Ugrás a tartalomhoz

Transznisztria

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ezt a szócikket össze kellene dolgozni a Dnyeszter Menti Köztársaság szócikkel. Az összedolgozás után az egyik lapot törölni kell, vagy – ha érdemes – átirányítássá alakítani. A megbeszélésbe a vitalapon kapcsolódhatsz be.
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. Indoklás: a román kifejezéseket magyarítani szükséges (piros linkek)
A „Transznisztria” lehetséges további jelentéseiről lásd: Transznisztria (egyértelműsítő lap).
Transznisztria
Népesség
Népszámlálás szerintismeretlen
A Wikimédia Commons tartalmaz Transznisztria témájú médiaállományokat.

Transznisztria (Dnyeszteren túli terület, oroszul: Приднестровье, ukránul: Придністров'я) név három területet jelöl:

Transznisztria térképe a történelem során
Bővebben: Transznisztria történelme

A középkor

[szerkesztés]

A középkor elején a keleti szlávok a románokat (beleértve a moldávokat is) „volohi”-nak nevezték. 1150 körül az orosz krónikák említik a Bolohovenik valószínűleg szláv-román népét, míg egy lvivi ikon szerint létezett egy „voloh”, „valah” vajda Ioan de Onut, Hotin közelében. Nikolai Karamzin orosz történész 1892-ben az Orosz Birodalom történetének negyedik kötetében azt írta, hogy a Bolohov város, amelyet a krónikás Nesztor krónikája említ, a Podóliai kormányzóságban volt, Kijev és Halics között.

1587-ben V. Péter moldvai fejedelem herceg elküldte az edisani török pasaságba (amely magában foglalta a Dnyeszteren túli terület középső-déli részét is), több mint 15 000 napszámost (salahori), ebből 3000-et a Dnyeper torkolatának északi végén található Oceac fellegvár felállításához (amelyik elágazásába ömlik bele a Bug folyó). E munkások közül sokan Edisanban (a jövőbeni Dnyeszterentúli területen) maradtak. Mihai Viteazul követelte III. Zsigmond lengyel királlyal az 1600 márciusában Brassóban, lefolytatott tárgyalásaiban, hogy ismerjék el uralmát a „Dnyeszteren túli Odzsák” felett.[2]

A 17. században, 1681 -ben Dnyeszterentúli terület egy része Moldova ura, Gheorghe Duca fennhatósága alá került. Az itteni vásárokat ezután úgy szervezték meg mint a moldvai városokat: soltészek és polgárok vezették. A moldvai uralkodók uralma 1713-ig tartott, amelyet az általuk kibocsátott számlák és tisztségeik feltételei bizonyítottak. A legfontosabb központok a következők voltak: Movilă – épült Movilai Jeremiás moldvai fejedelem alatt a Cantacuzinók birtokán, aztán Luntraşi, ma Dubăsari – épült a moldvaiak nagy hajói (dubase) számára épített híd közelében, aztán, Silimbria, lampol, Jaruga, Raşcău, Vasilcău.

A szovjet időszak

[szerkesztés]
A Dnyesztertől keletre eső területek etnikai térképe a 19. század második felében

A Szovjetunió létrehozása (1922. december 30.) után, 1924. október 12-én a szovjet kormány a Dnyeszter folyótól keletre fekvő területeken létrehozta a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot (RASSM) az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságon belül. A főváros a ma Ukrajnában fekvő Balta volt. Az Moldovai ASzSzK határait úgy húzták meg, hogy a lakosság mindössze 30% -a legyen moldvai. 1929 -ben a fővárost Tiraszpolba költöztették.

Románia egy részét, Besszarábiát a Szovjetunió megszállta 1940-ben (a náci Németország beleegyezésével), az 1939-es német-szovjet megnemtámadási egyezményhez, a Molotov–Ribbentrop-paktumhoz csatolt titkos melléklet szerint. Ez a függelék az úgynevezett „vasfüggöny” előfeltétele volt. 1940. augusztus 2-án a szovjet kormány kihirdette a Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaságot, melynek fővárosa Chișinău (oroszul Кишинёв). Így Besszarábia nagy részének összevonásával a 6 besszarábiai kerületet/rajont összecsatolta a Moldvai SzSzK 14 kerületével, míg a terület többi része visszatért az ukrán SzSzK fennhatósága alá. Nikoláj Feodorovics Bugai orosz történész munkái szerint a következő évben több mint 35 000 besszarábiai vagy transznisztriai moldovánt deportáltak a Gulagra, miközben a nem moldován lakosság egy része, a kommunista meggyőződésűek (akik már korábban is megnyilvánultak eképpen a Tatarbunar-i felkelés során, rablásokba és mészárlásokba keveredtek a moldovánok kárára.[3]

1941 júniusában német és román csapatok megtámadták a Szovjetuniót . A náci Németországgal egyetértésben (lásd Tighinai szerződés), Románia vette át a Dnyeszter és a Bug (ukránul a „Pivdennij Buh”-ot) közötti terület igazgatását, az észak ukrajnai Bar-tól (ma Ukrajna), a Fekete -tengerig, délen, amelyet Románia igazgatott „Transnistria” néven azzal a szándékkal, hogy összegyűjti ide az összes bukovinai és besszarábiai zsidót azzal a szándékkal, hogy "csökkentse számukat" (lásd a "A terület megtisztítása" és a Transznisztria román közigazgatás alatt (1941-1944)).

Ez a helyzet 1944 augusztusáig maradt érvényben, amikor a szovjet csapatok visszatértek Transznisztriába és Besszarábiába (Kelet-Moldovába).

Az 1947-es párizsi békeszerződés Besszarábiát, Észak -Bukovinát és Transznisztriát a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (a Szovjetuniónak) ítélte, és a szovjet közigazgatási felosztás és a területek orosz elnevezése ismét hivatalossá vált.

A Dnyeszter és a Bug közötti terület nagy része, amelyet a román hatóságok a második világháborúban "Dnyeszteren túli" -nak neveztek,ma Ukrajnához tartozik. A szovjet hatóságok csak egy kis sávot vontak be a Dnyeszter mentén a Moldovai SZSZK-ba, amely a Szovjetunió felbomlása során (1991. augusztus-december) a Moldovai Köztársaság részévé vált, amely az MSzSzK jogutúdja, de Transznisztria a Szovjetunió része maradt és megszüntetése után Oroszország része lett.

A szeparatista köztársaság

[szerkesztés]
A Dnyeszteren túli térkép a szakadár hatóságok által 2004-ben szervezett népszámlálás szerint
Bővebben: Dnyeszteri Moldovai Köztársaság és Transznisztriai háború

A fő okok ami miatt a Moldovai Köztársaság keleti régiójában a szakadár mozgalom vezetőit ellenállásra, közte katonai ellenállásra késztette, a Moldova Köztársaság törvényes hatóságai ellen a következők voltak:

  1. Területi-jogállási: az ország alkotmányos hatóságaival való konfliktus fő célja az volt, hogy elfoglalja a Moldovai Köztársaság területének egy részét annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeket a szakadár államalakulat kvázi független státuszának az eléréséhez;
  1. Geopolitikai: a politikai nyomásgyakorlás platformjának megteremtése annak érdekében, hogy Moldova Oroszország befolyási körében maradjon, megakadályozva a feltételezett uniót Romániával, e célból a moldovai-ukrán határon lévő orosz sziget létrehozását;
  2. Kulturális -nyelvi: a kisebbség – oroszul beszélők – elégedetlensége a román nyelv államnyelvként való bevezetésével szemben és az új helyzethez való alkalmazkodás szükségességével kapcsolatban,amit szubjektíven a társadalmi státusz elvesztéseként érzékeltek;
  3. Társadalmi-gazdasági: a hatalom és a gazdasági erőforrások újraelosztásának veszélye a Dnyeszteren túli régióban;
  4. Szociális és ideológiai: a szovjet típusú vezetőréteg/nómenklatúra ellenállása a demokratizálódási folyamatokkal szemben és a régió régi rendszerben való státuszának megőrzésére tett kísérleteikkel;
  5. Népi-népességi: a Dnyeszter bal partján elhelyezkedő nagy ipari vállalkozások munkásságának mozgósítására és a Moldovai Köztársaság törvényes hatóságaival folytatott harcba való szállásra való hajlam, amely általában a Szovjetunió szláv köztársaságaiból azelőttről származó munkaerő-elvándorlás eredményeként jött létre.

