevenni, hogy tévesen hova kallódott el. Aztán olyannal vádolod meg Mátét, amit meg se tett. – balint36 utaspanasz 2022. január 3., 12:35 (CET)
- MrSilesian felkért a vitalapomon, hogy ha van lehetőségem, nézzem át a kiemelési eljárás alatt álló cikket, mert kicsi az érdeklődés, és tanúsítsam a követelményeket. Bár nem tartozik az érdeklődési körömhöz a cikk, mégis úgy döntöttem, hogy segítek. Átnézem a cikket, és észrevettem problémákat, amelyek véleményem szerint szükségesek a tanúsításhoz, amit jeleztem is. Én magam nem kívántam. és nem is fogok belejavítani a cikkbe, ezt fogadjátok el. Kemenymate ugyanakkor "Ennyire nehezedre esik kijavítani?" degradáló mondatával és kioktató stílusával megkérdőjelezte a jó szándékomat. Későbbi megjegyzésével még rá is erősített erre. No de a lényeg, hogy ki javítva végül minden :) Részemről a dolog lezártnak tekintett. – Dj vita 2022. január 3., 13:05 (CET)
- Ha nem szeretnél vele foglalkozni, akkor neki se kellett volna kezdeni. Ez ilyen egyszerű. Nem tudom mi volt degradáló a mondatomban, lehet fáj az igazság, de azzal meg nem tudok mit kezdeni. Láttam mit kért tőled MrSilesian, és nem azt hogy kössél bele minden apró írásjelbe. Ha meg tartalmilag nem tudsz hozzászólni, akkor udvariasan el lehet utasítani egy ilyen kérést. Egy kiemelt cikknél nyilván szigorúan veszünk mindent, de erre szükséges változtatást rakni vagy arra utal hogy fogalmad nincs az egész eljárásról (ami nem baj, de akkor nem értem ezt a sértődős stílust), vagy csak keresztbe akarsz tenni (ezt meg szimplán nem akarom feltételezni). Maradok annál, hogy érthetetlen. Köszönjük szépen, sokan segítettél a szócikken. Minden jót a továbbiakban. Kemenymate vita 2022. január 3., 13:31 (CET)
- MrSilesian felkért a vitalapomon, hogy ha van lehetőségem, nézzem át a kiemelési eljárás alatt álló cikket, mert kicsi az érdeklődés, és tanúsítsam a követelményeket. Bár nem tartozik az érdeklődési körömhöz a cikk, mégis úgy döntöttem, hogy segítek. Átnézem a cikket, és észrevettem problémákat, amelyek véleményem szerint szükségesek a tanúsításhoz, amit jeleztem is. Én magam nem kívántam. és nem is fogok belejavítani a cikkbe, ezt fogadjátok el. Kemenymate ugyanakkor "Ennyire nehezedre esik kijavítani?" degradáló mondatával és kioktató stílusával megkérdőjelezte a jó szándékomat. Későbbi megjegyzésével még rá is erősített erre. No de a lényeg, hogy ki javítva végül minden :) Részemről a dolog lezártnak tekintett. – Dj vita 2022. január 3., 13:05 (CET)
How we will see unregistered users
[szerkesztés]Üdv!
Azért kapod ezt az üzenetet, mert adminisztrátor vagy egy Wikimédia wikin.
Jelenleg, ha valaki bejelenetkezés nélkül szerkeszti a wikit, közzétesszük az IP-címét. Mint talán már hallottad, a Wikimédia Alapítvány jogi részlege szerinte ez nem összeegyeztethető azzal, ahogyan az online adatvédelem körüli normák és szabályozások alakulnak.
Az IP-cím helyett csak egy anonimizált azonosítót fogunk mutatni. Adminisztrátorként te továbbra is láthatod majd az IP-címeket, valamint lesz egy új felhasználói jogosultság azok számára, akiknek szüksége van a teljes IP-címekre a vandalizmus, zaklatás és spam elleni küzdelemhez. Ezen felül a járőrök látni fogják az IP-címek egy darabját. Dolgozunk a kapcsolódó eszközök fejlesztésén is.
Ha még nem láttad volna, elolvashatod a projekt részletesebb ismertetését a Metán. Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló műszaki változásokról szóló hírekről a jövőben, iratkozz fel a hetente küldött műszaki hírlevélre.
