Szőlősardó
| Szőlősardó | |
 | |
| Református templom, Szőlősardó | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Magyarország |
| Régió | Észak-Magyarország |
| Vármegye | Borsod-Abaúj-Zemplén |
| Járás | Edelényi |
| Jogállás | község |
| Polgármester | Holló István[1] |
| Irányítószám | 3757 |
| Körzethívószám | 48 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 101 fő (2024. jan. 1.)[2] |
| Népsűrűség | 10,04 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 10,66 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 48° 26′ 37″, k. h. 20° 37′ 37″48.443631°N 20.626811°EKoordináták: é. sz. 48° 26′ 37″, k. h. 20° 37′ 37″48.443631°N 20.626811°E | |
 Szőlősardó
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye térképén
| |
| Szőlősardó weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szőlősardó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szőlősardó egy kis község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, az Edelényi járásban.
Fekvése
Az Aggteleki-karszt és a Rudabányai hegység között elnyúló Rét-patak völgyében, a Galyaság közepén, a Vaskapu-hegy északi lábánál, félúton Perkupa és Égerszög között található.
Nevének eredete, változatai
A falu létrejöttét a tatárjárást megelőző időkre, a 12. századra tehetjük. Nevének -ardó utótagja arra utalhat, hogy szolgálónépek lakták, akik a görgői udvarház körül kialakított erdőuradalom, a későbbi tornai erdőispánság erdőterületének szélén az erdő- és vadállományra felügyeltek – vagyis ardók, azaz erdőóvók voltak. (Hasonló eredetű az egykori erdőség keleti szegélyén, a Bódva átkelőhelyén Hídvégardó és a kassai kerület rozsnyói járásában Pelsőcardó neve is.)
Nevének változatai a különböző hivatalos iratokban, oklevelekben:
- 1270: Hordo;
- 1423: Zewlesardo;
- 1427: Sczylesardo;
- 1487: Zewlesardo;
- 1548 (1549?): Zewlews Ardoo;
- 1694: Szőlős Arda;
- 1780: Szőlős Ardo;
- 1967-ig: Szőllősardó;
- 1967-től: Szőlősardó;
A Szőlős- (Zewles- stb.) előtag az 1263 után betelepített hospesek meghonosította szőlőművelés domináns gazdasági ággá válására utal.
Története
A korai Árpád-korban - a későbbi Szőlősardó területén is - vasművesek telepe lehetett; erre utalnak a Perkupa felé eső, Láz- névtagú dűlőnevek (Kis-László, Nagy-László). Ezidőtájt a Rét-patak neve még Lázó-patak volt, a völgyé pedig Henc-völgy. A vasolvasztáshoz szükséges faszenet szénégetők állították elő; a kiirtott erdők helyét pedig felszántották.
A vasérc elfogytával vált meghatározó gazdasági ággá az erdőgazdálkodás. Az erdőóvók túlélték a tatárjárással járó pusztítást – egyértelműen utal erre, hogy 1249-ben (mint birtokszomszédok) részt vettek annak a Szalonna–Martonyi környéki birtokrésznek a határjárásán, amit Tekus ispán vásárolt meg az Örsúr nemzetségbéli tulajdonosaitól.
A hospeseknek nevezett, szőlőműveléssel foglalkozó telepeseket valószínűleg 1263 után kezdték betelepíteni, hogy a közelben termelt borral lássák el a görgői udvarházat és Szádvárt. Ezek a (valószínűleg német ajkú) telepesek különböző kiváltságokat, szabadságjogokat kaptak; közvetlenül a király alá tartoztak. A betelepülők valószínűleg magukkal hozták az általuk kedvelt, illetve megszokott szőlőfajtákat is; ezzel vetve meg a szőlősardói fehérborok jó hírének alapját.
A szőlősardói szőlőhegyek egy része a 15. században vagy a 16. század elején adományozással, illetve végrendeletek eredményeként a gombaszögi pálosok tulajdonába került. 1386–1389 táján Ardó a Bebek család kezére jutott, és évszázadokig a szádvári uradalom része lett.