1990 -ben a moldovai többség Moldovában a románt hivatalos nyelvnek nyilvánította. a Dnyeszteren túli terület egy részén, különösen Tiraspol városában a moldovai lakosság százalékos aránya alacsonyabb, orosz szakadár mozgalom fejlődött ki, amely 1990 szeptember 2-án kihirdette a Dnyeszteri Moldovai Köztársaság-ot és az orosz csapatok támogatásával fegyveres erőiknek sikerült 1992 -ben átvenni az irányítást a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli térségének legnagyobb részén, valamint a besszarábiai Tighina város térségeben.

Az 1992-es háborúban több mint 1000 ember halt meg [4][5] és mintegy 1500 sérült meg.[6]

A megállapodás aláírása után az oroszok úgy döntöttek, hogy több ezer katonát hagynak a térségben a szeparatista köztársaság fenntartása érdekében, így a moldovai kormánynak már nincs hatalma a Dnyeszteren túli régió felett, kivéve a Dubasari körzet 6 faluját.

Bár 1994-ben Moldovával megállapodást írtak alá, amely az orosz csapatok Dnyeszteren túli kivonásáról rendelkezett, azt az Orosz Duma nem ratifikálta, és nem követte semmilyen kivonulás.

2006. szeptember 17-én a Dnyeszteren túli szakadár hatóságok népszavazást tartottak Transznisztria jövőbeli sorsáról, ami azt mutatta, hogy a nagy többség támogatta a Moldovától való függetlenséget, és a csatlakozást az Orosz Föderációhoz.[forrás?] Ennek a népszavazásnak az eredményeit azonban nem ismerte el a nemzetközi közösség.[forrás?]

A volt moldovai RASS és a mai Dnyeszteren túli terület, a de jure UATSN és de facto MRI között

Transznisztriát a Moldovai Köztársaság, akár a nemzetközi közösség nagy része, a Moldovai Köztársaság autonóm régiójaként ismeri el (az úgynevezett „a Dnyeszter bal partján fekvő adminisztratív-területi egységnek” : UATSN), de a terület de facto kijelentette függetlenségét („Dnyesztermenti Moldvai Köztársaság” néven), a fővárosa Tiraspol. Ez provokálta ki a Dnyeszteren túli konfliktus kirobbanását . A régióban túlnyomórészt szláv, orosz nyelvű lakosság él.

A kisinyovi parlament 2005. július 22 -én elfogadta a "Dnyeszter bal partján található helységek jogállásának alapvető rendelkezéseiről szóló törvényt" . A vitatott "Juscsenko -terv" által előírt törvényjavaslat előírja, hogy a Dnyeszteren túli országból különleges autonóm területi egység lesz (ATU), a Moldovai Köztársaság összetételében, hasonló státusszal, mint Gagauzia . A Transznisztria képviselő -testülete a Legfelsőbb Tanács lesz, amely elfogadja a helyi törvényeket és normatív aktusokat, valamint a „Transznisztria alaptörvényét”, amely nem lehet ellentétes a Moldovai Köztársaság alkotmányával .

Az igazságszolgáltatást bírák és bűnüldöző szervek gyakorolják, amelyek a moldovai bíróságok és bűnüldöző szervek rendszerének részei.

A törvény előírja, hogy a Transznisztriának saját szimbólumai vannak, amelyeket a Moldovai Köztársaság jelképeivel együtt alkalmaznak. A Dnyeszteren túli terület hivatalos nyelvei a "moldovai", az ukrán és az orosz . A Dnyeszteren túli államnak joga van a Moldovai Köztársaság jogszabályai által előírt módon kialakítani és fenntartani a külkapcsolatokat a gazdasági, műszaki-tudományos és humanitárius területeken.

A törvény szerint a Dnyeszteren túli régió demilitarizálására és demokratizálására vonatkozó feltételek teljesítése után tárgyalások folynak a Dnyeszteren túli különleges jogállásáról szóló szerves törvény közös kidolgozásáról, amely az egyik utolsó lépéseket a Dnyeszteren túli vita jogi rendezésében.[7]

Népességváltozás
Év Népesség Vált. (%)  
2004 555 347 —    
2014 475 665 −14,3%
Referințe:[8]

Alapadatok

[szerkesztés]

A fő demográfiai mutatók 2013-ra:[9]

Az 1989-es népszámlálás

[szerkesztés]

A régió lakossága az 1989 -es népszámláláskor 546 000 fő volt (kivéve Tighina városát és más, a Dnyeszteren túli szakadárok által ellenőrzött besszarábiai helységeket). A térség gazdasági és politikai helyzetének következtében a 2004 -es népszámlálás alapján, amelyet Tiraspol -i a szeparatista hatóságok végeztek ,lakossága 150 ezer fővel csökkent ( Tighina térségét is beleértve) .