Két különböző javaslatunk van arra, hogyan működhetne ez az új azonosító. Köszönettel vennénk a visszajelzésedet hogy melyik lenne hasznosabb számodra és a wikid számára, most és a jövőben. Írj nekünk a vitalapon! Írhatsz a saját nyelveden. A javaslatokat októberben tettük közzé, és január 17-e után fogunk dönteni közöttük.
Köszönöm! /Johan (WMF)
2022. január 4., 19:15 (CET)
Sablonhasználat
[szerkesztés]Szia! Ha egy kiemelt szócikk felülvizsgálatánál a csillag elvétele mellett vagyok, akkor milyen sablont kell használjak? Köszönettel.– Burnix1994 vita 2022. január 17., 21:17 (CET)
@Burnix1994: Szia! Ebben az esetben a {{támogatom}}
sablont kell használni. Kemenymate vita 2022. január 18., 17:46 (CET)
- @Kemenymate köszönöm!:) Burnix1994 vita 2022. január 18., 19:23 (CET)
2022-es magyarországi országgyűlési választás
[szerkesztés]Szia, hogy vagy ? Én is szoktam szerkeszteni a 2022-es magyarországi országgyűlési választás cikket, és képzeld el, hogy nekem se engedi azt, hogy leírjam azokat a pártokat, amik indulni fognak a választáson. Úgy hogy én nem vagyok ezzel egyedül, másnak is ezt szokta kiírni, hogy káros, meg ilyenek, sajnos valami hiba történt. Gondoltam neked is elmondom, hogy mi a probléma a cikkel, hogy miért nem engedi beírni a pártok nevét, amik indulni fognak a választáson. A Választás honlapján láttam, hogy milyen pártok és kisebbségi önkormányzati szervezetek fognak indulni. De amúgy az Index honlapján láttam, hogy a Fidesz hány egyéni választókerületekben indítanak jelölteket. A Mi Hazánk Mozgalomnak is meg van, meg a Baloldali Összefogásnak is, már csak az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomnak kell indítani jelölteket, meg a többi pártnak is. Tehát ez a legnagyobb probléma az, hogy valamiért nem engedi leírni a pártok nevét a cikkben. Legyen neked is szép napod, és jó szerkesztést, szia! – TomFZ67 vita 2022. január 26., 19:30 (CET)
- Szia! Tudnál egy képernyőképet készíteni a hibáról? Kemenymate vita 2022. január 26., 21:23 (CET)
@Kemenymate: Azt hogy kell ? Mert én csak telefonról tudok fényképet csinálni. Hogy kell a számítógépről csinálni képernyőképet ? – TomFZ67 vita 2022. január 26., 22:08 (CET)
- Vagy a képmetsző alkalmazással, vagy a Print Screen gombbal. Utóbbinál mondjuk Paintben Ctrl+V-vel beillesztés és azt már el lehet menteni és feltölteni. Kemenymate vita 2022. január 26., 22:18 (CET)
A 78-as szűrőn fennakadt a szerkesztés. Bocsi, @TomFZ67, egyesek visszaéltek bizonyos dolgokkal, ezért történhetett ez, és ezért lesz ez még egy darabig. A változtatásaidat látom, azt utólag be tudom emelni. – balint36 utaspanasz 2022. január 27., 00:57 (CET)
Ilyesmire gondoltam, csak nem találtam. Köszi :) Kemenymate vita 2022. január 27., 05:27 (CET)
TMB-értesítő
[szerkesztés]Szia! Úgy gondolom, hogy a(z) 24-es busz (Nagyvárad) szócikk nem felel meg a Wikipédia követelményeinek, ezért vitát kezdeményeztem a törléséről a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/24-es busz (Nagyvárad) lapon. Az indoklásomat ott olvashatod; kérlek, ott szólj hozzá!
Ha eddig nem vettél még részt törlési vitában, a Wikipédia:Törlés és a Wikipédia:Törlési javaslatok megbeszélése lapokon olvashatsz róla bővebben. – LaSza 🚍 (VITA) 2022. február 3., 18:26 (CET)
sablonok leírása
[szerkesztés]Szia
Mint tudod, sokan szeretnék, ha minden sablonnak lenne valami dokumentációja. Én is soknál elhanyagoltam, de a mai nap találtam valamit, amivel a lemaradást lehetne csökkenteni: {{navboxdoc}}
. Ha ezt berakod a a nvigációs sablonokba a {{sablondokumentáció}}
(?) helyett, már kész is a dokumentáció. Mivel elég sok viszonylat sablon szerepel a Kategória:Leírás nélküli sablonok kategóriába, egy navboxdoc-hoz hasonló leírást kellene szerkeszteni, majd minden viszonylatsablonba, akár bottal is, beilleszteni a sima {{sablondokumentáció}}
(?) sablon helyett. És a kategória tartalma már szinte el is tűnne! Mit szólsz? :) – B.Zsolt vita 2022. április 16., 18:24 (CEST)
- @B.Zsolt Szia! Megpróbálom áttanulmányozni, illetve hogy bottal hogyan lehet megoldani. Remélem nem túl sürgős. :) Kemenymate vita 2022. április 16., 19:52 (CEST)
Nem, nem sürgős! :) A feladat amúgy pofon egyszerű: A Kategória:MÁV-sablonok kategóriában a sablondokumentáció szót cseréled mondjuk {{viszonylatdoc}}
névre, amiben leírod, hogy hogyan is működnek a sablonjaid. – B.Zsolt vita 2022. április 16., 20:05 (CEST)
- @B.Zsolt Az annyira nem tűnik nehéznek, gondolom nem kell túlzásokba esni a leírással kapcsolatban. Bár azt nem igazán értem erre mi szükség van, de megértem hogy sokakat zavar a hiánya. Kemenymate vita 2022. április 16., 20:07 (CEST)
Defsort
[szerkesztés]Szia! Kérlek, hogy a defsortot ebben formában add meg. Köszi, Csurla vita 2022. június 10., 18:52 (CEST)
Beágyazott térképek
[szerkesztés]Szia
Elérhető most már a beágyazott térképek is a magyar Wikipédián a pozíciós térképek helyett, nézz csak meg egy tetszőleges repülőteret, hogy milyen is ez. Jó lenne ezt bekapcsolni az állomásoknál is, azonban az a baj, hogy egészen más nagyítás illik egy metróállomáshoz, mint egy vasútállomáshoz. Lehet lenne itt némi botmunka is, ezért kíváncsian várom a véleményedet. B.Zsolt vita 2022. június 12., 13:43 (CEST)
@B.Zsolt: Szia! Elsőre tetszik. Nem biztos hogy mindenhol ugyanakkora nagyítás a szerencsés. A paramétert még nem néztem meg, mennyire rugalmasan állítható, de az alapelképzelés nem rossz. Kemenymate vita 2022. június 19., 14:42 (CEST)
Sablon:H5-ös HÉV Szentendre
[szerkesztés]Szia! Nézem a történetét, és a kezdetben jó 5-30 perces követési időt átírtad 20-60 percre, ami nem jellemző ezen a vonalon. Van valami számomra ismeretlen koncecpció, vagy javítható? UTF48kézfogó-握手会-handshake 2022. június 16., 12:13 (CEST)
@UTF48: Szia! Már nem emlékszem miért lett átírva, de ha nem valós adat, akkor természetesen javítható. Kemenymate vita 2022. június 19., 14:31 (CEST)
Javaslatok kiemelt szócikkekre
[szerkesztés]Tisztelt Kemenymateǃ elnézését kérem, ha rossz helyen kopogtatok. Szeretném jelezni, hogy a Wikipédia:Javaslatok_kiemelt_szócikkekre/A_párducbőrös_lovag kiemelési eljárás lezárása nem történt meg, noha 8 napja, június 15-én befejeződött. Szeretném megkérni az eljárás lezárására, vagy ha erre más az illetékes, az üzenetem továbbítására. Köszönettelː Tösö8 vita 2022. június 23., 10:42 (CEST)
Kedves @Tösö8, nem mindig veszem észre, hogy lejárt a határidő. Igyekszem figyelni, de egyébként bárki lezárhatja, nem kell hozzá külön jogosultság. :) Egyébként gratulálok a szócikkhez! Kemenymate vita 2022. június 23., 21:57 (CEST)
Tisztelt Kemenymateǃ Semmi baj; Andrew69. délután arra tévedt és lezárta. Nem tudtam, hogy bárki megteheti, de magam akkor se zártam volna le; nem tartanám ízlésesnek. A gratulációját köszönöm. Igyekeztem kihozni belőle, ami tőlem tellett, bár még így is hiányos. De ezt elég, ha én tudom.ː). A válaszát is köszönömː Tösö8 vita 2022. június 23., 22:38 (CEST)
Szubcsonk
[szerkesztés]Szia! Szándékosan nem küldtél üdvözletet és szubcsonk-figyelmeztetést a szerzőnek? Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2022. október 10., 13:17 (CEST)
- Sajnos ez egy olyan hiba volt, amit senki sem tudott pótolni, és még egy vitalapi üzenetet is megért. Legközelebb figyelmesebben járok el. Kemenymate vita 2022. október 12., 18:31 (CEST)
- Köszi! :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2022. október 12., 18:39 (CEST)
sablondokumentáció
[szerkesztés]Szia
Egy régi hiányosságot szeretnék pótolni, a MÁV sablonjaidhoz készítek egy általános leírást. Jelenleg a már sehol nem használt {{Budapest–Boba–Zalaegerszeg-gyorsvonat}}
sablonnal próbálkozok. Bővítsd, javítsd, ha úgy látod jónak. De még ne használd máshol, mert még van vele némi technikai gondom. B.Zsolt vita 2022. november 19., 23:03 (CET)
sikerült megoldanom, most már az alapján az összesbe lehet dokumentációt tenni. Akár bottal is mehet a csere, az AWB tud a szócikk vagy sablon legeslegelejére is beszúrni szöveget. – B.Zsolt vita 2022. november 20., 00:11 (CET)
- Szia! Szívesen segítenék, de jelenleg nem tudok belépni az AWB-be és nincs időm megfejteni hogy mi baja lehet. Kemenymate vita 2022. november 20., 10:33 (CET)
Szia
láttam néhány ehhez hasonló sablont már töröltél is, mivel megszűnt a járat. Megfontolandó szerintem, hogy a jövőben hagyd meg őket, a laptörténetben megnyitott régi cikkek még igénylik és ha valaki történészkedni szeretne, jó ha látja, hogyan is volt régen. :) – B.Zsolt vita 2022. november 21., 18:03 (CET)
- Mivel az útvonalon kívül se dátum, se semmi más nincs benne, így nem tudom milyen információt ad egy ilyen sablon. :) Kemenymate vita 2022. november 21., 20:20 (CET)
- A
{{Budapest–Boba–Zalaegerszeg-gyorsvonat}}
sablon biztosan megjelenik a Zalaegerszeg vasútállomás 2020-as állapotánál. De ez csak ötlet volt, ahogy jónak látod. – B.Zsolt vita 2022. november 21., 20:58 (CET)- Azt értem, de ki nézi szócikkek korábbi állapotait? :D Kemenymate vita 2022. november 22., 16:13 (CET)
- Például azok, akik évtizedek óta hibás cikkeket javítanak, régig infoboxok szerkesztésekor megadott forrásokat ellenőriznek inkonzisztens wikidata adatokkal stb...
- (én már futottam bele olyan cikk olyan változatába, ahol a sablon már nem volt kompatibilis az eredetivel, nem látzsódott a régi állapot, csak a forrásból lehetett kibogarászni, hogy akkor ép mi lehetett az infoboxban megadott adat) Ok, nem vasutas oldal volt, de szerintem az elv ugyanaz. (Bocsi, hogy idekotnyeleskedtem) UTF48kézfogó-握手会-handshake 2022. november 22., 17:57 (CET)
- Azt értem, de ki nézi szócikkek korábbi állapotait? :D Kemenymate vita 2022. november 22., 16:13 (CET)
- A
Sablon:Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal
[szerkesztés]Szia!
Mostanában a zöld linkeket bogarászom, azon belül éppen egy zöld sablonhoz értem, a Sablon:Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonalhoz, amit Te neveztél át 7 éve Sablon:1-es vonal (MÁV)ra. A sablonokkal mindig bajom van, mert nem értem a koncepciójukat általában. A zöldre és a kékre is vannak hivatkozások, szinte egyformán. Meg tudnád világítani egy ilyen sablonhoz buta szerkesztőnek, hogy miért van erre így szükség? Nem lehetne egységesíteni? – Porrimaeszmecsere 2023. március 16., 16:46 (CET)
- @Porrima: Szia, úgy emlékszem azért kellett ez, mert az állomások alján a
{{vasútvonal}}
(?) sablon így automatikusan működik. Lásd: Rétszilas vasútállomás. Itt pl nem kellett mind a három vonal sablonját linkelni, hanem automatikusan bekerültek a lap aljára. A sablon működésébe nem ástam bele magam, nem tudom hogy név szerint tud-e működni, vagy muszáj neki ez a vonalszámos megoldás. Kemenymate vita 2023. március 16., 20:42 (CET)
- Hát ha Te sem tudod, hogyan működnek ezek a keresztbehivatkozó sablonok, akkor ne bolygassuk, bár rám azt mondta a főnököm régen, hogy bulldog típus vagyok... – Porrimaeszmecsere 2023. március 16., 21:34 (CET)
Bocsi, hogy útszélről közbeszólok, a {{vasútvonal}}
(?) úgy működik, hogy a Wikidatában megnézi a útvonal (P81) tulajdonsághoz megadott vasútvonalakat, és amit ott talál, azzal az elnevezéssel megpróbál meghívni egy sablont. Rétszilas példánál maradva, megtalálja, hogy a Rétszilas–Bátaszék-vasútvonal (Q640921) az egyik ilyen vasútvonal, ezért meghívja az azonos nevű {{Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonal}}
sablont. Így vannak használatban a "zöld sablonok".
A "kék (számos) sablonok" pedig azért vannak, mert azok kezelhetőbbek és átláthatóbbak. – balint36 utaspanasz 2023. március 16., 22:22 (CET)
Köszönöm szépen a magyarázatot, de én már csak holnap próbálom még értelmezni. – Porrimaeszmecsere 2023. március 16., 23:00 (CET)
Év szócikke 20 éves jubileumi verseny
[szerkesztés]Szia! Értesítelek, hogy a magyar Wikipédia 20 éves jubileuma alkalmából április 5-én indul egy verseny a „20 év legjobb szócikke címért”. Ebben a korábbi évek „Év szócikke” versenyek győztesei vesznek részt, és ilyen módon legalább egy szócikkben fő közreműködőként érintett vagy te is. A versenyben résztvevők körét kibővítenénk azokkal a szócikkekkel, amelyek a korábbi évek egyikében sem lettek nevezve az „Év szócikke” versenyre, mert ezek között is van bőven nagyon magas színvonalú, talán olyan is, amelynek fő kidolgozója te voltál. Ha tudsz ilyen szócikket, kérlek, hogy ezen az oldalon nevezd be, hogy minél nagyobb legyen a merítés lehetősége. Dodi123 vita 2023. március 22., 17:04 (CET)
- Szia! Már tart a szavazás a magyar Wikipédia jubileuma alkalmából rendezett versenyen, amelyen a 20 év legjobb szócikkei közül lehet kiválasztani 17 kategóriában a legjobbakat. Ha esetleg még nem értesültél róla, tájékoztatlak, hogy a jelöltek között van olyan szócikk, amelynek létrejöttében a főbb közreműködők között szerepelsz. Kérlek, hogy szavazatoddal te is legyél részese annak, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kaphassák meg a címet! Ezen az oldalon tudsz szavazni. Dodi123 vita 2023. április 30., 13:32 (CEST)
Manchester City FC szezonjai
[szerkesztés]Szia! Lenne egy kérdésem: Ha jól emlékszem régebben te szerkesztetted őket? Pár éve abba hagytad és nem vagy mostanában. Ha nem bánod átvenném? A tavalyit már megcsináltam. A próbalapomon van a következő már. Gondoltam rákérdezek. Persze, ha nem gond? Attila1486 vita 2023. július 19., 17:24 (CEST)
- @Attila1486: Szia, bocsi a kései válaszért, nyugodtan írd meg, nekem sajnos nincsen időm rá. :) Kemenymate vita 2023. augusztus 5., 10:13 (CEST)
- Szia!
