Galgó

Galgó (Gâlgău)
Galgó görögkeleti fatemploma
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Szilágy
Község	Galgó
Rang	községközpont
Irányítószám	457140
Körzethívószám	0x60
SIRUTA-kód	141143
Népesség
Népesség	611 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	10
Népsűrűség	8,11 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	224 m
Terület	75,31 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 16′ 56″, k. h. 23° 42′ 05″47.282115, 23.701377
Galgó weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Galgó (románul: Gâlgău) falu Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése

Szilágy megyében, Nagyilondától délkeletre, Nagyborszó, Csicsókápolna és Blenkemező között, a Szamos jobb partján fekvő település.

Nevének eredete

Nevét a szláv glog (glogov), azaz galagonya szóból származónak tartják.

Története

A fatemplom freskórészlete Péter és Pál apostolokkal

A település és környéke már az ókorban is lakott hely volt, ezt a község határában 1882-ben végzett ásatások is bizonyítják, mikor Torma Károly a Szamos völgyét kutatva a község határában a sármezei, boroszlói és galgói határrészek találkozásánál római kori vagy barbár kori vár alapfalait találta meg.

Galgó nevét 1405-ben említették először az oklevelek Galgo néven. A falu kezdetektől fogva Csicsóvárának tartozéka volt. 1405-től a Losonczi Bánffy család birtoka volt.

1467-ben Mátyás király a Bánffyaktól hűtlenség miatt elvett Galgót Szerdahelyi Kiss Jánosnak és testvérének Mihálynak adományozta.

1553-ban Csicsóvár tartozéka volt. Ekkor vajdája Maxin János, kenéze Fodor Lukács volt.

1585-ben Tövisi Rácz Péter volt Galgó birtokosa.

Basta és Vitéz Mihály korában többször érte pusztulás a települést, mivel Dés és Kővár vidéke felé a főútvonalba esett.

1603-ban végzett összeírás szerint is a település teljesen elpusztult, egyetlen ház sem maradt benne.

1607-ben Bálintitt Jánost és Rácz Ádámot iktatták be az itteni birtokokba.

A templom faragott bejárati ajtaja

galgói Rácz Ádám II. Rákóczi György fejedelemnek volt hű embere.

A galgói Rácz családból István a gyalogpuskások kapitánya volt.

1664-ben pedig Rácz Péter I. Apafi Mihály fejedelem főpohárnoka és fejedelmi főjágermestere volt, s Apaffy fejedelem meghívta 1664. november 1-jei segesvári országgyűlésre is.

1670-ben Galgó a Rácz család birtoka volt.

1681-ben I. Apafi Mihály fejedelem galgói Rácz Istvánt iktatta be az itteni birtokrészébe.

1702-ben Galgót Sármánsági Zsigmond és Kendeffy Miklós özvegyének birtoka volt.

Gerendavégek

1724-ben Erdei István és Kornis Péter volt a település földesura.

1792-ben Péchy Lászlónak, 1794-ben pedig Kornis Évának Sármánsági Júlia lányának voltak itt birtokai.

1838-ban a Vargyasi Dániel része az Ujfalviaké lett, valamint a Galambosi, Katona, Gyulai, Sarmasági, Rácz és báró Orbán családok leszármazottainak birtoka volt.

1848 december 22-én Bem tábornok elővéde itt Galgón ütközött meg Urbán hadseregével, és innen nyomultak Kápolna felé.

1857-ben Galgónak 549 lakosa volt, ebből 28 római katolikus, 7 örmény katolikus, 58 görögkatolikus, 361 görögkeleti, 69 helvét, 26 zsidó. A házak száma ekkor 127 volt.

1891-ben 769 lakosából 30 római katolikus, 125 görögkatolikus, 450 görögkeleti, 84 református, 5 luteránus, 3 unitárius és 72 izraelita volt.

1892-ben a galgói Rácz családba való benősülés folytán birtokosai voltak kantári Galambos János, rettegi Viski József, farczádi Incze Sándor, haranglábi Horváth János.

Gerendavégek

1898-ban Simó Lajos, Urányi Imre, Kászonyi István, Horváth János és Incze Sándor voltak, kik birtokaikat - vagy ők, vagy elődjük - nagyobbrészt a Rácz családtól vették és örökölték.

A település lakosai az 1800-as években földművelésből, baromfitenyésztésből éltek, valamint sószállítással foglalkoztak, melyet Désaknáról a hét mérföldre levő Szilágysomlyóra fuvaroztak.

Galgó a trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.

Nevezetességek

• Görög keleti fatemploma

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.