Structura etnică a Transnistriei

  Moldoveni (32,04%)
  Ruși (30,37%)
  Ucraineni (28,82%)
  Bulgari (2,50%)
  Găgăuzi (0,74%)
  Belaruși (0,69%)
  Germani (0,37%)
  Polonezi (0,32%)
  Celelalte etnii (4,15%)

A 2004-es népszámlálás

[szerkesztés]

Etnikai szerkezet

[szerkesztés]

A régió lakossága a 2004-es népszámláláskor 555 347 lakos volt (beleértve Tighina önkormányzatát):

Etnikai csoport Népesség % az összesből *
moldáv 177 635 31,99%
román 253 0,05%
orosz 168 678 30,37%
ukrán 160 069 28,82%
bolgár 13 858 2,50%
gagauz 4096 0,74%
belorusz 3811 0,69%
német 2 071 0,37%
lengyel 1791 0,32%
zsidó 1259 0,23%
Cigány 507 0,09%
Más /nem nyilatkozott 21,752 3,91%

Területi-közigazgatási szervezet

[szerkesztés]
A Dnyeszter Menti Köztársaság közigazgatási térképe.
Bővebben: Listă de localități din Transnistria

Közigazgatási szempontból a Dnyeszteren túli kerületek 5 részre oszlanak, ezek:

  • Camenca (Каменка vagy Kamenka),
  • Dubăsari (Дубоссарь vagy Dubossar),
  • Grigoriopol ( Григориополь vagy Grigoriopol),
  • Rîbnița (Рыбница vagy Rîbnița),
  • Slobozia (Слободзея vagy Slobodzeia).

és egy önkormányzat:

  • Tiraspol ( Тирасполь sau Tiraspol ')

valamint 69 községgel és 68 faluval is rendelkezik.

A területek a közigazgatási-területi egység a Dnyszter bal partján a Dnyeszter de jure és de facto „Dnyeszter Moldovai Köztársaság” nem teljesen fedik át egymást, mert hat település a Dnyesztertől keletre ( Cocieri, Molovata Nouă, corjovai, Cosnita, pirita és Doroțcaia) a chișinaui kormány irányítása alatt áll, míg a tiraspoli szeparatista hatóságok ellenőrzik Tighina (Bender) önkormányzatát (beleértve Proteagailovca falut), valamint a Dnyesztertől nyugatra fekvő Gisca és Chiscani községeket; Dubasari kerülete tehát két egységre oszlik, az egyik törvényesen, a másik szeparatista.

A régió exportját gyakorlatilag 3 iparág uralja: fémek és fémáruk, energiatermékek és könnyűipari termékek, amelyek együttesen a teljes export kb. 80%-t adják[10] .

Ezeket viszont csak néhány nagyvállalat állítja elő. Így a fém- és fémáruipart nagyrészt a Ribnita -i Moldovai Kohászati Üzem képviseli, amely a régió összes exportbevételének mintegy harmadát biztosítja.

Az energiaipart főként a Cuciurgan-i Hőerőmű, a könnyűipart pedig kis számú ruházati, lábbeli- és egyéb textilgyártásra szakosodott vállalkozás képviseli.

Az EU-ba irányuló export fő lebonyolítója Románia, amely a régió az EU felé orientált exportjának mintegy felét veszi fel. További fontos közösségi kereskedelmi partnerei Olaszország és Németország . Így a régió EU -ba irányuló exportjának mintegy 87% -a e három piacra irányul.

Oktatás

[szerkesztés]

A Dnyeszteren túli felsőoktatási intézmények:

  • Dnyeszteren túli Állami Egyetem;
  • A Dnyeszteren túli Állami Egyetem Tighina ága;
  • A Dnyeszteren túli Állami Egyetem rűbnicai fióktelepe;
  • A Moszkvai Gazdasági és Jogi Akadémia Tiraspol -i ága;
  • Az „M. Kutuzov ” Jogi Intézet Tiraspolban;
  • "AG Rubinștein" Felső Zeneművészeti Főiskola;
  • A „T. G Sevcsenko ” Katonai Védelmi Intézet.

Képgaléria

[szerkesztés]
  • Moldovai RASS (arany színű) (1924–39), az Ukrán Szovjetunió autonóm szovjet köztársasága, más néven Dnyeszteren túli.
    Moldovai RASS (arany színű) (1924–39), az Ukrán Szovjetunió autonóm szovjet köztársasága, más néven Dnyeszteren túli.
  • 1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között Románia ideiglenes igazgatás alatt tartotta a régiót a Dnyesztertől (Nyugat) Bugig (Kelet) és a Niomji folyótól (Észak) a Fekete -tengerig (Dél), amely szintén ezt a nevet viselte Dnyeszteren.
    1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között Románia ideiglenes igazgatás alatt tartotta a régiót a Dnyesztertől (Nyugat) Bugig (Kelet) és a Niomji folyótól (Észak) a Fekete -tengerig (Dél), amely szintén ezt a nevet viselte Dnyeszteren.
  • Román postai bélyegek 1941 végéről Dnyeszteren.
    Román postai bélyegek 1941 végéről Dnyeszteren.
  • Transznisztria a regionális geopolitikai rendszerben Oroszország, a FÁK, az ukrán oroszbarátok és moldovák, másrészről az Európa-párti ukránok, moldovai románok, az Európai Unió és a NATO között.
    Transznisztria a regionális geopolitikai rendszerben Oroszország, a FÁK, az ukrán oroszbarátok és moldovák, másrészről az Európa-párti ukránok, moldovai románok, az Európai Unió és a NATO között.
  • A szeparatista régió zászlaja
    A szeparatista régió zászlaja

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Legea nr. 764 din 27.12.2001 privind organizarea administrativ-teritorială a Republicii Moldova
  2. ↑ Ion Nistor : Istoria Românilor din Transnistria.
  3. ↑ Н.Ф. Бугай «Выселение произвести по распоряжению Берии…» О депортации населения из Молдавской ССР в 40-50- е годы – Исторические науки в Молдавии. № 1 (Chișinău, 1991), și Депортация народов из Украины, Белоруссии и Молдавии: Лагеря, принудительный труд и депортация (Essen, Germania 1999).
  4. ↑ title=Monumentul eroilor căzuți în războiul transnistrean. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 10.)
  5. ↑ ВОЗРОЖДЕННОМУ В ПРИДНЕСТРОВЬЕ ЧЕРНОМОРСКОМУ КАЗАЧЬЕМУ ВОЙСКУ – 15 ЛЕТ Archiválva 2007. május 3-i dátummal a Wayback Machine-ben Olvia Press. Dec 18, 2006. Retrieved 2006, December 18; See also: "В Приднестровье отмечают 15-летие Черноморского казачьего войск," Archiválva 2014. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben«Новый Регион – Приднестровье», 14 decembrie 2006.
  6. ↑ Olga Căpățînă: Книга воинам / Cartea războiului, Chișinău 2000, ISBN 9975-9562-0-3.
  7. ↑ {{cite web|url=http://www.parlam[halott link]ent.md/news/02.02.2006/%7Ctitle=Discursul domnului Marian LUPU, Presedinte al Parlamentului Republicii Moldova, "Republica Moldova: cum se vede in Uniunea Europeana"], Londra, Chatham House, 2 februarie [[2006]|publisher=}}
  8. ↑ Краткие предварительные итоги переписи населения Приднестровья 2015 года. gov-pmr.org
  9. ↑ (oroszul) Госслужба ПМР: Социально-экономическое развитие ПМР за 2012 год (окончательные данные)
  10. ↑ Ministerul Economiei despre șocul economic provocat de alipirea Transnistriei la Rusia Archiválva 2021. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben Timpul.md

Külső linkek

[szerkesztés]

További bibliográfia

[szerkesztés]
  • Román Polgárigazgatás Dnyeszteren, Olivian Verenca, Universitas Kiadó, 1993
  • A Dnyeszteren túli románok története: szervezetük, kultúrájuk és áldozatuk, Ioan Silviu Nistor, Eminescu Kiadó, 1995
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Transznisztria&oldid=26732456”