- Semmi gond! Oké, rendben! :) Attila1486 vita 2023. augusztus 5., 12:07 (CEST)
Botmunka
[szerkesztés]Szia
Ha van kedved hozzá, akkor rengeteg focis sablont kellene bottal kiegészíteni, a többségükből hiányzik ugyanis a sablondokumentáció. Példa rá: {{2012–2013-as Manchester City keret}}
B.Zsolt vita 2023. augusztus 7., 19:48 (CEST)
- Szia, sajnos nincsen időm foglalkozni vele. Kemenymate vita 2023. augusztus 20., 22:36 (CEST)
Budapest vasútvonalai és vasútállomásai
[szerkesztés]Szia! A "Budapest vasútvonalai és vasútállomásai" térképen véletlenül két "Rákosliget" szerepel. A Rákoshegy és Ecser között Rákoskert fekszik. Üdv: András 84.206.45.194 (vita) 2023. augusztus 10., 12:07 (CEST)
- Szia, igyekszem javítani, köszi hogy szóltál. Kemenymate vita 2023. augusztus 20., 22:38 (CEST)
Viszonylat-elnevezések
[szerkesztés]Szia! Láttam, az 1A-s villamost kijavítottad. Én most javítgatom vissza a buszokat. SZD vita 2023. október 28., 20:03 (CEST)
- Szia, köszi! Kemenymate vita 2023. november 4., 21:10 (CET)
Viszonylat útvonalainak térképe
[szerkesztés]Helló! A viszonylat útvonal térképeket melyik programmal csinálod? MSandor23 vita 2023. november 18., 14:22 (CET)
- @MSandor23: Szia, Inkscape-pel. Kemenymate vita 2023. november 27., 18:00 (CET)
- Én Photoshopot használok, a térkép az OpenStreetMap? Ha kicsinyítek a térképen, akkor nem látszódnak az utcanevek. MSandor23 vita 2023. november 27., 18:31 (CET)
- OSM igen, de szándékosan nem svg-ben van lementve, mert irdatlanul nagy lenne a fájl és nem tudja kezelni a gépem. Meg valószínűleg az olvasók nagy részének se. Tájékozódásra jók így is, akit részletesebben érdekel, nézze meg az OSM vagy a google maps oldalán. :) Kemenymate vita 2023. november 27., 21:36 (CET)
- Ja vagy ott a link a BudapestGO-ra. Kemenymate vita 2023. november 27., 22:06 (CET)
- Igen, ezt megértem. Tervezem Dunaharaszti autóbusz-vonalainak térképes elkészítését, de nem világos hogyan tudok letölteni az OpenStreetMap-ról térképet. Ha képmetszővel csinálnám akkor nem lennék oda a minőségért. MSandor23 vita 2023. november 27., 22:32 (CET)
- https://www.openstreetmap.org/ az alábbi képen látszik mit kell csinálni: https://prnt.sc/cvmw0u5Z-obp Kemenymate vita 2023. november 28., 18:36 (CET)
- Végre elkészítettem Dunaharaszti autóbusz-vonalainak térképét.
- 1-es busz (Dunaharaszti), 1Y busz (Dunaharaszti), 2-es busz (Dunaharaszti), 3-as busz (Dunaharaszti), 4-es busz (Dunaharaszti) MSandor23 vita 2023. november 30., 11:43 (CET)
- https://www.openstreetmap.org/ az alábbi képen látszik mit kell csinálni: https://prnt.sc/cvmw0u5Z-obp Kemenymate vita 2023. november 28., 18:36 (CET)
- OSM igen, de szándékosan nem svg-ben van lementve, mert irdatlanul nagy lenne a fájl és nem tudja kezelni a gépem. Meg valószínűleg az olvasók nagy részének se. Tájékozódásra jók így is, akit részletesebben érdekel, nézze meg az OSM vagy a google maps oldalán. :) Kemenymate vita 2023. november 27., 21:36 (CET)
- Én Photoshopot használok, a térkép az OpenStreetMap? Ha kicsinyítek a térképen, akkor nem látszódnak az utcanevek. MSandor23 vita 2023. november 27., 18:31 (CET)
- Sziasztok, rátaláltam erre a beszélgetésre és eszembe jutott néhány dolog:
- Az OSM szabad licencű, a többi térkép valószínűleg jogvédett (mármint a belőlük készült képernyőkép is).
- OSM-ben így lehet egy útvonalat kirajzoltatni:
- Van a járat, mondjuk 1-es busz (Dunaharaszti). Keress a térképen egy helyet, ahol a busz elmegy, mondjuk itt a Dózsa György út. Jobb klikk a Dózsa György útra, Objektumok lekérdezése. A kapcsolatok közül nyisd meg a megfelelőt, itt a „Kapcsolat Helyi járat: Dunaharaszti külső HÉV-állomás => Tesco áruház”. Eljutsz ide. Erről mehet a képernyőkép.
- A jobb szélső menüben a rétegeket végignézheted, a Tömegközlekedés illik ide.
- A másik: navboxot közvetlenül nem érdemes szócikkbe tenni, helyette csinálj egy sablont és azt tedd minden szócikkbe. Így csak egy helyen kell karbantartani. – Tilar Vehulor vita 2023. november 30., 23:34 (CET)
- Ez egy nagyon jö ötlet, egyetértek, sablonnal mindenképpen egyszerűbb lenne. A következő változásnál már sablonból fogom készíteni. MSandor23 vita 2023. december 1., 08:04 (CET)
A Manchester City FC sikerei
[szerkesztés]Üdv Kemenymate! Értesítelek, hogy az általad létrehozott A Manchester City FC sikerei lapról megbeszélés kezdődött a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A Manchester City FC sikerei oldalon. Ha részt kívánsz venni a megbeszélésben, nem tartod indokoltnak a jelölést, vagy megjegyzést szeretnél tenni, azon a lapon megteheted. Valószínűleg nagyban megkönnyíti a megbeszélést, ha ellenőrzöd a cikk tárgyának nevezetességét, a források mennyiségét és minőségét, és a cikk nézőpontjának semlegességét. Köszönöm a figyelmedet és jó szerkesztést kívánok! XXLVenom999 vita 2023. december 4., 19:47 (CET)
A sablon nem jelenik meg
[szerkesztés]Szia! Nemrégiben létrehoztam egy sablont Sablon:Dunaharszti tömegközlekedése címen (Sablon:Dunaharaszti tömegközlekedése) de ha a {{Dunaharaszti tömegközlekedése}} parancsot beteszem a Wiki oldalak aljára a sablon nem jelenik meg. Mit csinálhattam rosszul szerinted? MSandor23 vita 2023. december 30., 14:52 (CET)
Szia
Máté helyett én válaszolok Neked!
A sablonok értelme az, hogy megírod egyszer és utána mindenhol csak a nevét írod be, nem az egész sablon. Így a szócikkek kisebbek lesznek és a sablon módosítása esetében minden érintett szócikk automatikusan változik. Az általad elkövetett hibákat javítottam, a változtatásaim alapján érteni fogod majd, hogy a jövőben mit kell tenned.
Néhány észrevétel még:
- Szakaszcímekbe ne tegyél kettőspontot;
- a navigációs sablonokat a lap aljára, a kategóriák elé tedd;
- az első viszonylat infobox sablont ne egy sorba írd, hanem tagold!
További jó szerkesztést! – B.Zsolt vita 2023. december 30., 22:38 (CET)
Adminisztrátorság
[szerkesztés]Szia!
Ahogy arról korábban e-mailben is beszéltünk, tegnap óta az adminisztrátorokra vonatkozó inaktivitási küszöb alá esik a visszakövethető (szerkesztéssel járó vagy naplózott) adminisztrátori tevékenységeid száma. Az irányelvnek megfelelően az adminisztrátori hozzáférésedet ezzel megszüntetem, a korábbi járőr és megerősített szerkesztői jogosultságokat helyreállítom. Ha szükséged lenne egyéb hozzáférésre (felületszerkesztő, sablonszerkesztő), szólj itt vagy a BÜRÜ-n.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az adminisztrátorként végzett munkádat, és kifejezzem abbéli reményemet, hogy a jövőben ismét az adminisztrátorok között üdvözölhetünk majd.
Minden jót kívánva, FoBe üzenet 2024. április 30., 06:43 (CEST)
Sajnálom, hogy így alakult, és én is köszönöm az eddigi munkádat. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. április 30., 11:25 (CEST)
Köszönöm :) Kemenymate vita 2024. május 9., 19:23 (CEST)