1427-ben 50 összeírt jobbágyportával a vármegye Torna után második legnépesebb, de az is lehet, hogy legnépesebb települése volt; számítások szerint népessége ekkor 600–1000 fő között lehetett. Fejlődését elősegítette, hogy jelentős közlekedési csomópont volt Henc-völgyben vezető kelet-nyugati és a Szádvárt a Telekes-völgyön át a távolabbi déllel összekötő észak-déli útvonal kereszteződésében.
A városiasodás kezdeteire utal, hogy a 15. század végén császári felhatalmazású közjegyző, továbbá legalább két deák és egy szabómester is lakott a faluban. Az ország három részre szakadása után azonban eljelentéktelenedett: 1548-1549 körül már csak 12 jobbágyportája és 5 pusztatelke volt; emellett 13 zsellér, egy servitor (urasági szolgálatvállaló) és egy bíró lakta.
A lakosság 1560 körül vette fel a református hitet; a reformátusok a gótikus stílusú, korábban katolikus templomot vették használatba – ma is ez a falu egyetlen temploma.
1567-ben kihalt a Bebek család; birtokai a király tulajdonába kerültek. A 17. században a király a falut egyéb birtokokkal egyetemben a Barakonyi családnak adományozta. Az 1660. évi nemesi összeírás szerint a faluban egyetlen nemes sem lakott.
A 18. században a szádvári uradalmat birtokló Csáky család kezén találjuk a falut, akik egészen a 19. század végéig megtartották azt.
Az 1890-es évekre a filoxérajárvány itt is óriási pusztítást okozott. A határban addig termesztett magyar mézesfehér szőlőfajta szinte nyomtalanul eltűnt, a lakosság zöme elszegényedett, sokan Amerikába vándoroltak ki.
Az 1930-as években a településnek körjegyzői- és postahivatala volt, református alsó fokú elemi iskolája, olvasóköre és népdalköre. A második világháborút követő közigazgatási összevonások miatt tanácsi központ lett Teresztenye társközséggel, melyhez 1965-ben Égerszög is csatlakozott. Végül 1979-1990 között Perkupa társközsége volt, a rendszerváltozás óta önálló, de körjegyzősége közös azóta is Égerszöggel.
Népcsoportok
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar lakossága van.[3]
Népesség
A település népességének változása:
| Lakosok száma | 115 | 120 | 108 | 92 | 93 | 107 | 101 |
| 2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
Nevezetességei
- Kőfallal övezett, fagalériás tornyú református templom, feltehetően 14-15. századi alapokon, 1726-ban jelentősen átépítve. Egyszínűre festett deszkamennyezete 1869-1870-ben készült. Myskovszky Viktor rajzon is megörökítette eredeti jellegét a 19. század végén, de azt a későbbi átalakítások során elvesztette. Jelenlegi formáját 1948-ban és 1964-1968 között kapta. Szentélyének félköríves záródását megtartotta.
- Népi lakóházak, gazdasági épületek, csűrök, melyek a kertben keresztben helyezkednek el, lezárva azt.
- A falu népi építészetében azok az épületek a meghatározóak, melyeket a perkupai kőművesek készítettek.
- Műemlékileg védett fejfás református temető. A helyi mesterek faragta fejfák jelrendszere sajátos: megkülönböztethetők a kontyosak nők, a hátracsapott tetejűek férfiak és a koronás fejfák leányok sírhalmain állnak.
Jegyzetek
- ↑ Szőlősardó települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
- ↑ A nemzetiségi népesség száma 2001
Források
- Szőlősardó honlapja
- Szőlősardó az utazom.com honlapján
- Bogsán Gyula, Koleszár Krisztián: Falvak a Galyaságban és mellékén. Galyasági Településszövetség, Perkupa, 2002. ISBN 963 206 231 0
|
Ez a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye településéről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |